Olcsó arany eladó…

“Nem minden arany, ami fénylik.”

” Olcsó húsnak híg a leve.”

” Nagy dicséret és hazugság egy fának ágai…”

Biztosan hallottátok már a fenti közmondások valamelyikét és úgy gondoljátok, hogy igazak is. Én még kiegészíteném egy igazsággal, ha ez nem is egy közmondás.

„A kapzsiság a csalódottság előszobája!”

És, hogy miért is írom ezeket? Mert a mai cikk arról fog szólni, hogy hogyan dolgoznak azok az ügyeskedők (gagyizók) akik az emberi kapzsiságból élnek. Példákon keresztül mutatom meg nektek, hogy milyen sztorikkal próbálják meg becsapni áldozataikat.

Sokan azt gondoljátok, hogy ezzel ma már nem lehet senkit átverni. Azt sem értitek sokan, hogy miért vesz valaki aranyat az utcán, sőt kicsit úgy vagytok vele, hogy meg is érdemli az illető, ha ennyire ostoba volt. Rossz hírem van. Már régen nem a direkt eladással csalják ki a pénzt. Az arany csak arra kell, hogy a kapzsiságunkat felerősítsék bennünk.

A cikk témája akkor jutott eszembe, amikor pár hete a 6-os villamoson utazva az alábbi dolog történt velem.

A villamoson állva arra lettem figyelmes, hogy egy újfelszálló utas (kicsit rosszul öltözött fiatalember) mellém érve, lenézve a földre lehajol, és felvesz valamit. Egy pillanatra megcsillant a kezében a „valami” és láttam, hogy egy pecsétgyűrű. Gondoltam is egy pillanatig, hogy ezt a mázlistát, milyen jó lett volna, ha én veszem észre hamarabb. A fiatalember fel sem nézett, csak dugdosva a kezében próbálta alaposabban szemügyre venni, amit talált. Pár másodperc múlva összeakadt a tekintetünk. A szerencsés megtaláló riadtan vette észre, hogy „lebukott”. Egy pillanatra ledermedt, látszott rajta, hogy azon gondolkodik, vajon mi a helyes magatartás ilyenkor? Döntött. Bizonytalanul nyújtotta felém és remegő hangon megszólalt:

– „Nem akartam elrakni… Te hagytad el? Nem is tudnék mit kezdeni vele.”

És akkor beugrott, hogy mi is történik most tulajdonképpen. Majdnem sikerült engem is megvezetni, annyira jó volt a színészi alakítás. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és már nyúltam is a nagyítómért, amit mindig a jobb zsebemben tartok. Elővettem és csak ennyit mondtam:

-„Most tényleg pont engem sikerült megtalálni egy ekkora tömegben? Becsüs vagyok, bevizsgáljam?”- és jobb kezemben kicsit megbillegtettem a lupét.

A rémület és a bizonytalanság rögtön eltűnt amatőr, de mégis profi színészünk arcáról. Teljesen megváltozott a tekintete. Amivel viszont meglepett, hogy egy kaján vigyorral és teljes magabiztossággal állt közelebb hozzám és így folytatta:

-„ Oké-oké, hagyjuk. Ma még egyet sem tudtam eladni úgysem. Nem veszel át egy pár darabot? 2000-ért odaadom neked darabját. Na? Hátha tőled jobban megveszik…”

Gondolván rátok belementem, hogy egyet megveszek tőle, hogy lefotózhassam, illetve eltegyem a „hamis gyűjteményembe”. Kicsit alkudoztunk, végül megegyeztünk egy alacsonyabb árban. Kihasználva üzleti kapcsolatunkat egy pár megállón keresztül még elbeszélgettem újdonsült ismerősömmel. Nagy szerencsém volt, mert igen közlékeny fiatalember volt. Szavaiból ítélve ráadásul nem is ma kezdte ezt az ipart, mert nagyon érdekes történeteket mondott. A trükkök, amikről mesélt:

A lerobbant autó esete.

Útszéli parkolókban várakoznak a gyanútlan autósokra. Általában a mese a következő: Sajnos túl kevés a benzin és a következő kútig már nem tart ki. Igyekszenek régebbi autók tulajdonosait választani, mert azokból még csővel ki lehet szívni a benzint a tartályból. Természetesen felajánlják, hogy kifizetik a kölcsönkapott benzint, azonban kiderül, hogy készpénz sincs egyiküknél sem. Ilyenkor kerül elő az aranygyűrű valakinek az ujjáról. Nem akarnak nagy felhajtást, látszólag nincsenek is tisztában vele, hogy mennyit érhet az ékszer. A benzinért és némi készpénzért cserébe oda is adják a gyűrűt. Az új tulajdonos megcsinálta élete üzletét. (Gondolja ekkor még…)

Elfogyott a pénz, tudna hitelezni?

Vásárokban, piacokon vagy belvárosi sétáló utcákban állítják meg a gyanútlan járókelőket. A szöveg egyszerű. Elköltötték az összes pénzt és szeretnének kölcsönkérni. Zálogul a nagymamától örökölt (vagy „még az apám gyűrűje volt”) ékszert ajánlják fel. Nagyon vigyáznak arra, hogy az ékszer értéke és a kölcsön aránytalanul különbözzön a „balek” javára. Ezzel is ösztönözzék az embert a jó üzletre. Természetesen a kölcsönre kamatot is ígérnek, hogy a kölcsönadó abban a tudatban legyen, hogy ő mindenképpen csak nyerhet az üzleten. Elkérik a telefonszámot, a címet, hogy felvehessék a kapcsolatot, amikor visszaadják a hitelt. Persze sosem jelentkeznek többé… A meglepetést az ékszerész fogja közölni a szerencsétlen áldozattal, amikor megpróbálja eladni a zálogot…

Találtam, de nekem nem kell.

Megállóban, sorban állva, villamoson az áldozat mellé lépve látszólag közvetlen mellőle felveszik az ékszert a földről. A mese az, hogy ugyan ő találta, de neki aztán nem kell. Babonából nem tart meg soha semmilyen talált tárgyat. 10-15 ezer forintért azonban átadja szívesen. A magyarázat, hogy így nem számít eladásnak, mert jóval többet ér és akkor a babonája sem sérül. A boldog új tulajdonos csak később jön rá, hogy ez az ékszer tényleg szerencsétlenséget hoz. Csak éppen ő rá és nem a megtalálóra…

Ilyen és ezekhez hasonló sztorikkal szedik áldozataikat. Mindig azt a látszatot keltve, hogy most eljött a nagy üzlet lehetősége. Kihasználják azt a vágyunkat, hogy miért ne jöhetne egyszer nekünk is egy nagy üzlet, amit még az unokáknak is mesélhetünk, hogy milyen ügyesek voltunk. A kapzsiságunk a gyengénk…

Végül még egy érdekesség, amit új ismerősöm mesélt. Meg szokott történni, hogy a talált ékszer becsapásban a kiszemelt áldozat kapzsisága akkora, hogy képes azt állítani, hogy ő vesztette el a gyűrűt. Képes akár még bőgni is mellé, sőt rendőrrel fenyegetőzni, ha nem adja vissza azonnal. Persze ilyenkor azért még van egy kis esély pénzt szerezni. Ebben az esetben megelégszenek 5-10 ezer forintnyi „becsületes megtaláló jutalommal” is. A trükkös áldozat így legalább annyival van beljebb, hogy kevesebb pénzt vesztett…

Összefoglalva a dolgokat, legyetek mindig kételkedőek és sose fogadjatok el semmiért cserébe arany ékszert!

