Festmény gyorstalpaló III.

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy egy festmény eredetiségének megállapítása nagyon összetett és óriási tapasztalatot igénylő feladat. Mindenkit, aki nem szakértő lebeszélek arról, hogy 50 ezer forintnál drágább képet magánszemélytől vagy régiségboltban megvegyen. Óriási a kockázata, hogy hamis képet vásárol!

És, hogy mennyire nehéz megállapítani egy festményről, hogy hamis-e vagy sem? Az alábbi történet egy magyarországi eset.

Egy szép napon 2007-ben a békéscsabai Munkácsy múzeumot megkeresi egy távoli Munkácsy leszármazott Svájcból, hogy felkínálja eladásra a birtokában lévő festményt. Rövid határidőt szab a döntéshez és a piaci árnál olcsóbban, 28 millió forintért adná el. A múzeum igazgatója felkéri a Magyar Nemzeti Galéria szakértőjét, hogy vizsgálja meg a képet. A szakértő asszony közli, hogy a festmény rendben van, egyértelműen Munkácsy festmény, ráadásul a kép egy már ismert Munkácsy alkotás a „Flirt” című kép egy részletét ábrázolja. (Ez gyakran előfordul, hogy a festők egy-egy nagyobb festményük részletét külön is megfestik, ez még nem gyanús.)

“A kis Jeanne” az eladó svájci úr társaságában

Munkácsy Mihály -Flirt

Megörül az igazgató és a szakértő is, hogy micsoda kincsre leltek, de üröm az örömben, hogy a múzeumnak egy fillérje sincs a vásárláshoz. Támad azonban egy remek gondolat, meghirdetik a lakosság felé, hogy micsoda kihagyhatatlan lehetőség jött, dobják már össze a polgárok azt a csekély 28 milliót a városi múzeumnak. Nagy csinnadrattát csapnak, felbolydul a város, mindenki erről beszél. Beindul az adakozás. Össze is jön a pénz hamar, az üzlet megköttetik. Az új szerzemény „A kis Jeanne” nevet kapja. Mindenki boldog… De nem sokáig.

Egy lelkes festményszerető újságírót nem hagy nyugodni a dolog. Neki nem tetszik a festmény, gyanúsak a körülmények, rossz minőségű az egész alkotás, plusz feltűnő neki még egy a kép bal alsó sarkában lévő szöveg „Á Chaplin”. Munkácsy szignója viszont hiányzik. Szerinte a képet nem Munkácsy festette.

Addig nyomoz, amíg rá nem jön, hogy 1997-ben a leírások alapján (fotó már nem áll rendelkezésre) egy „A kis Jeanne”-hoz nagyon hasonló festmény kelt el Franciaországban, „A. Chardin” szignóval. A művésztől több festmény nem bukkant fel a piacon sem előtte, sem utána. Hmm… nem túl termékenynek tűnik. Újságírónk rájön, hogy a Munkácsy festményen is eredetileg ezt a szignót azonosították a múzeumban, de a tisztítás után módosult a vélemény, a jegyzőkönyvekbe már az kerül, hogy oda „Á Chaplin” lett írva. Ez hogy lehet?

Jó eséllyel „A. Chardin” nem létezik, csak félreolvasás szülötte. Kinyomozza azt is, hogy a tisztítás során az „A” utáni pont eltűnt és felkerült az „A” tetejére. Így lesz az „A. Chaplin” –ből, „Á Chaplin”. Miért fontos ez? Mert míg az első verzió egy „A. Chaplin” szignó, a második „Á Chaplin”” azt jelenti magyarul, hogy Chaplinnek. (Így igazolható, hogy azért nem Munkácsy szignó van a képen, mert ez csak egy ajánlás egy Chaplin nevű tanítványának. Ez a tanítvány az újságíró újabb nyomozása során igazolhatóan létezett is.)

