Festmény gyorstalpaló II.

„Festeni könnyű, ha valaki nem tudja, hogyan kell, de nagyon nehéz, ha tudja.” – Edgar Degas (1834-1917)

 

Ahogy azt az előző részben ígértem nektek, a cikk második részében a festmények értékbecslése lesz a fő téma. Ez a téma kicsit hosszabbra sikerült, mint azt terveztem, ezért lesz egy harmadik rész is, amiben a hamisításról és befektetésről lesz szó. Vágjunk is bele.

Azon gondolom senki sem vitázna, ha azt állítanám, hogy egy Leonardo da Vinci kép értékesebb, mint amit a 8 éves Alex festett a rajz órán. Összehasonlítva a két képet (bár Alex is nagyon tehetséges) beláthatjuk, hogy Leonardo szebben tud festeni, mint Alex. Tehát ami szebb az drágább, nem is olyan nehéz ez!

Oké, nyilván a híres festők jobban festenek, mint egy 8 éves gyerek. Azért lettek híresek, és ezért drágábbak a képeik is. Tovább gondolva ezt a vonalat, az alábbi három kép közül, döntsétek el, hogy melyiket festette híres festő és melyiket nem? Máshogy kérdezve, melyik kép a szebb?

1.

2.

3.

 

Nem könnyű választás, de íme, a megfejtés. A szemfülesebbek észrevehették a szignót a kutyás kép közepén (1.), vagy akár fel is ismerhették. Ez a kép Joan Miro „Dog” című alkotása, melyet egy lelkes gyűjtő több mint 500 millió forintnak megfelelő dollárért vásárolt meg.

Azért aki a narancssárga képet (2.) választotta se keseredjen el, mert az a kép sem egy 8 éves gyerek munkája, hanem Mark Rothko – “Orange, Red, Yellow” című képe. Ezt a képet 25 milliárd (nem tévedés, milliárd!) forintnak megfelelő dollárért vették meg.

A harmadik kép (3.) a kakukk tojás.  A. Varga Imre (1953- )-„ Absztrakt kompozíció” című képe, ami kemény 1200! forintos kikiáltási áron kelt el 2018-ban.

Ennyivel rosszabb lenne ez a kép?  Nem!

A festmények, grafikák értékét nagyon sok minden befolyásolja. Vannak erősebben és vannak kevésbé erősen befolyásoló tényezők. Nyílván az sem lényegtelen, hogy tehetséges-e a művész, de nem csak ezen múlik. Nézzük át (a teljesség igénye nélkül), hogy mi minden befolyásolhatja a képeink értékét.

A művész neve:

A művész személye nagyon sokat számít. Ha valaki divatos, népszerű lesz, annak a képei drágábbak lesznek, mint a többieké függetlenül a tehetségtől. Az, hogy mitől lesz divatos, népszerű valaki, sok mindentől függ. Egy korszakváltó, újító művész mindig népszerű marad, a képei sosem mennek ki a divatból. A divatot befolyásolják a galériák is, de akár a politika is hatással lehet rá. Attól is érdekes lehet egy művész, ha nem mindennapi sztori áll mögötte. Erre egy szélsőséges, de jó példa Adolf Hitler. A festményei nem rosszak, de átlagos munkák. A személye miatt mégis milliókért kelnek el a képei. Tehát a népszerűség vagy egy tragikus sors, sokat számít.

Adolf Hitler (1889-1945) – akvarell, papír

A kép technikája:

Minden technika közül az olajfestékkel készült festmények a legnépszerűbbek.  Valószínűleg ez a technikában rejlő lehetőségek sokasága miatt van. Én legalább is erre tudok gondolni. Talán igazam van, talán nem, egy dolog azonban biztos. Ugyanannak a művésznek az olaj képe drágábban fog elkelni, mint egy akvarellje, szénrajza, vagy rézkarca.