A mellékelt képen az általam 500 forintért vásárolt gyűrűt láthatjátok.

Ez a mai magyar műtárgypiac! 2.rész

A régikerámiák blog ( http://regikeramiak.blog.hu ) 2 részes interjút készített velem, amelynek első része megjelent néhány napja. Szó van (és lesz) benne sok olyan dologról amit máshol nem hallhattok, nem olvashattok a műtárgypiac belső dolgairól.

A cikk 2. része itt érhető el: KATTINTS IDE A CIKKÉRT!!!

Jó szórakozást kívánok hozzá! 🙂

Csodával határos ami ezzel a fiatal párral történt…

Először is elnézést kérek a hatásvadász címért, de olyan divatos lett az ilyen címadás mostanában, hogy nem tudtam ellenállni a csábításnak. (Kíváncsi vagyok lesz-e ettől több olvasója a cikknek.) Ígérem nem teszek ilyet többet. A cím azért nem véletlenül lett az ami, mert ma arról lesz szó, hogy sosem tudhatod, mi van a birtokodban. Alább egy igaz történetet olvashattok, kb. egy hete történt. Nem lesznek konkrét adatok, remélem a történet szereplői nem haragszanak meg a publikáció miatt.

Egy adok-veszek facebook csoportban megjelent egy hirdetés az alábbi tartalommal:

  • “Házvásárlásnál találtuk ezt a gyertyatartót, érdeklődni szeretnénk, hogy ér-e valamit vagy csak lom.”

Az illetőnek elég hamar érkeztek is a válaszok. Nem mentettem el a konkrét beszélgetést, de ilyenek jöttek:

  • Sajnos ezeknek a dolgoknak nincs piaca, nehezen eladható.
  • Írok privátban, engem érdekelne.
  • A Galéria Savarián becsültesd fel.
  • Trafikáru, turistáknak készült.

Itt beszálltam a beszélgetésbe, mert nem tetszett az irány. Megírtam, hogy ki a készítő, induljanak ki ebből. Ekkor egy „kolléga” előhúzta az „igen ez valóban az, de csak másolat, nekem is van belőle itthon egy” kártyát. Ezen nem nyitottam további vitát mivel a képek alapján akár igaz is lehetett, inkább felajánlottam a hirdetőknek, hogy keressenek meg az oldalamon keresztül ( www.mutargybecsles.hu ) és ingyen segítek, mert nagyon le fogják itt húzni őket. Ezt persze a hozzászólók egy része kikérte magának. J

Szerencsére volt annyi esze a párnak, hogy nem a lustaságukra hallgattak. Megkerestek telefonon és e-mailben is küldtek még képeket. A képek alapján egyre biztosabb volt, hogy egy valódi Frank Meisler munkáról van szó. Jómagam nem foglalkozom kereskedéssel már, így ajánlottam nekik egy helyet (és egy becsült értéket), ahol megfelelő árat adnak majd érte, csak személyesen el kell oda vinniük.

Megtették másnap, és láss csodát tényleg rendben volt a tárgy. Át is vették tőlük egy 6 számjegyű összegért. Ezután felhívtak engem telefonon (ezt külön köszönöm nekik), hogy elmondják nekem is a jó hírt. Happy End…

Mi ebből a tanulság?

  1. A facebook tök jó dolog, ha arra használod amire való. Beszélgessél az ismerősökkel, oszd az észt a posztok alatt vagy add el a gyerek használt ruháit. DE! Nem való arra, hogy szakértői véleményt kérj, hogy értéket becsültess fel. Sok bába közt elvész a gyerek, ahogy a mondás is tartja.
  2. Attól, hogy valamit a szemétből húztál elő még nem biztos, hogy az is.
  3. Nem csak az amerikai filmekben van olyan, hogy értékes dolgok bukkannak fel nem várt helyeken. Gyakrabban megtörténik, mint azt gondolnátok. Merem állítani, hogy minden 10. háztartásban van olyan tárgy, amiről a gazdája nem tudja, hogy értékes műtárgy. (Persze az értékes itt nem milliókat csak 50-100 ezreket jelent, de milliós is felbukkan azért bőven.)
  4. Ne legyél lusta, ha az értékeidről van szó. Lehet, hogy egyszerűbb a facebookon megkérdezni egy tárgy értékét, de az eredmény is olyan lesz. Kicsit több utána járás meghálálja magát.
  5. Megéri pénzt költeni az értékbecslésre is. Az én szolgáltatási tarifámmal ez a becslés kb. 15 ezer forint lett volna, ha ki kell mennem a helyszínre. Ha már ott vagyok még jó pár dolgot megnézhettem volna és kereshettünk volna még jó dolgokat, nem került volna többe. Azt ugye nem kell mondanom, hogy mennyi pénzt hoztam a fiataloknak azzal, hogy én a valós piaci árakat adtam meg nekik, plusz segítettem az eladásban is. A facebookon kaptak volna érte 10-15 ezret maximum.

Tegyétek a szívetekre a kezeteket és nézzetek körül a lakásban. Mindennek tisztában vagytok az értékével? Tényleg tudjátok, hogy a déditől örökölt váza mennyit ér? A nagypapa dolgozószobája falán valaha lógott festményt ki festette? A mama kedvenc fali tányérján mit jelenthet az a furcsa pecsét? A nagynénitől kapott képeslap gyűjtemény tényleg csak szép, de értéktelen papírdarabok halmaza? Ha csak egy tárgyatok is van aminek nem ismeritek az értékét lehet, hogy ti vagytok a következők akikről egy újságcikk szólni fog…

Végezetül egy érdekes és tanulságos cikk arról, hogy hogyan bukkant fel egy 70 millió forintot érő festmény a semmiből: https://index.hu/kultur/2014/12/13/70_millioert_kelt_el_a_stuart_little_kisegerbol_elokerulo_bereny_festmeny/

 

 

Hogyan lesz meg álmaid gyűjteménye?

Mindegy, hogy mit gyűjt az ember biztos, hogy előbb utóbb elfogja az irigység, amikor meglát egy az övénél komolyabb gyűjteményt. Általában az első gondolat az szokott lenni, hogy szép-szép, de könnyű úgy gyűjteni, ha valakinek sok a pénze. Ez az állítás alapvetően igaz is lehetne, ha még mindig a XIX. században élnénk. Akkoriban valóban az volt a jellemző, hogy a művészetekért vagy a tudományokért rajongó tehetősebb urak váltak elismert gyűjtőkké. Nagyon sok ilyen gyűjtemény került be később (adományként, vagy vásárlás útján) a mai múzeumainkba. (Akit részletesebben érdekel a téma, annak ajánlom a Kieselbach Galéria kiadásában napvilágot látott „Műgyűjtők Magyarországon a 18. század végétől a 21. század elejéig” című lexikont.)

De mi a helyzet manapság? Tényleg csak a született gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy komoly gyűjtemény birtokába jussanak? Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy hogyan legyen neked is mások által irigyelt gyűjteményed.

