Mennyit ér valójában?

A mai bejegyzésben az árakról fogom megosztani veletek a gondolataimat. Gyakran nézegetek a facebook-on apróhirdetéseket, hogy lássam a piaci „trendeket” és a kínálati árakat. Nagyon jó ezenkívül arra is, hogy a kommenteken jól szórakozzon az ember. Az alábbi képen egy finom kritika kezd kialakulni a tárgy hirdetése alatt.


Gyakran látom még, amikor valaki egy tárgy értékére kíváncsi, hogy ilyen válaszok érkeznek: „A reális ára legalább 100000 forint, de senki nem ad érte annyit, mert mindenki csak nyerészkedni akar rajta. Ne add el olcsóbban.” Az ilyen hozzászólásnál szoktam lefordulni a székről és értem meg újra és újra, hogy miért van ennyi sikertelen ember a világban. Igazából még a gondolatmenetet sem értem ilyenkor.
Véleményem szerint nincs olyan, hogy valamit a reális árán nem lehet eladni. Már csak azért sem, mert akkor nem a reális árán próbáltuk meg. Most kérdezhetitek, hogy jó-jó, de akkor honnan lehet tudni, hogy mennyi a reális ára valaminek?
A tárgyak értékmeghatározásánál az alábbi dolgokat tanítják a becsüs tanulóknak, hogy ezek alapján határozzák meg az adott tárgy értékét:
– kor, stílus, tárgytípus
– gyártó, jelzés
– anyaga, technikája
– mérete, tömege
– hibája
Ezek alapján határozzák meg az árat. Ez működik is, ha mondjuk valaki ott ül a bizományiba és egész nap a boltba veszi fel a tárgyakat. De mi van, ha nem ott akarjuk eladni? Akkor meg fogunk lepődni, hogy valami nem stimmel az árakkal. Egy ócskapiacon sosem fognak annyit adni érte, mint egy jól menő belvárosi galériában. A kettő között akár többszörös ár is lehet. (Elárulok nektek egy nagy titkot. A belvárosi galéria és régiségbolt tulajdonosok az árukészletük nagy részét bolhapiacokon vásárolja. Hajnalban rendszeresen ott tülekednek a kipakoló árusok között, hogy elsőként csaphassanak le a legjobb darabokra. És elhihetitek, hogy a minimum a 2x-es szorzó, amivel dolgoznak.)
A lényeg, hogy mindig vegyétek figyelembe azt is egy ármeghatározásnál, hogy milyen értékesítési felületen láttátok az adott tárgyat elkelni. (Az nagyon fontos, hogy nem az számít amennyiért hirdetik, hanem amennyiért el is adták!)
A hazai sorrend a következő a legmagasabbtól a legalacsonyabb eladási árig ugyanannál a terméknél:
1. aukció (pl. Virág Judit galéria)
2. belvárosi régiségbolt, galéria
3. külvárosi régiségbolt, galéria
4. internetes aukciók (pl. galéria savaria, vatera)
5. vidéki bolhapiac (Eger, Miskolc, Győr, Pécs stb.)
6. fővárosi bolhapiac (Ecseri, Budaörsi, Bakancsos u.-i stb.)
7. piacok melletti kocsiból árulók, vagy piacon belül kézből árulók
Az árak a régiségeknél nagyon rugalmasan változnak. A tőzsde ehhez képest a nyugalom tengere. Nem véletlen, hogy a profi árusok nem mennek bele olyan vételbe, amiben nincs legalább dupla haszonra esély. Ezzel lehet csak kiküszöbölni, hogy a piaci árváltozások miatt ne kelljen veszteséggel kiszállniuk egy-egy tárgyból, ha csak hónapok múlva találnak rá vevőt.
Remélem így már kicsit másabb szemmel fogjátok nézni az árakat, illetve eladásaitoknál kevesebb csalódás ér benneteket.
Ne feledjétek, hogy minden csak annyit ér amennyiért el lehet adni! Ha nem tudod eladni, akkor vagy nem jó helyen árulod, vagy nem jó árat adtál meg.

A műtárgy mint befektetés. II. rész

A mütárgy mint befektetés. I. rész

Mint azt az előző részben megnéztük, látszólag egy átlagember számára a műtárgyak jelentik az ideális befektetési formát. Ez azonban sajnos nem ilyen egyszerű, sőt egyáltalán nem is igaz. Vegyük sorra a problémákat.

