Olcsó arany eladó…

“Nem minden arany, ami fénylik.”

” Olcsó húsnak híg a leve.”

” Nagy dicséret és hazugság egy fának ágai…”

Biztosan hallottátok már a fenti közmondások valamelyikét és úgy gondoljátok, hogy igazak is. Én még kiegészíteném egy igazsággal, ha ez nem is egy közmondás.

„A kapzsiság a csalódottság előszobája!”

És, hogy miért is írom ezeket? Mert a mai cikk arról fog szólni, hogy hogyan dolgoznak azok az ügyeskedők (gagyizók) akik az emberi kapzsiságból élnek. Példákon keresztül mutatom meg nektek, hogy milyen sztorikkal próbálják meg becsapni áldozataikat.

Sokan azt gondoljátok, hogy ezzel ma már nem lehet senkit átverni. Azt sem értitek sokan, hogy miért vesz valaki aranyat az utcán, sőt kicsit úgy vagytok vele, hogy meg is érdemli az illető, ha ennyire ostoba volt. Rossz hírem van. Már régen nem a direkt eladással csalják ki a pénzt. Az arany csak arra kell, hogy a kapzsiságunkat felerősítsék bennünk.

A cikk témája akkor jutott eszembe, amikor pár hete a 6-os villamoson utazva az alábbi dolog történt velem.

A villamoson állva arra lettem figyelmes, hogy egy újfelszálló utas (kicsit rosszul öltözött fiatalember) mellém érve, lenézve a földre lehajol, és felvesz valamit. Egy pillanatra megcsillant a kezében a „valami” és láttam, hogy egy pecsétgyűrű. Gondoltam is egy pillanatig, hogy ezt a mázlistát, milyen jó lett volna, ha én veszem észre hamarabb. A fiatalember fel sem nézett, csak dugdosva a kezében próbálta alaposabban szemügyre venni, amit talált. Pár másodperc múlva összeakadt a tekintetünk. A szerencsés megtaláló riadtan vette észre, hogy „lebukott”. Egy pillanatra ledermedt, látszott rajta, hogy azon gondolkodik, vajon mi a helyes magatartás ilyenkor? Döntött. Bizonytalanul nyújtotta felém és remegő hangon megszólalt:

– „Nem akartam elrakni… Te hagytad el? Nem is tudnék mit kezdeni vele.”

És akkor beugrott, hogy mi is történik most tulajdonképpen. Majdnem sikerült engem is megvezetni, annyira jó volt a színészi alakítás. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és már nyúltam is a nagyítómért, amit mindig a jobb zsebemben tartok. Elővettem és csak ennyit mondtam:

-„Most tényleg pont engem sikerült megtalálni egy ekkora tömegben? Becsüs vagyok, bevizsgáljam?”- és jobb kezemben kicsit megbillegtettem a lupét.

A rémület és a bizonytalanság rögtön eltűnt amatőr, de mégis profi színészünk arcáról. Teljesen megváltozott a tekintete. Amivel viszont meglepett, hogy egy kaján vigyorral és teljes magabiztossággal állt közelebb hozzám és így folytatta:

-„ Oké-oké, hagyjuk. Ma még egyet sem tudtam eladni úgysem. Nem veszel át egy pár darabot? 2000-ért odaadom neked darabját. Na? Hátha tőled jobban megveszik…”

Gondolván rátok belementem, hogy egyet megveszek tőle, hogy lefotózhassam, illetve eltegyem a „hamis gyűjteményembe”. Kicsit alkudoztunk, végül megegyeztünk egy alacsonyabb árban. Kihasználva üzleti kapcsolatunkat egy pár megállón keresztül még elbeszélgettem újdonsült ismerősömmel. Nagy szerencsém volt, mert igen közlékeny fiatalember volt. Szavaiból ítélve ráadásul nem is ma kezdte ezt az ipart, mert nagyon érdekes történeteket mondott. A trükkök, amikről mesélt:

A lerobbant autó esete.