Az első lépés:

Bármilyen furcsán is hangzik, de először is el kell döntenetek, hogy mit is szeretnétek gyűjteni. Az sajnos nem megy, hogy szereted a szép üvegeket ezért te üvegeket gyűjtesz. Az sem túl optimális meghatározás, ha a gyűjtésről beszélsz, hogy „festményeket gyűjtök”. Könnyen belátható, hogy egy ilyen „gyűjtemény”, csak egymáshoz nem illő, korban és stílusban is keveredő tárgyak katymasza lesz. Egy ilyen felhalmozás valójában csak pénz és energiapocsékolás lesz. Kell, hogy legyen az adott tárgykörön belül egy viszonylag szűken behatárolható tárgycsoport, ami a gyűjteményedet képezni fogja. Ilyen például, ha valaki mondjuk, antik Herendit gyűjt. Ez már egy elég szűk terület ahhoz, hogy keresgélni kelljen a tárgyakat, illetve ehhez már kell folyamatos tudásbővítés is. Legyél nagyon szigorú és ne engedj be a gyűjteményedbe nem odaillő tárgyakat.

Második lépés:

Ha megvan, hogy mi az a terület amit gyűjteni szeretnél, kezdd el képezni magad az adott témában. Maradva az antik herendis példánál, szerezz be minden elérhető anyagot róla. A gyűjteményed ne csak a tárgyakra terjedjen ki, hanem a hozzákapcsolódó szakirodalomra is. Gyűjtsd a témával kapcsolatos minden irodalmat is. Ez sokkal fontosabb, mint azt elsőre gondolnád. Ez fogja megteremteni ugyanis a pénzügyi alapot, a gyűjteményed bővítéséhez. El kell mélyedjél a témában, olyan szinten, hogy szakértőként tekinthessenek rád az ismerősök vagy gyűjtőtársak. Ez a tudásod nagyon fontos lesz ahhoz is, hogy kiszűrd a hamisítványokat a gyűjtés során.

Harmadik lépés:

Honnan lesz annyi pénzed, hogy birtokosa legyél akár több százezer forintos tárgyaknak? Három dolog kell hozzá és szerencsére mind a három ingyen van.

Szaktudás, fegyelem, türelem.

A szaktudás kell ahhoz, hogy tudd melyik a jó tárgy és mennyit ér. Fegyelem kell ahhoz, hogy csak a kiváló minőségű és árban is megfelelő tárgyakat vedd meg. Türelem kell ahhoz, hogy a kezdeti sikertelenségek mögött lásd, hogy ha évek múlva is, de te is birtokában lehetsz egy mások által irigyelt gyűjteménynek. Hogyan lesz ebből pénzed is?

Az első időkben még csak gyakoribb, olcsóbb tárgyakat veszel, de már itt is törekedj arra, hogy csak hibátlan jó tárgy legyen. Az idő múlásával és a tudás bővülésével rá fogsz jönni, hogy a kezdetekben vett tárgyak már nem is tetszenek annyira, szívesen megválnál tőlük egy jobb darabért cserébe. Ezeket eladva fogod megvenni talán az első komoly darabodat. Türelmesen spórolj és ne költsd el a pénzed csak olyan tárgyra ami tökéletesen illik a gyűjteménybe és árban is nagyon jó. Az olcsóbb gyakori tárgyakat is nézegesd és vedd is meg, ha eladhatónak tűnik jobb áron.

A tudásod (és a gyűjteményed) bővülésével az is együtt jár, hogy piacokon, árveréseken már ismerősként üdvözölnek a kereskedők. Neked szólnak elsőként, ha jobb darabhoz jutnak. A tudásodat kihasználva könnyebben jutsz hozzá értékesebb darabokhoz jó áron még akkor is, ha nem akarod megtartani őket. Hamar rájössz, hogy ebből hasznod is lehet és te is beszállsz a nagy adok-veszek-cserélek játékba. Innentől már nincs megállás. Ebből fogod tudni bővíteni a saját gyűjteményedet is. Ehhez viszont elengedhetetlen a folyamatos szaktudásbővítés! Hidd el nekem, hogy amíg a gyakori tárgyaknál gyorsan kialakul egy átlagos ár amitől nem nagyon tér el senki, a ritkább (és kiváló minőségű) daraboknál ez az ár nagyon változó. Ebből lehet pénzt csinálni magadnak. Ha szakértője vagy a témának, könnyedén kiadsz majd több százezer forintot is egy olyan tárgyért amit nem is akarsz megtartani. Csupán azért veszed meg, mert tudod, hogy el fogod tudni adni pár héten belül 30%-al drágábban egy gyűjtő társnak. Mindenki ezt csinálja, ez így működik.

Negyedik lépés:

A gyűjteményed bővítése kapcsán ne feledkezz meg egy nagyon fontos lépésről. Ahogy a kereskedők tudni fogják, hogy mit gyűjtesz, tudni fogja olyan is, akinek nem kéne. A lakcímedet lehetőleg ne tudja senki ezekből a körökből. A gyűjteményedet folyamatosan dokumentáld fotókkal is. Ne felejts el beszélni a biztosítóddal is, hogy vegyék bele külön tételként a lakásbiztosításba a gyűjteményedet. Ennek értékét folyamatosan módosíttasd, ha szükséges. A lakásod, házad legyen riasztóval és jó zárakkal is ellátva. Ma már a távfelügyelet sem megfizethetetlen, érdemes utánajárni van-e a környéken elérhető szolgáltató. Ezek nagyon fontos dolgok, ne söpörd félre, ne spórolj rajta, mert nagyon fogsz sírni, amikor üresen találod a vitrint, amiben húszévnyi munkád volt!

Összefoglalva, ha komolyan veszed a gyűjtést, sokat tanulsz és türelmes, fegyelmezett vagy, semmi nem ment meg attól, hogy te is birtokosa légy álmaid gyűjteményének…

A képen Gyugyi László Zsolnay gyüjtő, aki talán a világ legismertebb és leggazdagabb gyűjteményét adta a Zsolnay negyedben található kiállításhoz:

Amit a Becsüsök munkájáról tudnod kell!

Ahogy a műtárgykereskedőket is, úgy a műtárgybecsüsöket is rengetek legenda és tévhit lengi körül. Ennek szintén az lehet az oka, hogy az átlagembernek az élete során jó eséllyel nincs dolga velük. Filmekben és regényekben találkozik csupán velük és ezek alapján alakítja ki, hogy szerinte hogyan is néz ki és mit csinál egy becsüs. Mint a kereskedők esetében, sajnos a valóság itt is más. De kezdjük az elején…

Képzettségüket tekintve létezik olyan képzés, ami lefedi az összes tárgy típust, de alapvetően négy részszakképzésből áll ez a szakma. A becsüsök nagy része nem rendelkezik mind a négy modullal, de ez nem is baj szerintem. A szakirányok az alábbiak:

Festmény becsüs

Értelem szerűen a festmények értékbecslésével foglalkozik

Szőnyeg és bútor becsüs

Bármilyen meglepő is, de ő ezen tárgy típusok értékét becsüli. Az utóbbi években ezeknek a tárgyaknak a kereslete drasztikusan leesett nálunk, így egyre kevesebb a szakember is ezen a területen.

Ékszer becsüs

Ők az ékszerek és a drágakövek értékeit határozzák meg. Talán az egyik legnehezebb területe az értékbecslésnek. A kövek minőségének meghatározása vagy akár csak a kövek karátszámának meghatározása egy ékszerben is komoly számításokat igényel.

Műtárgy becsüs

Az ő munkájuk a legszerteágazóbb, mert hozzájuk tartozik gyakorlatilag minden más, ami nem az első három kategória. (Pl. porcelán,üveg, fegyver, keleti tárgyak, órák, ikonok, ezüstök, szobrok stb…)

Magyarországon, több helyen is van ilyen képzés, de a legismertebb és elismertebb a BÁV által indított iskolák. Egy-egy modul megszerzése 1 évet vesz igénybe, de létezik intenzív képzés is, ahol a 4 modult egyszerre 2 év alatt lehet elvégezni. Mind az oktatás minősége, mind a tanárok szaktudása, messze kiemelkedő. Akit komolyabban érdekel ez a szakma csak ide jelentkezzen.

