A műtárgy mint befektetés. II. rész

A mütárgy mint befektetés. I. rész

Mint azt az előző részben megnéztük, látszólag egy átlagember számára a műtárgyak jelentik az ideális befektetési formát. Ez azonban sajnos nem ilyen egyszerű, sőt egyáltalán nem is igaz. Vegyük sorra a problémákat.

Szűk piac

A magyarországi legális műtárgypiac éves forgalma szakértői becslések szerint valahol az 5-6 milliárd forint között mozog. Ennek is kb. 80%-át a festmények teszik ki. Ez látszólag egy elég nagy szám (sőt, a környező kelet európai országokhoz képest még magas is) azonban, ha összehasonlítjuk a magyar lakosság éves jégkrém kiadásával, ami 26 milliárd forint (forrás), be kell lássuk, hogy egy igazán szűk piacról beszélünk. Egy szűk piac nagyon könnyen befolyásolható. Kevés szereplő mozgatja a piacot, könnyen spekuláció alakulhat ki. Gondoljunk bele, hogy országunk leggazdagabbjai a teljes éves műtárgypiaci forgalom többszörösének megfelelő vagyonnal rendelkeznek. Elég, ha egyikük felszámolja speciális gyűjteményét, amivel az adott tárgykörben elárasztja a piacot. Az eddig is szűk felvásárló réteg nem tudja követni a kínálatot, így automatikusan csökkenni fognak az árak.

Divat

Amíg egy átlagos befektetést nem igen teszünk ki a falra, addig egy műtárgyat általában nem a páncélszekrénynek vesszük. (Persze kivétel, ha őrült milliárdosok vagyunk, és szívesen veszünk akár múzeumból lopott népszerű festményeket is. Ezen olvasóimat most megkérem, ugorjanak a következő bekezdéshez. A többiek olvassanak tovább.) A befektetésünk egyben lakásunk dísze is. Amíg pár éve még ciki volt, ma roppant divatossá kezdenek válni a retró tárgyak. A jobb és ritkább darabok árai igazán szépen kúsznak felfelé. Ez azonban fordítva is igaz. A 2000-es évek elejének nagy vesztesei pl. az üveg tárgyak. Egy bieder címeres pohár a 90-es években vidáman elkelt 50-70 ezer forintért is, ma ugyanez a pohár nyögvenyelősen cserél gazdát 20-25 ezer forintért. Így van ez a Herendi készletekkel is. Ma egy virágmintás készlet gyakorlatilag eladhatatlan kategória míg, 20 éve még sorban álltak érte a porcelánt kedvelő vásárlók. Saját szememmel láttam azt az esetet, ahol az örökös könnyeivel küzdve állt a bizományiban egy komplett 12 személyes Herendi készlettel. Ott tudta meg, hogy a család féltve őrzött „befektetése” gyakorlatilag fillérekért lesz eladható. A Viktória minta még úgy ahogy tartja magát, én azonban már abba sem nagyon fektetném az unokáimnak szánt vagyonomat. Erre a témára egy későbbi bejegyzésben még részletesen visszatérek.

Hamisítás

Sajnos, mint mindenhol, a műtárgyak világában is igaz (talán még jobban is, mint más területeken), hogy amire igény van, azt előbb utóbb hamisítják. Szakértelem nélkül, ezek a hamisítványok nehezen kiszűrhetők. Könnyű és jó üzletnek tűnik saját magunk beszerezni a megfelelő műtárgyat, megkerülve a galériákat. Ez azonban szakértelem nélkül gyakorlatilag felér egy bekötött szemmel végrehajtott póker partinak. A bukás garantált. Az olyan helyeken, mint a Vatera, Jófogás, Galéria Savaria a nevesebb képek 70-90 %-a hamisítvány vagy manipulált. Gondoljunk bele abba a kellemes pillanatba, amikor a befektetésnek szánt Molnár C. Pál képünkről az árverésre beadáskor derül ki, hogy egy igazán jól sikerült hamisítvány. Évek múltán milyen egyszerű is lesz visszaszerezni a pénzünket a Vaterán megismert „festmenyes_bandi_03” felhasználó nevű roppant szimpatikus, de azóta már egy holland börtönben festegető „műkereskedőtől”.

A kerámiáknál és porcelánoknál sem sokkal jobb az arány. Az alábbi képen látható Gorka gyűjtemény minden darabja hamisítvány. Ha eredeti lenne, ma könnyen kaphatna érte tulajdonosuk akár 1 millió forintot is. Így azonban csak néhány vígasztaló mondat és sajnálkozó tekintet lehet a kamata az elhamarkodott befektetésnek.