Felkeresi hát a múzeumot és a szakértőnőt, hogy adjanak már valami magyarázatot ezekre a furcsaságokra. Értékelhető válasz nem érkezik. Tovább nyomoz és megtalálja azt a másik szakértőt is (a Munkácsy életét feldolgozó író lányát), aki műszeres vizsgálatot hajtott végre anno a festményen, de ennek eredménye nem lett nyilvános. Persze itt sem jár sikerrel, mert a titoktartási nyilatkozat miatt a vizsgálat eredményét a szakértő sem adhatja ki. Nem adja fel és addig kutakodik, amíg a vizsgálati eredményekből megszerzi a röntgenfelvételeket. És ekkor úgy érzi, rájött a megoldásra:

A felvételen jól látható, hogy a festmény legalsó rétegén egy kéz és fej nélküli, ülő nő vázlata van. Ez lehetett az eredeti Munkácsy vázlat a „Flirt” című jól ismert festményhez. (A röntgenfelvétel mindig a legalsó réteget mutatja egy festményen. Így találnak rá időnként felülfestett művekre a kutatók.)

A tanítvány „A. Chaplin” ebből kiindulva mintegy „házi feladatként” megfesti a maga verzióját a „Flirt” után. Megküzd vele rendesen, de végül úgy-ahogy összehozza. Becsülettel szignózza is, nem hamisítani akart. Ez lett „A kis Jeanne”. A kép eltűnik és közel 100 év múlva 1997-ben bukkan fel ismét a francia aukción. Itt a kép ramaty állapota miatt rosszul azonosítják be és „A. Chardin”-nak olvassák a szignót. Így is kel el.

És 10 év után 2007-ben egy nagyvonalú svájci öregúr felkeresi a múzeumot egy remek ajánlattal…

Alább mellékelek egy közeli fotót a festményekről és az ominózus röntgenfelvételt. Döntsétek el ti, hogy kinek lehetett igaza. Vajon eredeti az a Munkácsy festmény, amit az MNG szakértője annak mond és a Munkácsy múzeum falán lóg? Ha lenne pénzetek rá, a sztori ismerete nélkül biztosan megvennétek a képet a múzeumtól. Igaz? És ezek után is nyugodtan kiadnátok érte azt a pénzt?

Ezért mondom, hogy ne vegyél drága festményt, ha nem értesz hozzá!

“A kis Jeanne” hiányzó fej és kézfejjel a röntgenfelvételen

Balra Munkácsy, jobbra pedig a szakértő szerinti Munkácsy minősége

 

A hamisítók rengeteg trükköt alkalmaznak, hogy megtévesszék leendő vevőiket. Az egyik leggyakrabban alkalmazott technika, hogy egy ismert művész stílusában festő (pl. egykori tanítvány) munkájáról egyszerűen eltüntetik a szignót (lefestik, levágják, lekaparják) és az ismert festő szignóját festik rá. Sokszor mindezt olyan profin, hogy csak laboratóriumi vizsgálatokkal deríthető ki a trükk.

Más esetekben egyszerűen csak az ismert művész eredeti festményét lemásolják vagy stílusában megfestik a képet. Ezek az alkotások ritkán sikerülnek jól, tapasztalt szakember gyorsan gyanút fog. A hitvány minőség elterelésére a kép hátulján mindenféle kiállítási, aukciós etiketteket helyeznek el, ezzel is utalva a kép múltjára (provenienciájára).

 

Van itt kérem minden, amit kedves ügyfél parancsol. Ha nincs, mindjárt lesz.

A fenti fotón Duray, Scheiber, Kádár, Perlrott, Pittner és Medveczky műveinek másolatai az Ecseri piacon, egyetlen standon! (A fénykép a Kieselbach galériától származik.)

Gyakran megesik, hogy a kép önmagában nem hamis, de azért, hogy eladhatóbb legyen, felkerül rá utólag, vagy lekerül róla utólag egy-két motívum. Ezt akkor alkalmazzák, ha a művész egy kevésbé jól sikerült munkáját szeretnék értékesebbé tenni.