Most nézzük mit is csinál a becsüs, ha éppen dolgozik. A filmekből azt gondoljuk, hogy a munkájuk abból áll, hogy érkezik egy telefonhívás valami ultra gazdag gyűjtőtől és már indulnak is egy magánrepülővel, hogy a fanatikus gyűjtő megbízásából megvizsgálják azt a 400 éve elveszett milliárdokat érő festményt, amit a gyűjtő éppen most szeretne megvenni valami párizsi sötét lebuj különtermében. A valóság egy picinkét más.

A régiség és műtárgy kereskedelemben a becsüsök munkája korántsem annyira izgalmas, mint egy James Bond filmben. A napjuk nagy részét egy asztalnál ülve töltik és az ügyfelek által bevitt tárgyakat vizsgálják és értékelik. Ami az ügyfél számára hihetetlen ritkaságnak tűnik (hiszen azt még a nagyszülők hagyták a családra), az neki már az unalomig látott sokadik herendi teáskészlet azon a héten. Jobb esetben részt vesznek egy-egy árverés előkészítésében vagy, ha szerencséjük van, hoznak be olyan tárgyat is, amihez az internetről kell keresni információt. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a becsüs nem szakértő. Szakvéleményt sem állít ki. Rutinjából adódóan sok hamis tárgyat kiszúr, de nem szakértő. Ha szükséges igénybe veszi szakértők segítségét, akár a különböző múzeumokból is.

Mi is a becsüs feladata?

  • Átveszi és meghatározza a tárgyak tulajdonságait. Ilyenek lehetnek például a tárgy kora, stílusa, anyaga, gyártója, jelzései, hibája.
  • Kitölti a szükséges papírokat az átvételről. Ilyen lehet a bizományosi szerződés, vagy vételi jegy.
  • Részt vesz az árverések szervezésében, vagy a közvetlen értékesítésben.
  • A nagyobb anyagokat a helyszínen becsüli fel.

Kinek az érdekeit képviseli a becsüs?

Gondoljatok bele, hogy egy régiség boltban dolgozó becsüs vajon kinek az érdekeit képviseli? Ki ad neki fizetést? Mi alapján lesz egy becsüs jó dolgozója a boltnak? A válasz egyszerű és egyben kiábrándító is. Az a jó becsüs, aki felismeri az értékes tárgyakat és azokat a lehető legolcsóbban szerzi meg a boltnak, hogy a lehető legnagyobb haszonnal adja tovább. Ez a haszon minimum 100%! Hoppá, az nem kevés ám. És ez a minimum. Mindenki döntse el, hogy szeretné-e, ha ilyen motivációval adnának árat a féltett kincsére. Én nem…

Ingyenes-e az ingyenes értékbecslés?

A legtöbb esetben nem. Sok régiségkereskedő cég hirdet ingyenes értékbecslést. Nyílván nem jótékonyságból teszik. Ezen a felületen keresztül próbálnak első kézből értesülni az eladásra szánt tárgyakról. A jó tárgyakra rögtön vételi ajánlatuk is van. Remélem, azt már sejtitek, hogy ezek az értékbecslések az általuk fizetett ár közelében vannak, nem a tényleges piaci árak. Ezt a szolgáltatást is az eladók pénzéből tartják fenn. Tulajdonképpen a becslést kérők azon részéből, akik utána eladják nekik a tárgyaikat. Szuper…

Kihez fordulj akkor, ha segítség kell?

Keress független műtárgybecsüst, aki nem alkalmazott egyetlen kereskedőnél sem. Pl. www.mutargybecsles.hu .Ez most kicsit önreklám lesz, de végül is, ez az én blogom. 🙂

A független becsüsnek nem érdeke, hogy ne a piaci árat mondja neked. Senkitől nem kap jutalékot ő abból él, hogy te óradíjat fizetsz neki. Amit megmutatsz neki, annak megmondja az árát, sőt segít neked az értékesítésben is. Olyasmi, mint egy ügyvéd csak itt nincs még sikerdíj sem. Egyszerű és átlátható konstrukció.

SŐT! Például a www.mutargybecsles.hu -n (ezt már biztos kitaláltátok, hogy az én oldalam) létezik a valóban ingyenes értékbecslés. Emailben elküldöd a fényképét a tárgynak és, ha ennyiből vagy néhány kérdésből a tárgy értéke meghatározható, kapsz rá egy árat. És ennyi. Én ezt azért csinálom, mert szeretem. És még így is van rajta hasznom! Azt gondolom, ha látjátok, hogy nem átverés nagyobb bizalommal fordultok hozzám, ha több tárgyat szeretnétek felbecsültetni. Esetleg ajánlani fogtok ismerősöknek is. Én a partnerségben hiszek hosszú távon.

Összefoglalva az előbbieket. Én nem állítom, hogy mindenhol átvernek benneteket, de legyetek óvatosak. Mindig gondoljátok végig, hogy mit miért ajánlanak nektek. Nincs ingyen ebéd, csak olcsó vagy drága. Te döntsd el melyiket eszed…

Ingyenes értékbecslés: KATTINTS IDE!

 

Amit az Ecseri piacról tudnod kell

Az előző bejegyzésben megígértem, hogy bemutatom nektek az Ecseri piac különleges és furcsa világát. Ebbe a világba kizárólag szombat hajnalban lehet csak leereszkedni…

Ecseri piac

elérhetőség: http://19.kerulet.ittlakunk.hu/holmi/uzletek/nagykorosi-uti-hasznaltcikk-piac-ecseri-piac (nem találtam jobb helyet ahol le van írva minden infó róla)

Hát kérem ez itten a régiségek alfája és ómegája. Ez nem egy szokványos piac, aki itt még nem volt szombat hajnalban, az nem tudja, hogy mi az igazi régiség kereskedelem. A piacnak két arca van. Az egyik, amit mindenhol láthattok, ez szól a turistáknak. Ez nem sokkal másabb, mint egy szokásos kirakodó vásár. Annyi a különbség, hogy itt jóval magasabb minőségű a portéka, mint a többi piacon. A másik arca, amit csak a megszállott gyűjtők és az igazi kereskedők ismerhetnek, az átlagember elől rejtve van. Én most erről fogok nektek beszélni. A piac nyitva van minden nap 8-16 óráig, de a szombaton kívül gyakorlatilag felesleges kimenni. A többi napon talán 1-2 üzlet van nyitva, kihalt az egész. A szombat azonban egészen más. A nyitás is már hajnali 5! órakor van. Ajánlott ekkor megjelenni mindenkinek, aki jó üzletet akar csinálni és nem akar lemaradni a legjobb dolgokról. Itt kipakolás közben már javában zajlik az adás-vétel. A piacnak két része él ilyen korán. Az egyik a bejárattól balra eső körbekerített, kavicsos rész (ennek külön bejárata van a Hofherr Albert utcából), a másik a piacon belül a nem fedett rész közepén, a wc-vel szembeni néhány asztal.