 

A galériákban vásárolt műtárgyak és régiségek esetében ez a kockázat jóval alacsonyabb. De nem nulla! Sajnos itt is felbukkannak hamisítványok. Név nélkül említem azt a ma már nem létező galériát ahonnan gyakorlatilag elárasztották hamis festményekkel és kerámiákkal az egész piacot kb. 10 évvel ezelőtt. Hogy a tulajdonosi szakértelem hiánya, vagy a kapzsiság okolható-e érte, én nem tudhatom. Sajnos a lényegen nem is változtat. Már nem is tűnik olyan jó ötletnek a műtárgy, mint befektetés? Ne keseredjetek el, ezek csak apró problémák voltak eddig. A legrosszabbak még csak most következnek…

(folytatás a következő bejegyzésben)

 

A műtárgy mint befektetés.

Visszatérő kérdés egy műtárgybecsüs életében, hogy szabad-e befektetésként vásárolni régiségeket, műtárgyakat. Hozhat-e hasznot, ha valamit megveszünk ma és eladunk a jövőben? Ebben és a következő bejegyzésben ezt a témát járjuk körbe.

A kiinduló helyzet, hogy a befektetésünket kb. 15 évre tervezzük. Ezt a helyzetet vizsgáljuk meg. A számolások nem pontosak, csak a nagyságrend érzékeltetésére szolgálnak.

Először is nézzük, hogy milyen egyéb olyan befektetések léteznek, amit egy átlagember elérhet és ezek milyen hasznot hozhatnak. Nézzük meg, hogy milyen befektetési formákkal kell „versenyezni”, ha a műtárgyakat befektetésnek szánjuk.

A bankbetéteket a jelenlegi kamatok mellett alapból kizárnám. Maximum arra jók, hogy pénzért vigyáznak a pénzünkre, mint egy virtuális trezorban. A lekötött betétek, állampapírok és kincstárjegyek már valamivel jobban hozhatnak a konyhára (15 év távlatában 3% mellett kb. 50%-al nő a befektetésünk), de ez még mindig nem az a kategória, amiből megalapozhatjuk a család jövőjét. Következő szint a tőzsde. Alacsonyabb kockázatú csomagokkal már akár 9-25 % is lehet a hozam. Persze nem évente, hanem 10-15 év távlatában összesen. (Adatok és részletes cikk: https://kiszamolo.hu/az-amerikai-tozsde-elmult-tizenharom-eve/) Nagyobb kockázat mellett esetleg megduplázzuk a pénzünket, de itt a kockázat is többszörös. Hallhattunk már az ingatlan bérbeadásról és egyéb „okosságokról” is, de ez már inkább a vállalkozás, mint a befektetés kategória. Ezek a módszerek napi munkát adnak a befektetőnek így itt már inkább munkabér a hasznunk. Ezek már nem versenytársai a műtárgyaknak. Mi nem akarunk dolgozni, mi csak egy jó döntést akarunk hozni és várni, hogy beérjen a befektetésünk.

Tehát megállapíthatjuk a fentebb olvasottak alapján, hogy ha a most megvásárolt műtárgyat 15 év után minimum a másfélszereséért el tudjuk adni, már megérheti, mint befektetés. Ennél drágábban eladva, valóságos pénzmogulnak hihetjük magunkat. Nem is tűnik akkora varázslásnak. Ki ne hallott volna olyan festményről, amit a tulaj 15-20 éve potom áron megvéve, egy mai árverésen 15-20 millió forintért adott el? Mindenki ismer olyan sztorit, amiben az ócskásnál vett műtárgyról évek múlva derült ki, hogy milliókat érő ritkaság. A bulvár sajtóban minden évben olvashatunk ilyen példákat. Ez már nem holmi 100%-os alamizsna kamat, itt már több 1000 %-okról beszélünk!

A logika is ezt diktálja. Ezekből a tárgyakból egyre kevesebb van. Összetörnek, megsemmisülnek, múzeumokba kerülnek, bent ragadnak nagyobb gyűjteményekben. Azt meg mindenki tudja, hogy amiből kevés van az drága. Amiből egyre kevesebb, az egyre drágább. Megvan a befektetők Szent Grálja! Ez egy pénzgyártó Perpetuum Mobile. Nincs más dolgunk, mint folyamatosan műtárgyakat venni és 15 év után eladni őket. A haszonnal megnövekedett tőkénkből újra és újra és így tovább… Innen már semmi nem mentheti meg a családot a végtelen gazdagságtól!?

Valóban ilyen egyszerű lenne?

A következő bejegyzésben részletesen megmutatom az előnyöket és főképp a hátrányokat…

A műtárgy mint befektetés. II. rész