Van még egy érdekes eset is, ami elő szokott fordulni. Erre mondják azt, hogy a festmény hamis, csak a szignó eredeti. A legismertebb példája ennek Iványi-Grünwald Béla munkássága. A már életében is népszerű művész, hogy az igényeket kielégítse, sokszor tanítványaira bízta a képek megfestését. Instrukciókkal látta el őket és a mű befejeztével szignózta a képeket. Tapasztalt, a művészt jól ismerő szakember észreveszi a gyengébb minőséget, de egy átlagember (köztük én is), biztosan nem.

Végül egy pár szó a befektetési célú festményvásárlásokról. Akiknek sietős a dolga nekik röviden csak annyit mondok, ne tegyék. Akik tovább olvasnak, nekik azt ajánlom, hogy szintén ne tegyék. Egy korábbi cikkemben a témáról már írtam, de röviden az indokaim a következők:

  • Honnan tudod, hogy jó időben szállsz-e bele az adott festménybe? (lehet, hogy kimegy a divatból mire eladnád)
  • Vételkor és eladáskor is 10-20 %-os jutalékot (eladáskor adót!) is fizetned kell.
  • Lehet, hogy csak az eladáskor derül ki (amikorra a vételi hely már rég megszűnt), hogy a festményed hamis. Ugrott a befektetés azonnal.
  • Bármikor elázhat, eléghet, kiszakadhat, ellophatják.
  • folyamatosan fizeted rá a biztosítást
  • Nem likvid befektetés. (Akár fél-egy év is lehet, mire a pénzedhez jutsz.)
  • Az örökösöd nem biztos, hogy tudni fogja az értékét. (Könnyen elherdálásra kerülhet.)

Összegezve azt gondolom, hogy ahogyan a gyémántkereskedelem sem megy mindenkinek, a festményekbe való befektetés sem a hétköznapi emberek terepe.

Legyetek óvatosak és ne vegyetek hamis festményt!

Festmény gyorstalpaló I. rész

A közvélemény számára a festményekről három dolog tudható biztosan.

  1. A híres festők képei milliókat érnek.
  2. A festményeket hamisítják.
  3. Szép festményeik csak a gazdagoknak lehetnek.

Hát ez így elég lehangoló, ezért van egy jó hírem is a számotokra. Az 1-es és 3-as pontot meg fogjuk cáfolni a cikk második részében. Ez a cikk ugyanis most két részes lesz, hogy ne aludjatok el olvasás közben. Aki ébren marad az mindkét rész elolvasása után, garantáltan vérprofi festménybecsüs lesz. Olyan profin fogja felismerni a jó képeket, hogy a festményhamisítók sikítva menekülnek előle szombat hajnalban az Ecseri piacon. Jó, lehet ez egy kicsit túlzás így, de az biztos, hogy más szemmel nézitek majd a képeket ezek után.

Az első részben átvesszük azokat a technikai dolgokat, amiket feltétlenül tudnotok kell, ha szeretnétek festményekkel foglalkozni. Szó lesz itt a festékekről, alapanyagokról és egyéb érdekességekről. (A szakértőktől előre is elnézést kérek, az érthetőség kedvéért, és hogy ne horkoljatok hangosan, ahol nem muszáj, nem fogok szakszavakat használni, illetve le fogom egyszerűsíteni a dolgokat.)

A második részben majd arról olvashattok, hogy hogyan határozzuk meg egy festmény értékét és arról is, hogy hogyan kerüljétek el a hamis festményeket. Kicsit betekintünk abba is, hogy érdemes-e festménybe fektetni a pénzeteket.

No, de ugorjunk is neki és először csoportosítsuk (a teljesség igénye nélkül) a köznyelvben festményként emlegetett alkotásokat:

  • nyomat (sokszorosításra alkalmas technika):  Ilyenek a rézkarcok, linómetszetek, fametszetek, litográfiák stb. Ezek olyan technikák, amiknél a művész elkészíti a „nyomó felületet” és utána ennek segítségével sokszorosítja az alkotását. (Leegyszerűsítve ez olyan, mint amikor kifaragtad gyerekkorodban a krumpli nyomdát és utána papírra nyomdáztál vele. Látod? Nem is olyan bonyolult a művészet…) Ez egy elég népszerű eljárás, mert így többen is birtokolni tudják ugyanazt az alkotást, de egyúttal hátránya is, hogy nem egyedi. Általában az alkotó ceruzával ellátja a szignójával és egy sorszámmal is, hogy mégiscsak valami egyedi, tőle származó is legyen rajta.  Néha kombinálják azzal, hogy a nyomatot kiszínezik utólag, például vízfestékkel. Sok híres és népszerű festőnk élt ezzel a technikával is, pl: Szőnyi István, Glatz Oszkár, Fényes Adolf, Szász Endre, Vaszary János

Szász Endre: Hajós Lány, rézkarc

  • rajz:  Nem túl komplikált technika. Általában grafittal, szénnel vagy tussal szoktak készülni. A grafit és szénrajzokat miután elkészültek, lefújják valamilyen fixáló anyaggal, hogy tartósabbak legyenek. A legtöbb festőművésznek vannak rajzai is, de előfordul, hogy nem szignálják, mert csak vázlatnak, tanulmánynak szánták. Természetesen vannak szignáltak is akár a tanulmányrajzok között is. Aukciókon sokszor felbukkannak pl. Mednyánszky László rajzai is, róla biztosan hallottatok már. Ezekből a rajzokból híresen sok hamis kering az internetes aukciókon (Vatera, Galéria Savaria).

Mednyánszky László vázlatfüzete

  • akvarell (vízfesték):  Ezzel a technikával is sűrűn lehet találkozni a festmények között. Gyakorlatilag vízfestékről van szó. Olyan, mint az iskolai „gombos festék”, ha emlékeztek még rá.  Alaposan megnézve a képet, sokszor még az is látszik, hogy vázlatosan előbb ceruzával megrajzolta a művész a témát és utána festette csak ki. Persze ez nem mindig van így, van aki egyből fest! Ezzel a technikával a művész könnyed, légies képeket tud festeni. A színek összefolynak és egymásba olvadnak. Nagyon fontos a papír kiválasztása, mert a vízfesték alól áttűnik a hordozóréteg mintája. Egy jó papírválasztással ez előnyére válik a képnek. A párára, nedvességre nagyon érzékeny, mert a festék feloldódik tőle újra. Könnyen azonosítható technika.

Háry Gyula: Kilátás Budáról, akvarell

  • pasztell: Kevésbé ismert a köztudatban, pedig ebből is sok van a piacon. A pasztellt úgy kell elképzelni, mint a színes aszfaltkrétákat (nem zsírkréta!). A papíron úgy marad fenn, hogy a papír rostjai finom port reszelnek a krétából és ez tapad a rostokhoz (így működik a grafit vagy szénceruza is). Különböző eszközökkel (ronggyal, újjal) a színek összedörzsölhetőek, és színárnyalatokat kaphatunk. A kész művet valamilyen fixálóval le szokták még fújni, hogy tartósabb legyen, sőt gyakran üvegezett keretbe teszik. A színek szinte mindig világos, úgynevezett „pasztell” színek. (Értitek, a pasztell az pasztellszínű… és ez a fickó magyaráz nektek… Jézusom…)

Dienes István: Budai táj, pasztell

  • tempera: Hasonlít az olajfestékhez, aminek az is az oka, hogy ez volt az olajfestékek őse. Nem keverendő össze a boltokban iskolai célokra kapható tubusos temperával. A két festék teljesen másból van. Utóbbival nem foglalkozunk, mert ez nem a 3.c osztály rajz és vizuális kultúra órája, hanem a Műtárgyklub. Tehát a temperafesték úgy készül, hogy növényi olajat, vizet és valamilyen emulgeáló szert (általában tojássárgája) összekevernek, és ehhez adják hozzá a festékport. (Az emulgeáló szer arra jó, hogy az egyébként egymásban nem keveredő anyagok (olaj-víz) keveredését elősegítse.) Az idők során, még rengeteg hozzávalóval sok új receptet találtak ki, hogy egyre tökéletesítsék, de ezeket most nem sorolom fel. A tempera remekül tapad szinte minden anyagra, és nagyon hosszan megtartja a színét. Hátránya, hogy nehezebben keverhetőek a színek, gyorsan szárad és száradás után kivilágosodik.  Ha megszáradt többet már nem oldható vízzel. (Ezért van az iskolában festős póló rajzórán a kölkökön.) Az olajfestés feltalálása előtt ezzel a technikával készültek például az ikonok és táblaképek is. Ezek a képek a mai napig megőrizték gyönyörű színeiket.