 

A kavicsos részen a vidékről jövő felvásárlók kínálják az egész héten begyűjtött holmit. Korán reggel náluk is jó dolgok vannak, én náluk szoktam kezdeni. Gyorsan végignézem őket és irány be a piacra a főbejáraton keresztül. A kavicsosra vissza lehet nézni kicsit később is majd, mire teljesen kipakolnak az eladók, de 7 óra után sok újdonság már nemigen lesz. Bent a piacon az asztaloknál közvetlen a wc-vel szemben a legdörzsöltebb 10-15 felvásárló csapat árul, akik a legjobb holmikat fölözik csak le a címeken. Ők gyakorlatilag üres kézzel és sok pénzzel akarnak távozni, legkésőbb 8 órakor. Addigra igyekeznek mindent eladni. És el is adják a javát mindig… Ők folyamatosan érkeznek erre a részre ezekben a percekben és amint elkezdenek kipakolni, a vevőik azonnal körbeállják őket. Náluk minden felbukkanhat, amit csak műgyűjtő el tud képzelni. A legjobb óráktól kezdve a festményeken át a porcelánokig, minden. Gyönyörű ezüstök és üvegtárgyak, ritka szobrok és kerámiák. Itt minden alkalommal vannak olyan tárgyak, amiket legtöbben csak múzeumban láthattatok. Itt az eladó és a vevőkör is igen szűk. Kb. 100 emberből állhat, de minden szombat hajnalban, ebben a pár órában több 10millió forintnyi áru cserél gazdát. Ilyenkor egy félmilliós adás-vételre senki fel sem figyel. Nemrég láttam egy Zsolnay tányért kint. Igen jó darabnak számított, az eladó 1,2 millió forintot kért érte. Nem volt nála sokáig, fél 7-kor már nyoma sem volt úgy, hogy szinte alig volt lehetőség megvizsgálni a sötétben.

Első alkalommal talán ijesztő lehet, ami itt zajlik. Úgy kell elképzelni, mint az amerikai filmekben a tőzsdei ügynököket, adás-vétel közben. Kiabálás, tülekedés és izgalom. Ettől azonban ne ijedjetek meg. Nincs balhé, ez nem erről szól. Mindenkinek fontos, hogy elégedetten menjen haza a másik is.

Ez a társaság nem egy zárt klub. Ide bárkit befogadnak, aki azért megy oda, hogy eladjon vagy vásároljon. Sok a külföldi vevő is, szlovákok, kínaiak, oroszok. Egy dolog viszont szent és sérthetetlen. A kialakult helyén árul mindenki. Mindenkinek megvan az évek alatt megszokott asztala. Senki nem foglalja el a másikét, akkor sem, ha az illető később ér ki. Ez egy hallgatólagos szabály. Ezért, ha valaki árulni szeretne itt hajnalban közületek, kérdezzen meg pár embert, hogy hová pakolhat, mielőtt szétrakja a portékát. Én azonban inkább lebeszélek erről mindenkit. Itt nagyon észnél kell lenni eladóként is.

De térjünk vissza a vásárlásra. Ha itt megtetszik valami és alaposan megnéztétek, hogy hibás-e illetve biztosan nem hamis (erre van kb. 30 másodpercetek egy zseblámpa fényénél), akkor jöhet az alku. Az első ár, amit hallani fogtok gyakorlatilag értékelhetetlen. Olyan magas lesz, amit egy aukción sem fizetnének ezért a tárgyért. Ne is törődjetek vele, mondjátok be bátran a saját ajánlatot, ami legyen kb. 20%-al kevesebb a maximális árnál. Innentől rajtatok áll mi lesz a vége. Csak példaként említem, hogy nemrég vettem egy Zsolnay szobrot itt. Az első ár 200.000 forint volt, az eladó részéről. Az én maximális áram 60.000 lett volna. Végül, 50.000-ért hoztam el és senki nem sértődött meg, semmin. Itt azonban készüljetek fel rá, hogy amit nem vettetek meg azonnal, jó eséllyel később már nem lesz meg. Itt nem működik a később még visszanézek, hátha meggondolja magát trükk. Jó eséllyel valaki más elviszi addigra.

Az alábbi dolgokra figyeljetek nagyon:

  • nagyon alaposan meg kell nézni, hogy nem sérült, restaurált-e a tárgy
  • előfordulhat, hogy hamis a tárgy (nem szándékosan hoznak olyat, így hozzák el címről, ők sem tudják)
  • az ezüst sem feltétlenül ezüst mindig (szintén nem szándékos becsapás)
  • mindig legyen nálatok zseblámpa és nagyító (min. 10x-es)
  • ezek az eladók iszonyú profik, úgy fognak rádumálni egy vételre, hogy csak hazafelé a buszon jöttök rá, hogy nem is akartátok megvenni
  • csak olyan tárgyat vegyetek meg, amit tényleg jól ismertek és a piaci árával is tisztában vagytok
  • legyetek gyorsak és magabiztosak
  • vigyázzatok a pénzetekre, mert ide sok kell, hogy nálatok legyen

Miért érdemes ekkora kockázat mellett mégis kimenni és vásárolni?

  • igazán jó tárgyakkal találkozhattok
  • olyan tárgyakat vehettek kézbe, amiket egyébként szinte sosem
  • meg is szerezhettek nagyon jó tárgyakat, ügyes alkuval akár egy aukciós ár feléért is
  • a legjobb terep gyakorolni az alkudozáshoz (ha itt megy, akkor mindenhol fog)
  • aki szereti a piacok hangulatát és a gyors adás-vételek izgalmát, annak felejthetetlen élmény
  • jó alkalom a kapcsolatok kiépítésére
  • első kézből informálódhattok a régiségek „divat változásáról”

Ha ezeket betartjátok, és nem vagytok lusták hajnali 5-re kimenni, nagy élmény lesz, garantálom. Sok sikert és ügyes alkudozást kívánok hozzá!

Ha kíváncsi vagy a többi Budapesti bolhapiacra is, kattints IDE! 

Ha egyéb érdekes témákról szeretnél olvasni a régiségek világából, akkor kattints IDE!

Üveg problémák

Már többször említettem nektek, hogy a régiségek és műtárgyak között rengeteg a hamisítvány, másolat. A legtöbb tárgynál egyszerűen kiszúrható, ha nem olyan régi, mint aminek mutatni szeretné magát. Sajnos az üveg nagyon nem ilyen. Ezt kihasználva nagyon sok hamisítvány és másolat készül belőlük. Megkockáztatom, hogy a jobb üveg tárgyaknak egy piacon több mint a fele hamis. Jó esély van rá, hogy ha üveg tárgyakat gyűjtesz, akkor nálad is ott sumákol a polcon egy-két hamis üvegtárgy. De miért van ez így?

Az üveget a mai napig hasonló eszközökkel készítik, mint több száz (vagy akár ezer) évvel ezelőtt. Rengeteg olyan kis huta működik, ami gyakorlatilag tökéletes másolata egy középkori hutának. Természetesen létezik sorozatgyártás és nagyüzemi kivitel, de a művészek nem ilyenben dolgoznak. Az alapanyag sem sokat változott, sőt gyakran ugyanazt is használják évszázadok óta. Összefoglalva, ha ugyanaz a technológia és az alapanyag, akkor nem is olyan nehéz lemásolni egy pár száz évvel ezelőtti alkotást. Miből tudtok rájönni, hogy ez történt? Mik azok a gyanús jelek, amikre figyelni kell? Néhány példán keresztül igyekszem bemutatni nektek. Sajnos azonban ez sem fog 100 százalékos biztonságot adni a vásárláshoz, de talán nagyobb óvatosságra int minden klubtagot.