Útszéli parkolókban várakoznak a gyanútlan autósokra. Általában a mese a következő: Sajnos túl kevés a benzin és a következő kútig már nem tart ki. Igyekszenek régebbi autók tulajdonosait választani, mert azokból még csővel ki lehet szívni a benzint a tartályból. Természetesen felajánlják, hogy kifizetik a kölcsönkapott benzint, azonban kiderül, hogy készpénz sincs egyiküknél sem. Ilyenkor kerül elő az aranygyűrű valakinek az ujjáról. Nem akarnak nagy felhajtást, látszólag nincsenek is tisztában vele, hogy mennyit érhet az ékszer. A benzinért és némi készpénzért cserébe oda is adják a gyűrűt. Az új tulajdonos megcsinálta élete üzletét. (Gondolja ekkor még…)

Elfogyott a pénz, tudna hitelezni?

Vásárokban, piacokon vagy belvárosi sétáló utcákban állítják meg a gyanútlan járókelőket. A szöveg egyszerű. Elköltötték az összes pénzt és szeretnének kölcsönkérni. Zálogul a nagymamától örökölt (vagy „még az apám gyűrűje volt”) ékszert ajánlják fel. Nagyon vigyáznak arra, hogy az ékszer értéke és a kölcsön aránytalanul különbözzön a „balek” javára. Ezzel is ösztönözzék az embert a jó üzletre. Természetesen a kölcsönre kamatot is ígérnek, hogy a kölcsönadó abban a tudatban legyen, hogy ő mindenképpen csak nyerhet az üzleten. Elkérik a telefonszámot, a címet, hogy felvehessék a kapcsolatot, amikor visszaadják a hitelt. Persze sosem jelentkeznek többé… A meglepetést az ékszerész fogja közölni a szerencsétlen áldozattal, amikor megpróbálja eladni a zálogot…

Találtam, de nekem nem kell.

Megállóban, sorban állva, villamoson az áldozat mellé lépve látszólag közvetlen mellőle felveszik az ékszert a földről. A mese az, hogy ugyan ő találta, de neki aztán nem kell. Babonából nem tart meg soha semmilyen talált tárgyat. 10-15 ezer forintért azonban átadja szívesen. A magyarázat, hogy így nem számít eladásnak, mert jóval többet ér és akkor a babonája sem sérül. A boldog új tulajdonos csak később jön rá, hogy ez az ékszer tényleg szerencsétlenséget hoz. Csak éppen ő rá és nem a megtalálóra…

Ilyen és ezekhez hasonló sztorikkal szedik áldozataikat. Mindig azt a látszatot keltve, hogy most eljött a nagy üzlet lehetősége. Kihasználják azt a vágyunkat, hogy miért ne jöhetne egyszer nekünk is egy nagy üzlet, amit még az unokáknak is mesélhetünk, hogy milyen ügyesek voltunk. A kapzsiságunk a gyengénk…

Végül még egy érdekesség, amit új ismerősöm mesélt. Meg szokott történni, hogy a talált ékszer becsapásban a kiszemelt áldozat kapzsisága akkora, hogy képes azt állítani, hogy ő vesztette el a gyűrűt. Képes akár még bőgni is mellé, sőt rendőrrel fenyegetőzni, ha nem adja vissza azonnal. Persze ilyenkor azért még van egy kis esély pénzt szerezni. Ebben az esetben megelégszenek 5-10 ezer forintnyi „becsületes megtaláló jutalommal” is. A trükkös áldozat így legalább annyival van beljebb, hogy kevesebb pénzt vesztett…

Összefoglalva a dolgokat, legyetek mindig kételkedőek és sose fogadjatok el semmiért cserébe arany ékszert!

A mellékelt képen az általam 500 forintért vásárolt gyűrűt láthatjátok.

12 sz. Herendi étkészlet 42 000 Ft-ért eladó…

„12 személyes Herendi étkészlet 42.000 Ft-ért eladó! Érdeklődni telefonon, napközben lehet: 06-30-876-5432.”

A fenti hirdetést olvasva a legtöbb ember fejében az alábbi gondolatok ébrednek:

  • Ez tuti, hogy átverés!
  • Na, ezt a szerencsétlent most jól lehúzzák.
  • Biztos már meg is vette valaki, fel sem hívom inkább.
  • Ez bomba üzlet, azonnal hívom is.
  • Csak kéne neki szólni, hogy nagyon olcsón adja.
  • Na, ez sem tudja mit árul…
  • Mi a fene az a Herendi???