Aba-Novák Vilmos: Kikötő, tempera

  • olajfesték: Talán a legismertebb technika, ha festményekről beszélünk. Az olajfesték festékpor, lenolaj, viasz és gyanta keverékéből áll. Nem vízbázisú, így vízben egyáltalán nem oldódik, de például terpentinnel hígítható. Nehezen szárad, akár hónapokig is eltart, mire teljesen megszárad. Ez egyben azt is lehetővé teszi, hogy a művész korrigálhassa, keverhesse a színeket később is. Rendkívül tartós, testes anyag, de akár vékonyan áttetszően is használható.  Akár sötét, akár világos képekhez is jó alapanyag. Egy jó kezű festő fantasztikus dolgokra képes vele, egy amatőr hibáit viszont nagyon ki tudja emelni. Remekül kihasználható a fény-árnyék ábrázolásoknál. Nagyon jó a fedőképessége, több rétegben is használják. A korai olajképek a napfénytől besárgultak, de ma már uv-álló festékekkel dolgoznak a művészek. Száradáskor gyakran megrepedezik, ez nem hiba, hozzátartozik a technikához.

Szinyei Merse Pál: Patakpart, olaj

Most nézzük, hogy milyen anyagokra készülnek a képek általában.

  • papír:  A rajzok, különböző nyomatok, pasztell, akvarell, tempera, de akár az olajképek alapja is lehet. Igazán univerzális alapanyag. Sajnos könnyen penészedik és besárgul a napfény hatására. Szélsőséges esetben hajlamos széttöredezni is.

 

  • fa:  Alapozás után, használják leginkább tempera és olajfestmények készítéséhez. A fa lehet farostlemez, pozdorja, deszkalap, vagy akár tömörfa is. A művészek fantáziája határtalan. Mindegy csak viszonylag sima legyen… nem egy válogatós népség, ha épp nincsen pénzük.

 

  • Csont, üveg, műanyag, réz, fém: Ugyanaz, mint a fa. Olaj és tempera képeknél használják őket általában. Egy érdekességet megemlítek, hogy a rézlemezre készült képet érdemes mindenképpen megmutatni egy szakembernek, mert ezt az alapot ma már nemigen használják, viszont ritka értékes képek készültek rá anno. Ilyenre készült például az alábbi Szabin nők elrablása című XVII. sz-i kép is.

XVII. századi festő: Szabin nők elrablása, olaj-rézlemez

  • Vászon: Vászonra is olaj és tempera képeket szoktak készíteni. A legismertebb hordozóanyag, de tudni kell, hogy ebből is rengeteg különböző fajta van. (Ennél többet egyelőre nem kell tudni azért.) A vászon szövéséből és anyagából egy szakértő sok mindent meg tud állapítani. Mind a festmény korára, mind a készítés helyére vonatkozóan tud következtetni.  A vásznat is alapozni kell festés előtt, hogy szép sima és tartós alapot adjon a képnek. A nagy, több méteres képek alapjait régen több kisebb vászonból varrták össze. Ezek a varrási nyomok gyakran kivehetőek az elkészült festményen is. Volt, hogy egyszerű zsákvásznat használtak festéshez, de az is előfordult, hogy egyszerű lepedőre festettek. Sok művész spórolásból felhasználta egy számára kevésbé tetsző képét ( vagy másét!!!) és újra festett rá, vagy a vászon másik oldalát használta fel újra. Two in one…

Természetesen a fenti felsoroláson kívül még nagyon sok olyan technika van, ami itt nem szerepel. Azok is érdekes és fontos technikák, de viszonylag ritkák. Az átlagember számára ennyi is elég a kezdetekhez. Akit alaposabban érdekel, rengeteg szakkönyvet talál a kollázsról, montázsról, vagy akár a dekollázsról is.