Nem kíván komoly közgazdaságtani ismereteket, hogy belásd a hamisító igyekszik minél olcsóbban és egyszerűbben előállítani a kívánt tárgyat. Szerencsére nem tud megfizetni komoly üvegművészt, vagy nem tudja ugyanazt a technológiát megfizetni és kiépíteni, mint az eredeti tárgy készítője. Ezzel komoly árelőnyhöz juthat, de ez is lesz az, ami lebuktatja.

Fúvott üveg probléma

Az üvegfúvás művészete igen komoly szaktudást igényel, ezért sokkal olcsóbb és egyszerűbb az üveg préselése. Miből látszik, ha préselt az üveg? A tárgy falán látható egy hosszan futó csík. Itt ért össze a két fele a formának. Amin ilyet látsz az tuti, hogy préselt. (kattintással nagyíthatóak a képek)

Savmaratott vagy homokfújt technika

Savmaratásnál a minta széleinél nem látszik körvonal. Ezt úgy képzeljétek el, hogy a homokfúvásnál, amikor letakarják egy sablonnal azt a részt, amit nem akarnak érdesíteni helyenként az illesztés nem tökéletes. Így a mintánál néhol látszik egy csillogó körvonal, mintha ott elcsúszott volna a minta. Nagyító alatt jól látszik. Az is árulkodó jel, hogy a homokfúvásnál az üvegben apró kis „kráterek” keletkeznek a becsapódó homokszemektől. Nagyító alatt ez is jól kivehető.

Überfangos, azaz többrétegű üveg

Gyakori technika, nagyon sok a modern üveg köztük. A képen egy tipikusan olyan tárgy látható, amiben térdig lehet gázolni a piacon. Persze a mai gyártásúakban. Sokszor legyártják egy-az egyben ugyanúgy, mint a régit. Ilyenkor azon bukhat a dolog, hogy kézbe fogva eléggé „nagyüzemi” érzése támad az embernek. Igénytelen sorozat munka, tele hibákkal. Persze ettől még nem hamis, csak modern. Van amikor szimplán csak felfestik a rétegeket rá. Azt azért nem nehéz kiszúrni senkinek sem… J Ne feledjétek, hogy az „eredetiek” (inkább úgy mondanám, hogy antik) több mint száz évesek. Azért annak látszódnia kell rajta!

Neves gyártók másolatai

A bieder címeres pohárból sem kevés van, de gyakorlatilag az összes Loetz, Tiffany és Galle üveg hamis a piacokon. Ne is nézegessétek, mert 99 %, hogy hamis. Mondjuk, sokszor tényleg megcsinálják őket szépen, így akár fillérekért lehet egy „Galle” vázád, ha nem zavar, hogy nem eredeti. Nekem is van két ilyenem és nagyon szeretem őket, mert csodaszépek. Az átlagember nem mondja meg, hogy hamis-e vagy sem. Ezeknél a tárgyaknál komolyabb szakmai felkészültség kell és elengedhetetlen, hogy sokszor fogj a kezedben eredetit. Nem javaslom amatőr gyűjtőknek, hogy piacon vegyenek ilyet.

       

 

Még ma is gyártják probléma

Hát sajnos ilyen is van, hogy a gyártó a mai napig készíti ugyanazt a tárgyat vagy mintát. Itt csak a korosodás felismerése és az eladó megbízhatósága segít. Tipikusan ilyenek a Muránoi millefiori üvegek. Ebből is van a piacokon bőven.

Szóval csak óvatosan vásároljátok az üveg tárgyakat is, mert itt sem jobb a helyzet, mint máshol. Sőt…

Ezüst gyorstalpaló

Pár évtizede még nem igen volt olyan polgári lakás, amelyikben ne találtunk volna valamilyen ezüst tárgyat. Biztosan mindenkinél felbukkant egy-egy kiskanál, cigarettatárca esetleg egy gyertyatartó. A mai háztartások nagy részéből már kikoptak ezek a tárgyak, így ma már csak a régiség kedvelők keresik őket. A bolhapiacokon, régiség vásárokon gyakran találkozhatunk velük, de az innen való beszerzéshez különös óvatosságra intek minden kezdő gyűjtőt. Számukra inkább a drágább, de nagyobb biztonsággal nem hamisított árut eladó BÁV üzleteket, vagy jó nevű régiség boltokat ajánlom. De mit is kell tudnotok az ezüstről?

Az ezüst (silver) egy kémiai elem a periódusos rendszerben, jele Ag (latin: argentum), rendszáma 47, bla-bla-bla-bla… na, ilyesmivel a műtárgyklubban nem foglalkozunk. Ezek biztosan hasznosak egy érettségire készülő diáknak, vagy egy ötvös tanulónak, de nem egy elszánt régiség kedvelő gyűjtőnek. Számotokra inkább fontos az, hogy hogyan ismeritek fel a „problémás” darabokat, vagy hogyan állapítsátok meg a korát egy-egy tárgynak. Hát lássuk.

Az ezüst tárgyaknál általánosan használják az értékmeghatározásnál, hogy grammonkénti árat adnak meg. Ezt úgy képzeljétek el, hogy az eladó az ár meghatározásánál kitalálja, hogy hány forintot fog kérni grammonként a tárgyért. Ha kialakult a végső ár a vevővel, akkor lemérik, mint a csirkét a hentesnél. Általánosságban ez kb. 110-400 Ft/g-ig szokott terjedni az átlagos daraboknál. Ennél magasabb ár inkább csak nagyon régi ötvöstárgyakra jellemző, de itt már nem is grammban szokták az árat megadni, hanem valóban az egész tárgy értékét határozzák meg. Az alábbi képen egy nagyon ritka ezüst poharat tartok a kezemben. A pohár egy ún. „egymásba járó” pohársor 9. tagja, mindössze 338 g. A Bethlen családé volt és valamikor a XVIII. században készült. Ez egy tavalyi aukción kelt el végül 5 280 000 (ötmillió-kettőszáznyolcvanezer) forintért! Hát ilyen is néha előfordul…

Az ezüst tárgyakban is használják a hamisítások ellen a beütőkkel való jelölést. Érdekesség és fontos is, hogy általában az ezüst tisztaságát nem veszik figyelembe az érték meghatározásában! Emiatt nem is nagyon van értelme a kezdő gyűjtőnek kívülről tudni az ezüst tisztaságát jelző beütéseket. Annál fontosabb lehet, hogy hol készült és mikor a kiszemelt tárgy. Ennek megállapításához nagyon sok internetes oldal ad segítséget, sok helyen gyűjtik ezeket a jelzéseket. Az amatőr gyűjtőnek ezek közül az alábbiakat feltétlenül ismernie kell (forrás: index,antikrégiség.hu):

Antik, Habsburg birodalmi egységes jelzés 1867 előtt:

A kör közepén lévő 13-as szám az ezüst finomságát adja meg latban kifejezve, a jelzés szélein pedig a gyártás éve van. Jelen esetben 1813.

Magyarországon készült ezüst tárgyak fémjelei 1867-1937:

Magyarországon készült ezüst tárgyak fémjelei 1937-1966:

Itt sem a finomság a lényeg, csak tudd, hogy az adott jelzést mikor használták. Gondolom, azt sejtitek már, hogy egy tárgy kora nagyban befolyásolja annak értékét. Azonban rossz hírem is van ezzel kapcsolatban. Ezt nagyon jól tudják a csalók is. Ezt a beütést hamisítják leginkább. Amatőr szem nem tudja megállapítani, hogy eredeti-e vagy sem az a jelzés. Néhány trükköt azért elmondok, csakhogy óvatosak legyetek.