Szűk piac

A magyarországi legális műtárgypiac éves forgalma szakértői becslések szerint valahol az 5-6 milliárd forint között mozog. Ennek is kb. 80%-át a festmények teszik ki. Ez látszólag egy elég nagy szám (sőt, a környező kelet európai országokhoz képest még magas is) azonban, ha összehasonlítjuk a magyar lakosság éves jégkrém kiadásával, ami 26 milliárd forint (forrás), be kell lássuk, hogy egy igazán szűk piacról beszélünk. Egy szűk piac nagyon könnyen befolyásolható. Kevés szereplő mozgatja a piacot, könnyen spekuláció alakulhat ki. Gondoljunk bele, hogy országunk leggazdagabbjai a teljes éves műtárgypiaci forgalom többszörösének megfelelő vagyonnal rendelkeznek. Elég, ha egyikük felszámolja speciális gyűjteményét, amivel az adott tárgykörben elárasztja a piacot. Az eddig is szűk felvásárló réteg nem tudja követni a kínálatot, így automatikusan csökkenni fognak az árak.

Divat

Amíg egy átlagos befektetést nem igen teszünk ki a falra, addig egy műtárgyat általában nem a páncélszekrénynek vesszük. (Persze kivétel, ha őrült milliárdosok vagyunk, és szívesen veszünk akár múzeumból lopott népszerű festményeket is. Ezen olvasóimat most megkérem, ugorjanak a következő bekezdéshez. A többiek olvassanak tovább.) A befektetésünk egyben lakásunk dísze is. Amíg pár éve még ciki volt, ma roppant divatossá kezdenek válni a retró tárgyak. A jobb és ritkább darabok árai igazán szépen kúsznak felfelé. Ez azonban fordítva is igaz. A 2000-es évek elejének nagy vesztesei pl. az üveg tárgyak. Egy bieder címeres pohár a 90-es években vidáman elkelt 50-70 ezer forintért is, ma ugyanez a pohár nyögvenyelősen cserél gazdát 20-25 ezer forintért. Így van ez a Herendi készletekkel is. Ma egy virágmintás készlet gyakorlatilag eladhatatlan kategória míg, 20 éve még sorban álltak érte a porcelánt kedvelő vásárlók. Saját szememmel láttam azt az esetet, ahol az örökös könnyeivel küzdve állt a bizományiban egy komplett 12 személyes Herendi készlettel. Ott tudta meg, hogy a család féltve őrzött „befektetése” gyakorlatilag fillérekért lesz eladható. A Viktória minta még úgy ahogy tartja magát, én azonban már abba sem nagyon fektetném az unokáimnak szánt vagyonomat. Erre a témára egy későbbi bejegyzésben még részletesen visszatérek.

Hamisítás

Sajnos, mint mindenhol, a műtárgyak világában is igaz (talán még jobban is, mint más területeken), hogy amire igény van, azt előbb utóbb hamisítják. Szakértelem nélkül, ezek a hamisítványok nehezen kiszűrhetők. Könnyű és jó üzletnek tűnik saját magunk beszerezni a megfelelő műtárgyat, megkerülve a galériákat. Ez azonban szakértelem nélkül gyakorlatilag felér egy bekötött szemmel végrehajtott póker partinak. A bukás garantált. Az olyan helyeken, mint a Vatera, Jófogás, Galéria Savaria a nevesebb képek 70-90 %-a hamisítvány vagy manipulált. Gondoljunk bele abba a kellemes pillanatba, amikor a befektetésnek szánt Molnár C. Pál képünkről az árverésre beadáskor derül ki, hogy egy igazán jól sikerült hamisítvány. Évek múltán milyen egyszerű is lesz visszaszerezni a pénzünket a Vaterán megismert „festmenyes_bandi_03” felhasználó nevű roppant szimpatikus, de azóta már egy holland börtönben festegető „műkereskedőtől”.

A kerámiáknál és porcelánoknál sem sokkal jobb az arány. Az alábbi képen látható Gorka gyűjtemény minden darabja hamisítvány. Ha eredeti lenne, ma könnyen kaphatna érte tulajdonosuk akár 1 millió forintot is. Így azonban csak néhány vígasztaló mondat és sajnálkozó tekintet lehet a kamata az elhamarkodott befektetésnek.