A festményekkel kapcsolatban most már az alapanyagokról és technikákról sokat megtanultatok. Van azonban egy olyan része is a festménynek, amiről eddig nem beszéltünk, pedig nagyon fontos része a kész képnek. Ez pedig a festmények kerete. Egy festmény kerete legalább olyan fontos esztétikai szempontból, mint maga a festmény. Egy rosszul választott keret elnyomhatja, vagy túlságosan előtérbe helyezheti képünket. Egy gyönyörű kép is lehangolóvá válhat egy lepattant vagy törött keretben. Figyeljétek meg, hogy milyen jól tud mutatni egy kis kép például egy nagyon széles keretben. A józanész szerint ez felesleges „anyagpazarlás”, de a művészetek világában ez nem szempont.

Nagyon sokféle keret van, de ami a ti szempontotokból fontos, hogy meg tudjátok különböztetni a drágább és olcsóbb kereteket.

Olcsóbbak a léckeretek, gipszből-fából készült blondel keretek. Ez utóbbiak rendkívül sérülékenyek, kevés a hibátlan darab.

Népszerű, ezért külön megemlítem az úgynevezett ökörszemes keretet. Én nem vagyok oda érte, de sokan szeretik. Emeli a kép értékét. A jobb darabok kézzel faragottak.

 

Drágábbak a faragott és vagy aranyfüsttel bevont keretek. Ezek már egy tartósabb és mutatósabb típusok. Az áruk is nyilván magasabb.

 

Amivel még találkozhattok azok a dúsan faragott, áttört, „florentin” keretek. Ezeket tömör, nemes fából faragták és vagy saját színükben, vagy aranyozva díszítik a képet. (Olcsó másolatok ezekből is vannak!)

 

Ezzel eljutottunk a technikai rész végére. A következő részben kitárgyaljuk a bevezetőben említett értékbecslési szempontokat, a hamisítási technikákat és megvizsgáljuk a festményeket befektetői szemmel is.

Kövessétek az oldalt a Facebookon vagy legyetek ti is klubtagok, hogy ne maradjatok le az új cikkekről!

A klubtagsághoz kattints ide: klubtag akarok lenni

 

 

Nyeremény játék eredmény és sorsolás!

Elérkezett a sorsolás ideje. Köszönöm a részt vevőknek, hogy játszottak és leadták megfejtéseiket. Remélem jól szórakoztatok ebben az egy hétben és már várjátok, hogy ki lesz az 5 Zsolnay kislány új tulajdonosa. Kaptam egy érdekes és nagyon jó kérdést a facebookon, a játékkal kapcsolatban. Közkincsé teszem, hogy ti is okuljatok belőle. A kérdés:

„Sajnos az infók a jelzésekről nem egyértelműek. Létezhet, hogy aki a Zsolnay-könyvet írta, az rosszul tudja a jelzések korát?”

A kérdés ez után még konkrétabban kitért több jelzésre is, de most nem is az a lényeg. A lényeg, hogy érdemes-e ilyen szinten elemezni a jelzéseket. A válaszom ez volt:

„Valóban vannak viták arról, hogy a jegy típusokon belül mikor melyiket alkalmazták. Ahány könyv annyi féle. Nekem is van 4-5 könyvem a Zsolnayról, de egyik sem egyforma. Egyszer beszéltem egy Zsolnay szakértővel ő azt mondja, hogy szerinte minden évben változott valamennyire a jelzés. Nem is kell ennyire belebonyolódni ezt hagyjuk meg a múzeulógusoknak. Én azt tanácsolom, hogy az alap jegy típusok sorrendjét jegyezze meg az átlagember és kész. (Családi pecsét, domború körpecsét, festett körpecsét, dőltbetűs öttemplom, pajzspecsét, öttemplom, jubileumi.) Így már nagy baj nem érheti…”

Az utóbbi években a Zsolnay porcelánok nagyon népszerűek lettek. A nagy kereslet miatt az árak a csillagos egekbe ugrottak. Rengeteg olyan Zsolnay tárggyal találkozom ami hamis, selejt, másolt vagy javított. A legkisebb problémátok az lesz, hogy az adott jelzés típuson belül mikor készült a porcelán. Nagyon óvatosan vegyétek őket, mert sok az átverés benne. A jövőben a Zsolnayról biztosan fogok több bejegyzést is tenni, ezekben részletesebben kitérek a jelzésekre és egyéb ismerni valókra.