  1. Több darabból álló tárgy esetén, csak egy-két darab van jelezve. Ez általában azért van, mert a nem jelzett részek nem ezüstből vannak. Például egy gyertyatartó esetében, minden leszedhető darabot külön jeleztek eredetileg.
  2. Egy új vagy újabb tárgyból kivágják az eredeti jelzést és beforrasztanak egy antik ezüstjelzést a helyére. Egy jobb kezű hamisító ezt úgy megcsinálja, hogy szabad szemmel sem nagyítóval nem észrevehető. Lebuktatható viszont melegítéssel. Egy olyan kis lángszóróval, amit a konyhában is használnak a cukor karamelizálására a süteményeken, megmelegíthetjük a jelzést és kirajzolódik a forrasztás kőrvonala.
  3. Egy réz tárgyat bevonnak ezüstréteggel és egy hamis beütővel ezüstjelzést ütnek bele.  Ennek kimutatására találták ki azt a módszert, hogy egy kevésbé feltűnő helyen belereszelnek a tárgyba és oda savat csepegtetnek. A sav reakciójából lehet következtetni arra, hogy valóban ezüst-e a tárgy vagy sem. (Ennek a módszernek a pontos leírásáról a neten találhattok cikkeket.)
  4. Üreges tárgyat megnyitnak és ólmot vagy más anyagot öntenek az üregbe. A művelet után visszazárják. Ezzel a módszerrel a tárgy tömegét növelik, hogy méréskor drágábban lehessen eladni. Csak a felnyitás helyének megtalálása és a sok éves rutin segít a felderítésében. A gyakorlott kéznek gyanús, ha olyan helyen is tömör a tárgy, ahol nem szokott.

Van azonban jó hírem is. Elő szokott fordulni a piacokon, hogy jelzés nélküli ezüst tárgyat árul a tulajdonos. Sok esetben maga sem tudja, hogy ezüstből van. Furcsán fog hangzani, de a rutinos kereskedő megszaglássza a gyanús tárgyakat. Ha ezüst, vagy ezüstözött, annak jellegzetes szaga van. (Házi feladatként mindenki szaglásszon meg egy olyan tárgyat, amiről nagy biztonsággal tudható, hogy ezüstből van!)

És végül még egy információ eladáshoz és vásárláshoz. Az új törvényi szabályozás szerint, Magyarországon forgalomba hozni csak olyan 1867 után készült ezüst tárgyat szabad, amiben benne van a magyar jelzés. Ez annyit tesz, hogy minden olyan külföldről behozott ezüst tárgyat, amiben nincs magyar jelzés és 1867 után készült, a nemesfém vizsgálóban hitelesíttetni kell, eladás előtt. Ennek a módját sikerült annyira túlszabályozni, hogy az átlag polgár nem tudja ezt megoldani. Példaként csak annyit említenék, hogy számlával kell igazolni a tárgy eredetét vagy hagyatéki végzésben kell nevesítve lennie. A piacon ilyesmit ritkán adnak a tárgyak mellé. Ezt csak azért írom, hogy aki szeretné mondjuk beadni a BÁV-hoz a piacon megvett ezüst tárgyát egy aukcióra, legyen tisztába azzal, hogy gondok lesznek a bevételkor.

Ne feledjétek továbbra sem:

Amire kereslet van azt hamisítják, főleg ha még drága is!

10 gyanús jel a bolhapiacon

Nincs olyan gyűjtő, aki előbb utóbb ne futna bele hamis műtárgyba vagy régiségnek látszó tárgyba. Sokan nem szeretnek beszélni erről, mert azt gondolják, ha kiderül, hogy ők is vettek már hamis tárgyakat, azzal a szakértelmükön esik csorba. Én pont fordítva gondolom. Minden egyes hamisítvány ami a kezembe került, segít abban, hogy felismerjem őket a jövőben. Higgyétek el nekem, hogy előbb-utóbb mindenki bevásárol hamis tárgyakból. Minél később történik ez, annál drágábban tanulja meg a leckét. Sajnos nagyon kevés helyen lehet a témáról olvasni, vagy előadást hallgatni, pedig a gyűjtőknek nagy szüksége lenne rá. Első körben néhány jó tanács, hogy mik a gyanús jelek, amikor feltétlen szólaljon meg a vészharang a fejetekben, ha piacon nézelődtök.

  1. Ismert, ritka, nagy értékű műtárgyak a bolhapiacon. (pl. manapság minden piacon felbukkannak a Romániában nagyon jó minőségben gyártott Gallé üveg vázák. Simán megvehető 30-40 ezerért és becsüs ismerőseimet is sikerült elbizonytalanítanom egy jobb darabbal. Ugye nem gondoljátok, hogy ekkora mázlisták vagytok?)
  2. Több árusnál is felbukkanó ugyanolyan, de alapvetően ritka tárgy. (pl. Gorka Géza GNV háromszög jelzéssel ellátott szobrai.
  3. Feltűnően koszos tárgy! Nagyon régi trükk, hogy a frissen gyártott tárgyat pl. elássák trágyába. Utána a padlásról összegyűjtött porban alaposan megforgatják, és kész is a 200 éves antik gyertyatartó.
  4. Öreg bácsi, néni az eladó! Pl. háborús relikviáknál gyakran látom, hogy a család legidősebb tagjával küldik ki a piacra a Kínából rendelt III. Birodalomhoz köthető jelvényeket, dísztőröket. (Itt kérek elnézést azoktól az idős kollégáktól, akiket személyesen is ismerek az Ecserin illetve a Bakancsos piacról. Ők tényleg jót árulnak és idős emberek!)
  5. Arany tárgyak! Nagyon ritkán árulnak piacokon arany tárgyakat. Nem javaslom a megvételét, csak profiknak. Én sosem veszek.
  6. Ezüst tárgyak! Gyakori tárgyak a piacokon, van is sok jó közöttük. Könnyen hamisíthatóak, rengeteg a trükk benne. Csak profiknak ajánlom, vagy ismert kereskedőtől. Nagyon csábító tud lenni!
  7. Minden festmény! Én személy szerint csak olyat veszek piacon ami azért kell, mert számomra szép. Sosem veszem meg, ha ismert művész festette. Az ismert festők képeinek 70-80%-a hamis, több felmérés alapján is! Ultra nagy a kockázata!
  8. Kézből vagy csomagtartóból egy tárgytípust árusítók. Pl. elefántcsont szobrok. (Azt amúgy is jó, ha tudjátok, hogy jelenleg tilos a kereskedelme a magyar szabályozás miatt. Külföldre nem vihető ki, csak engedéllyel.)
  9. Minden rasszizmus nélkül, de a tapasztalatom az, hogy a román árusok tárgyainak nagy része hamisítvány. Pl. Kegytárgyak, ikonok
  10. Minden olyan tárgy, ami divatossá, keresetté vált az amatőr gyűjtők körében. Pl. Herendi porcelán, bronz szobrok, háborús relikviák

Ez a 10 szabály megóvhat benneteket sok rossz vételtől, de sajnos nem mindegyiktől. Aki műtárgyakkal, régiségekkel szeretne foglalkozni, annak el kell fogadnia a tényt, hogy előbb utóbb becsapják. Ne keseredjen el, mert mindenkivel megesik. Tanuljon belőle és emelt fővel mesélje el történetét gyűjtőtársainak. A legjobb védekezés a hamisítók ellen, ha minél többen értesülnek róla, hogy mire is kell figyelni a vásárlás lázában égve. A jövőben részletesebben is tervezek írni a hamisításról. Azokban a cikkekben el fogom mesélni nektek, hogy én milyen trükköket láttam és hogyan lehet ezeket felismerni. Elmesélem a saját történeteimet is, tanuljatok belőle ti is…

A műtárgy mint befektetés. III. rész

Az előző részben a hamisítványoknál hagytam abba, de a téma még tartogat csapdákat, így innen folytatom.