A kép eredetiségének kockázata:

Ha a kép rendelkezik megfelelő szakvéleményekkel, melyek alapján az eredetinek tekinthető, az nyílván erősen értéknövelő tényező. Ilyen igazolásokat a jó nevű galériák (pl. Virág, Kieselbach) ki is állítanak a megvásárolt képekhez. Minden gyűjtő rémálma, hogy gyűjteményébe hamis kép kerül. Ezért a biztonságérzetért hajlandó többet is fizetni, ugyanazért a képért. Ez is az oka, hogy egy bolhapiacon, töredék értéken adható el még egy jó nevű művész festménye is. Túl nagy a kockázata, hogy hamisítvány. (És általában az is, ezt ne felejtsétek el!)

Proveniencia:

A festmény származási igazolása. Ez nem egyenlő az eredetiség igazolásával. Ez a festmény igazolható előéletét jelenti. Ez egy olyan dokumentumokkal (fotókkal) alátámasztott leírás, ami felsorolja, bemutatja, hogy az adott kép például mely kiállításokon szerepelt vagy kik voltak az előző tulajdonosai. Ez is az eredetiséget támasztja alá, de ettől még a kép nem biztos, hogy eredeti.

A téma:

Természetesen nem mindegy, hogy a kép mit ábrázol. Ma népszerűek a női aktok, a több alakos mozgalmas jelenetek, a balatoni, nagybányai, szentendrei tájképek. Könnyen eladható még egy mozgalmas kikötői jelenet vagy piac is. Kevésbé népszerűek a portrék (gyerek, férfi), az épületek, emberek nélküli tájképek. Tipikus giccs a hegy-tó-hattyú-erdő-faház-őz kombináció. Ezt minden kezdő festő megfesti, többször is és általában rosszul.

Az állapot:

Mint mindenre, a festmények értékére is hatással van az, hogy milyen állapotban vannak. Mindig figyelembe kell venni egy értékbecslésnél, hogy mennyi pénzt kell még rákölteni ahhoz, hogy ki legyen javítva rajta minden hiba. A tisztítás, restaurálás költsége elég magas tud lenni ahhoz, hogy egy átlagos kép értékét már komolyabban befolyásolja. A kép mellett a keret állapotát és értékét is figyelembe kell venni. Egy nagyobb méretű hibátlan faragott keret elérheti a 100-200 ezer forintot is, így nem mindegy, hogy azt ajándékba adjuk, vagy felszámítjuk a vevőnek. A keretek restauráltatása sem olcsó mulatság, ezzel is számolni kell.

A festmény története:

Az átlagos háztartásban ritkán bukkan fel olyan festmény, aminek izgalmas története van, de érdemes beszélni erről is. Értéknövelő tényező lehet, ha a festménynek van egy érdekes sztorija. Ebből a szempontból talán a legismertebb az a Berény kép, amit a „Stuart Little kisegér” című film nézése közben szúrt ki a háttérben Barki Gergely művészettörténész. Hosszas nyomozómunka és szenvedélyes tárgyalásokat követően sikerült megtalálnia a festményt Amerikában. Végül a mit sem sejtő tulajdonosnál azt is sikerült elérnie, hogy itthon árverésre kerülhessen. A festmény új gazdája 70 millió forintot áldozott a másoknak csak stúdió kelléknek tűnő alkotásért. A magas eladási ár egyértelműen a sztorit felkaroló nemzetközi sajtóvisszhangnak és a filmben való szereplésnek köszönhető.

Berény Róbert festménye a film egyik jelenetében.

Ugyanaz a festmény, már egy hazai árverésen (Virág Judit galéria)

Ahogy látjátok, a festmények értékét sok minden növelheti (vagy csökkentheti!). Sok értékes kép forog a műtárgypiacon, csábítva ezzel a hamisítókat is egy kis extraprofitra. A műtárgyklub tagjai már jól tudják, hogy ami értékes, azt hamisítják. A kérdés, hogy hogyan…? De, erről már csak a következő részben lesz szó!