Most azonban jöjjön a helyes megfejtés:

2 – 5 – 1 – 4 – 3

A helyes megfejtők között a legszerencsésebb azonban, aki az 5 Zsolnay kislány új tulajdonosa lett:

Adame Irén

A nyertessel e-mailben felveszem a kapcsolatot, hogy egyeztessük nyereménye átvételének módját.

A nyertesnek és a játékosoknak ezúton is gratulálok!

Nyereményjáték!!! Porcelán rajongók Klubja!

Sziasztok Klubtagok!

A Porcelán rajongók Klubján meghirdetett játék leírását olvashatjátok ebben a bejegyzésben. Minden résztvevőnek kívánok sok sikert hozzá, remélem örömmel fogadjátok tőlünk. A bevezető után a szabályokat és az alatt a kérdést olvashatjátok.

Szomorúak a Zsolnay kislányok, mert elvesztették szerető tulajdonosukat. Öten vannak, öt féle korból. Szeretnének egy új otthont maguknak, de nem szeretnének különválni egymástól. Ha Te úgy érzed, hogy befogadnád őket, nincs más dolgod, mint egy egyszerű kérdésre válaszolni a bejegyzés alatti hozzászólásban. Ha helyes a válaszod, azzal azt bizonyítod, hogy ismered annyira a Zsolnay márkát, amennyi elegendő a kislányok felneveléséhez. Egy hét áll a rendelkezésedre, hogy megtaláld a helyes választ. Egy hét múlva kisorsoljuk azt a szerencsés porcelán rajongót, akinek ingyenesen házhoz küldjük a képen szereplő öt Zsolnay leánykát.

A szabályok:

  1. A játékban részt vehet minden Porcelán rajongó Klubtag.
  2. A hozzászólás írásához regisztrálni kell a műtárgyklubba. Ha még nem vagy klubtag, ezt megteheted a „klubtag szeretnék lenni” menüpontban. (kb. 1 perc) A klubtagság természetesen teljesen ingyenes.
  3. Mindenki csak egy érvényes választ adhat, ezért ne kapkodd el a válaszadást. A válaszadás határideje 09.23 13 óra.
  4. Egymással megbeszélhető akár itt is, de akár a Porcelán rajongók Klubjában is az általatok helyesnek tartott válasz.
  5. 09.23-án kisorsoljuk a helyes válaszadók közül a szerencsés nyertest. A regisztrált e-mail címén értesítést kap és ezen az oldalon, valamint a Porcelán rajongók Klub oldalán is kitesszük a nyertes nevét.
  6. Ez a nyereményjáték csupán egy játék a klub tagjainak, így a szervezők kizárnak minden jogorvoslati igényt a résztvevők részéről. A résztvevők elfogadják, hogy elolvasták és magukra érvényesnek tekintik a szabályokat.

Készen álltok? Kezdődjön a játék:

A kérdés:

  • A Zsolnay kislányok csak abban az új tulajdonosban tudnak megbízni, aki legalább annyira ismeri őket, hogy meg tudja mondani hány évesek is valójában. Ennek bizonyítására az alábbi képen látható 1-5-ig pirossal számozott jelzéseket kell sorba raknotok a LEGIDŐSEBBTŐL a LEGFIATALABBIG. A bejegyzés alatti hozzászólásba írd be a válaszod. Például: 4, 3, 2, 1, 5 ; ezen válasz szerint a 4-es készült legrégebben és az 5-ös készült mostanában. (A félreértések elkerülése végett a képeken nem a kislányok jelzései láthatók!)