 

A galériákban vásárolt műtárgyak és régiségek esetében ez a kockázat jóval alacsonyabb. De nem nulla! Sajnos itt is felbukkannak hamisítványok. Név nélkül említem azt a ma már nem létező galériát ahonnan gyakorlatilag elárasztották hamis festményekkel és kerámiákkal az egész piacot kb. 10 évvel ezelőtt. Hogy a tulajdonosi szakértelem hiánya, vagy a kapzsiság okolható-e érte, én nem tudhatom. Sajnos a lényegen nem is változtat. Már nem is tűnik olyan jó ötletnek a műtárgy, mint befektetés? Ne keseredjetek el, ezek csak apró problémák voltak eddig. A legrosszabbak még csak most következnek…

(folytatás a következő bejegyzésben)

 

A műtárgy mint befektetés.

Visszatérő kérdés egy műtárgybecsüs életében, hogy szabad-e befektetésként vásárolni régiségeket, műtárgyakat. Hozhat-e hasznot, ha valamit megveszünk ma és eladunk a jövőben? Ebben és a következő bejegyzésben ezt a témát járjuk körbe.

A kiinduló helyzet, hogy a befektetésünket kb. 15 évre tervezzük. Ezt a helyzetet vizsgáljuk meg. A számolások nem pontosak, csak a nagyságrend érzékeltetésére szolgálnak.

Először is nézzük, hogy milyen egyéb olyan befektetések léteznek, amit egy átlagember elérhet és ezek milyen hasznot hozhatnak. Nézzük meg, hogy milyen befektetési formákkal kell „versenyezni”, ha a műtárgyakat befektetésnek szánjuk.

A bankbetéteket a jelenlegi kamatok mellett alapból kizárnám. Maximum arra jók, hogy pénzért vigyáznak a pénzünkre, mint egy virtuális trezorban. A lekötött betétek, állampapírok és kincstárjegyek már valamivel jobban hozhatnak a konyhára (15 év távlatában 3% mellett kb. 50%-al nő a befektetésünk), de ez még mindig nem az a kategória, amiből megalapozhatjuk a család jövőjét. Következő szint a tőzsde. Alacsonyabb kockázatú csomagokkal már akár 9-25 % is lehet a hozam. Persze nem évente, hanem 10-15 év távlatában összesen. (Adatok és részletes cikk: https://kiszamolo.hu/az-amerikai-tozsde-elmult-tizenharom-eve/) Nagyobb kockázat mellett esetleg megduplázzuk a pénzünket, de itt a kockázat is többszörös. Hallhattunk már az ingatlan bérbeadásról és egyéb „okosságokról” is, de ez már inkább a vállalkozás, mint a befektetés kategória. Ezek a módszerek napi munkát adnak a befektetőnek így itt már inkább munkabér a hasznunk. Ezek már nem versenytársai a műtárgyaknak. Mi nem akarunk dolgozni, mi csak egy jó döntést akarunk hozni és várni, hogy beérjen a befektetésünk.

Tehát megállapíthatjuk a fentebb olvasottak alapján, hogy ha a most megvásárolt műtárgyat 15 év után minimum a másfélszereséért el tudjuk adni, már megérheti, mint befektetés. Ennél drágábban eladva, valóságos pénzmogulnak hihetjük magunkat. Nem is tűnik akkora varázslásnak. Ki ne hallott volna olyan festményről, amit a tulaj 15-20 éve potom áron megvéve, egy mai árverésen 15-20 millió forintért adott el? Mindenki ismer olyan sztorit, amiben az ócskásnál vett műtárgyról évek múlva derült ki, hogy milliókat érő ritkaság. A bulvár sajtóban minden évben olvashatunk ilyen példákat. Ez már nem holmi 100%-os alamizsna kamat, itt már több 1000 %-okról beszélünk!

A logika is ezt diktálja. Ezekből a tárgyakból egyre kevesebb van. Összetörnek, megsemmisülnek, múzeumokba kerülnek, bent ragadnak nagyobb gyűjteményekben. Azt meg mindenki tudja, hogy amiből kevés van az drága. Amiből egyre kevesebb, az egyre drágább. Megvan a befektetők Szent Grálja! Ez egy pénzgyártó Perpetuum Mobile. Nincs más dolgunk, mint folyamatosan műtárgyakat venni és 15 év után eladni őket. A haszonnal megnövekedett tőkénkből újra és újra és így tovább… Innen már semmi nem mentheti meg a családot a végtelen gazdagságtól!?

Valóban ilyen egyszerű lenne?

A következő bejegyzésben részletesen megmutatom az előnyöket és főképp a hátrányokat…

A műtárgy mint befektetés. II. rész