Ahogy már írtam, a galériákban sem vagyunk teljes biztonságban. A hamis műtárgyak nem csak előre megfontoltan bukkanhatnak fel a kínálatukban. Megesik, hogy az ott dolgozók sem veszik észre a hamisítást. Ilyenkor természetesen teljes jó szándékkal értékesítik tovább a rossz terméket. Azonban ne legyenek illúzióitok. Ha az után veszik észre, hogy már nem tudják visszaadni az előző tulajdonosnak, a kereskedők nagy része lelkiismeret furdalás nélkül adja el az első érdeklődőnek az általa nagyon is jól tudottan hamis tárgyat. Senki sem nyeli le szívesen a veszteséget, így marad a sor végén a képzetlen vevő…

Beszerzési ár

Befektetésünk célja nem más, mint olcsón venni és bízva az értéknövekedésben, drágábban eladni. Nem egy agysebészet. Látszólag… Egy vállalati részvény esetében ez egyszerű, hiszen ott a tőzsde. Ott megmondják, hogy mennyibe kerül adott pillanatban a kiszemelt részvényünk, így nincs más dolgunk, mint eldöntenünk hány darabot veszünk. De mi a helyzet a műtárgyakkal?

Hát itt aztán tőzsde az nincsen. Itt senki nem árazza be nekünk, hogy miért mennyit szabad adni. A kereskedő annyiért fogja kínálni a terméket amennyit csak kinéz a kedves vevőből, hogy még kifizeti.

Egy ezüst cukortartó ára ugyanabból a korból és ugyanolyan minőségű kivitelben könnyen lehet az egyik helyen (pl. bolhapiac) 180 Ft/g, míg egy neves galéria árverésén (mire minden költséget kifizetünk), 350 Ft/g is. Azért ez nagyon nem mindegy egy befektetésnél!

Költségek

Egy bankbetétnek vagy egy részvénycsomagnak is vannak költségei, ezt tudjuk mindannyian. Ha ki akarjuk számolni, nincs más dolgunk, mint kikeressük a bankunk (vagy brókerünk) honlapján a megfelelő táblázatot és néhány alapművelettel meg is van fillérre pontosan.

Gondolom már sejtitek, hogy a műtárgyak és régiségek világában ez sem ilyen egyszerű. Vegyünk példaként festményeket kb. 5 millió forintért. Miután megvettük őket hazavisszük és felakasztjuk a falra. Ez eddig ingyen van. Mivel szabálykövető és megfontolt polgárok vagyunk, rögtön be is jelentjük a biztosítónknak az új szerzeményeket. Ezzel meg is van az első kiadásunk, amit minden hónapban fizethetünk a biztosítónak a plusz érték miatt. Ha szerencsénk van, és sosem sérülnek meg egy darabig több költségünk nincs is. Jöhet az eladás. Ilyen értéket az ember már nem ad el bolhapiacon, így besétálunk a képekkel egy ismert galériába, hogy értékesítsék árverésen (ez talán a legtöbbet hozó és legkisebb költséggel járó lehetőség ebben az esetben). A köszönés még ingyen is van, de onnantól fogva viszont mindenért fizetnünk kell. Fizetünk azért, hogy lefotózzák és katalógusba tegyék. Fizetünk azért, hogy letisztítsák, esetleg kijavítsák a hibákat. Fizetünk a biztosításért is. Van ahol még a további tárolásért is fizethetünk. Ám a legtöbbet akkor fizetjük, ha eladták nekünk. Ez galériánként változó, de 10-18 százalék között mozog általában. És igen ez a leütési árból számolandó! Erre mondják azt, hogy ennek már a fele sem tréfa. (több adat itt)

Eladási kockázat

Eladáskor van még egy nagyon komoly kockázat, amire sokan nem is gondolnának. Mi alapján választunk galériát az eladáshoz? Mivel nincs sok tapasztalata egy átlagembernek így jó eséllyel a jutalékok és egyéb költségek alapján választ. Minél kevesebb, annál jobb. Abba nem gondol bele, hogy ezekből a jutalékokból reklámozzák a festményeink árverését illetve hívják helyettünk körbe az összes szóba jöhető gyűjtőt, hogy minél többen vegyenek részt az árverésen. Könnyen belátható, hogy eladói szempontból annál jobb nekünk, minél többen tudnak róla, hogy eladóvá váltak a birtokunkban lévő alkotások. Ez biztosan magasabb eladási árat hoz.

Mi történhet veled, ha nem figyelsz? Előre bocsátom, hogy ilyesmi még sosem történt, most találtam ki.

Tehát, beviszed a festményeket a „Kifoszt Galériába”. Ott körbehízelegnek, hogy milyen jó ízléssel válogattad össze ezt a kollekciót és igazán nagy durranás lehet a következő aukción. Tuti nagy nyereség, hiszen a múltkor is nagyon jó áron mentek el ennek a művésznek a képei, és azok még nem is voltak ilyen jó állapotban. Fejben már számolod is a plusz milliókat. Ekkor jön a nagy ötlete a felvevőnek. Előadja neked, hogy az utóbbi időben azzal csábítják be a sok vevőt, hogy nagyon alacsony kikiáltási árról indulnak az igazán komoly darabok. Nálad is ezt javasolja hiszen, tutira felverik az árakat ilyen szuper képekre. Az emberek kapzsik, nem hagyják, hogy más vegye meg olcsóbban. Addig licitálnak, amíg a pénzük tart. Ha már felemelte a tárcsát tízszer felemeli még tizenegyedszer is. Már azt sem tudja mennyit ér, de akkor is meg akarja szerezni. Így beláthatod, hogy a kockázat nulla. A nyereséged többszöröse lesz a vártnál. Nem is zavar, hogy 1 millió lesz a kikiáltási ár, hiszen percek alatt úgyis feltornázza az a sok vevő. Csak az a baj, hogy nem lesz sok vevő. Az aukció nem lesz meghirdetve, csak néhány haver és ismerős fog beülni egy eldugott kis szobába. Természetesen a képek kikiáltási áron fognak elkelni, mert érthetetlen módon nem jöttek el a meghívott nagynevű gyűjtők. Vigaszképpen a „Kifoszt Galéria” jó esetben eltekint a jutaléktól, de még ez sem biztos…

Összefoglaló

Remélem alaposan elijesztettem mindenkit attól, hogy amatőrként műtárgyakba vagy régiségekbe fektesse a pénzét. A hangsúly viszont feltétlenül az amatőrön van. Szakértőként nagyon jó befektetés lehet. Van benne kockázat bőven, de szakértelemmel ezek minimalizálhatók. Ez a szakma egy egész életre szóló tanulással jár. Itt is igaz, mint egy jó részvényportfólióban, hogy amit elbuksz az egyik tárgyon, többszörösét visszahozza egy másik. A műtárgyak világában sem szabad egyetlen tárgyban bízni. Egyetlen tárgyba tenni az összes pénzünket óriási kockázat. Mert remélem örökre megjegyeztétek, hogy ami drága azt hamisítják! És nagyon jól csinálják…