Azt gondoljátok, hogy ennyiért megvenni valakitől egy Herendi étkészletet az átverés és nem becsületes dolog. Lehet, hogy egy-két ember még fel is hívná, hogy figyelmeztesse erre. (Persze sokan rá is repülnének azonnal az ajánlatra.) Akkor most olvassuk tovább a hirdetést:

„ A készlet megtekinthető és átvehető, belvárosi régiség üzletünkben az alábbi címen:”

Hoppá! Hát ez egy régiség kereskedő!

A gondolatok az alábbiakká alakulnak rögtön:

  • Haver így hamar tönkre mész, de a te bajod értened kéne hozzá.
  • Merre is van az a bolt? Talán 20 perc alatt oda is érek.
  • Azonnal hívom, hogy lefoglaljam.
  • Ha odaértem, azért átnézem, mert lehet, hogy hamis, de ennyiért még akkor is elhozom.
  • Ekkora mázlim nem lehet, hogy így lehúzzak egy kereskedőt.

Ugye így már szívesebben megvennétek tőle? Nem hiszem, hogy bárkinek is lelkiismeret furdalása lenne miatta, hogy 10-ed áron vette meg ezt a készletet. Mire is akarok kilyukadni ezzel a példával? Egyszerű.

A kereskedőt valamiért a legtöbb ember hiénának tartja. Amolyan dögevőnek, aki kihasználja mások tudatlanságát. Mindenkit óva intenek a „jóakarók” a kereskedőtől, mert az úgy is csak becsapja, átveri őket. Egy kereskedőnek sosem szabad eladni semmit, mert csak 10-ed áron veszi meg a dolgokat, de 100 szoros áron adja el. A kereskedő a megtestesült gonosz egy régiség piacon vagy egy Facebook csoportban, a kereskedő maga a Sátán…

De tényleg így van ez?

Ha tisztán akartok látni, most legyetek nagyon őszinték magatokkal. Ki vásárolt már kereskedőnél közületek? Akár piacon, akár üzletben, vagy akár egy Facebook hirdetés alapján? Gondolom mindenki tett már ilyet. Amikor megvettétek az adott tárgyat, biztosan elégedettek voltatok az árral, hiszen azért vettétek meg. Kinek jutott eszébe hazafelé menet, hogy azt a szatyorban lapuló gyönyörűséget most azért tudta olcsón megvenni, mert valakitől a kereskedő azt fele annyiért vette meg, mint amennyit fizettetek érte? Kinek támadt emiatt lelkiismeret furdalása? Eszetekbe jutott, hogy ti most összejátszottatok a „Sátánnal” azért, hogy olcsón hozzájussatok a kiszemelt tárgyhoz? Gyakorlatilag közösen fosztottatok ki egy laikust. Gondolom senki sem gyónta ezt meg a vasárnapi misén. Senki sem sírt otthon utólag, arra gondolva, hogy micsoda egy kapzsi szörnyeteg vagyok. Megnyugtatásul (véleményem szerint), ez így is van jól… És ezért a kereskedő sem hibáztatható!

Az alábbiakban megpróbálom pontokba szedve cáfolni, a kereskedőkkel kapcsolatos negatív kritikákat.

„Kihasználják mások tudatlanságát és azon nyerészkednek, hogy jobban ismerik a régiségek értékét a laikusoknál.”

Mit gondoltok miből él a legtöbb ember? Jól sejtitek… Abból, hogy olyan dolgot tud, amit nem tud mindenki. A mosógép szerelő azért kér pénzt, mert meg tudja csinálni az elromlott mosógépet. Kezed neked is van, te is csinálhatnád. Az ügyvédet azért fizeted, mert megtanulta azokat a jogszabályokat, amiket te nem tanultál meg. Agyad neked is van, te is megtanulhatnád. A kereskedő is abból él, hogy kitanult egy szakmát, amit mások nem. Ő is minden alkalommal a tudását teszi pénzzé. Ki tiltja meg, hogy az eladó energiát és időt áldozzon arra, hogy alaposan utánajárjon az eladandó dolgai értékének? Persze, hogy senki. Ezt az időt és energiát kell megfizetni, amikor kereskedőnek adtok el valamit. És a kereskedő költségei itt még nem álltak meg.

„Marha nagy tudomány olcsón megvenni valamit hétköznap, aztán drágábban eladni az interneten vagy a hétvégi piacon.”

Akkor csak felsorolás szintjén a teljesség igénye nélkül, nézzük a kereskedő kiadásait, rizikóit és hátrányait: utazási költségek, csomagoló anyagok, töréskár, lopáskár, adók és járulékok (főállású kereskedőnél), helypénz, bérleti díj, aukciós jutalék, hamis tárgy bebukása, szállítási költségek, szakértői díjak, restaurálás költségei, online hirdetési költségek, szórólapok, nyomtatott sajtós hirdetések, bent ragadt értékek, lekötött tőke költségei, hajnali kelés, hétvégén is munka, télen-nyáron piacolás, reggel-este csomagolás és pakolás.

Azért egy irodába bejárni hétfőtől péntekig, 8-16-ig, csak kellemesebb munkának tűnik…

„Hatalmas árréssel dolgoznak. Láttam, hogy a valós értékének még a felét is alig akarta kifizetni.”

Oké. Hányan dolgoznak(tak) közületek a kereskedelemben, olyan pozícióban ahol belelátnak a beszerzési és az eladási ár közötti szorzókba? Gondolom kevesen. A helyzet a következő. Természetesen a különböző típusú áruknál eltérő lehet (pl. élelmiszerek), de a nagykereskedelemben a leggyakoribb szorzó az 1,5 (ez azt jelenti, hogy a 10 forintért vett cikket 15 forintért adják tovább). A kiskereskedelemben ennél durvább dolgok is vannak. Gyakori a 2-es, 3-as, de akár még nagyobb szorzó is. Ez azért van, mert a kapcsolódó költségek is jóval magasabbak, mint a nagykerek esetében. A gyártók még ennél is nagyobb szorzókkal dolgoznak bizonyos iparágakban (pl. mobiltelefonok, gyógyszerek). Persze a költségeik és rizikóik is összességében jóval nagyobbak.

Tudtad, hogy iparági források szerint (kattints ide a cikkért) egy liter ásványvíz a gyártóknak kb. 1 fillérbe kerül? Mekkora szorzó is ez? 1000 szeres! Persze ez csak az a díj, amit azért fizet, hogy a víz az övé legyen. A kitermelés és az összes költség is az ő terhe.

A régiségkereskedőnek is ezért kell, hogy minimum 2-es szorzóval dolgozzon, mert túl sok a kiadás és a rizikó. Ebből kell kifizetnie mindent és még haszonnak is maradnia kell, hogy megélhessen belőle. Természetes, hogy igyekszik mindent a lehető legolcsóbban megvenni. Az a te dolgod, hogy ezt ne hagyd!

„Jól látszik, hogy mindegyik gazember, hiszen hatalmas házakban laknak és nagy fekete autókkal járnak. Nem beszélve a 3 kilós aranyláncról a nyakukban.”

Valóban vannak ilyenek. Ők azok, akik egyszerre foglalkoznak műtárgy kereskedelemmel és színesfém hulladékkal. Nagy értékű autókkal ügyeskednek, de akár lányokat is vesznek, ha úgy adódik. A közterheket, járulékokat, vámot, áfát, adót még hírből sem ismerik. A hamis műtárgyak és nemesfém ékszerek tárházával rendelkeznek. Egy hagyaték vételnél kivonul az egész család és visznek mindent, ami mozdítható. Rettenetesen erőszakosak tudnak lenni.

Szerencsére viszont a kereskedők 99%-a nem ez a kategória. Őszintén! A piacokon sétálva hány kereskedő néz ki úgy, mint egy gazdag ember? A hónap végén nem marad több a zsebükben, mint bármelyik más vállalkozónak.

 

Összességében az a helyzet, hogy a becsületes kereskedők (belőlük van a legtöbb), semmivel sem rosszabbak, mint bárki más a kereskedelemben, vagy a szolgáltató iparban. Ahogy az élet más területein, itt is észnél kell lenni.

Ha nem szeretnéd, hogy túl olcsón adj el valamit, vegyél annyi fáradságot, hogy utána jársz mi mennyit ér.

Nem a kereskedő az ellenséged, hanem a lustaság!