Zsolnay vs. Herendi

A porcelánokkal kapcsolatban az egyik leggyakoribb kérdés Magyarországon, hogy melyik porcelán az értékesebb. A Zsolnay vagy a Herendi? Késhegyre menő vitákat hallottam már erről a témáról, de igazán meggyőző érv kevés volt. Ma röviden ezeket az érveket igyekszem összegyűjteni, kicsit kiegészítve a saját gondolataimmal. A végkövetkeztetés a ti dolgotok lesz. A hozzászólásokban kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is.

Ami a Herendi mellett szól:

  • kiváló minőségű alapanyagok
  • világszerte elismert és ismert márka
  • Amerikától Japánig márkaboltok világszerte
  • királyok, grófok, bárók rajongtak érte és rajonganak ma is
  • a festés minősége és gazdagsága páratlan a világon
  • a bolti árak talán még ma is a legmagasabbak a világon
  • minden formát és mintát a mai napig újra alkotnak, ha kell
  • szigorú szabályok alapján lehet csak egyedi darabokat rendelni

Ami a Zsolnay mellett szól:

  • egyedi alapanyagok és mázak használata (porcelán fajansz, eozin)
  • rendkívül széles termékpaletta a kiváló minőség mellett
  • elismert művészek a tervezők között (pl. Mack Lajos, Apáti Abt Sándor, Török János, Nádor Judit)
  • folyamatosan megújuló, a divatot követő formák és minták
  • egyedülálló szecessziós darabok
  • rendkívül keresett a gyűjtők körében
  • sok egyedi és soha meg nem ismételt darab
  • vonzó a befektetők számára

Szerintem ennyi pozitívum elég is lesz gondolat ébresztőnek. Várom a ti gondolataitokat a témával kapcsolatban, és a következő bejegyzésben én is elmondom, mit gondolok erről a kérdésről.

Mondd ki amennyire gondolsz!

Ma egy hirdetést nézve el kellett gondolkodnom egy kicsit. Az eladó a család féltve őrzött Zsolnay étkészletét szerette volna eladni. Mint az oly sokszor előfordul, fogalma sem volt arról, hogy mennyit is ér valójában. Mint minden jó magyar ember ő is hallott már a Zsolnay porcelánról, sőt még azt is hallotta, hogy valami rettenetesen drága dolog. És ennyiben meg is állt a tudomány… Kérdésére, hogy mennyit érhet az étkészlet, rengeteg válasz érkezett. Használható azonban szinte egy sem. Heves vita zajlott arról, hogy a bolti árat figyelembe szabad-e venni az eladási ár meghatározásánál vagy sem. Arról is sokan értekeztek, hogy a mai gazdasági helyzetben nem lehet jó áron eladni. Persze megérkeztek azok is, akik óvva intették a sok gonosz kereskedőtől, mert az mind csak gombokért akarja megvenni tőle, utána meg sokszoros áron fogják eladni. A kérdésre azonban nem válaszolt senki. Senki nem mondta annak a szerencsétlennek, hogy nézd haver az a helyzet, hogy az egész készlet kb. 50 000 forintot ér jelenleg. (Végül megsajnáltam szegényt és én megírtam neki az általam becsült árat.)

Elgondolkodtam azon, hogy mi lehet az oka annak, hogy nem kapott választ a kérdésére?

Gyakran tapasztalom a piacon a következő szituációt. A “vevő jelölt” felemel egy tárgyat és megkérdezi az árát. Az árus készségesen bemond egy árat (ugye már tudjátok, hogy ez általában köszönő viszonyban sincs azzal, amennyiért tényleg odaadná). A vevő leteszi és megpróbál csendben lelépni. Az árus rimánkodva könyörög neki, hogy mondjon már valami árat amennyiért megvenné, de ő mereven tartja magát és nem válaszol, csak próbál elosonni. Mi lehet ennek az oka? Az, ami az első példában is történhetett. Nem merjük vállalni a gondolatainkat. Talán attól félünk, hogy visszafordíthatatlan következményei lehetnek, ha kimondjuk, amire gondolunk. De tényleg így van ez? Tényleg félnünk kell?

A válaszom határozott NEM!

Gondoljátok csak végig az egészet. Mi történhet, ha a piacon kimondod, hogy mennyiért vennéd meg a kiszemelt tárgyat? Legfeljebb azt mondja az árus, hogy annyiért nem adja oda. Legrosszabb esetben lesápad és megkérdőjelezi a szaktudásodat. Lehet, hogy neki áll szenvedni, hogy az kevés? Lehet. De kit érdekel? Ez a dolga, ezért van ott. A legtöbben azonban úgyis csak annyit mondanának, hogy köszönöm az kevés. De leginkább tudod miért ne tartsd magadban a gondolatodat? Mert ott van az a lehetőség is, hogy azt mondja oké, add a pénzt és vidd. Sokszor mondtam már nektek, hogy az első ár amit kimondanak, brutál magas. El kell engedni a fületek mellett. Lehet, hogy a te ajánlatod egész közel van ahhoz, amennyiért tényleg odaadná. Hát annál jobb, nem? Gondolom úgy is olyan árat mondotok rá, amennyit bőven megérne nektek a tárgy. (Tanulva az előző cikkekből!) Higgyétek el nekem, az árus el akarja adni. Nem fog megsértődni azon, ha kimondod neked mennyit ér. Ha hallanátok, hogy milyen árakat mondanak a profi kereskedők hajnalban az Ecserin, el sem hinnétek, hogy ugyanarról a tárgyról beszélnek az eladóval. A profi tudja jól, hogy nincs veszteni valója. Lehet, hogy 10 tárgyból csak egyet tud megvenni nagyon olcsón, de akkor is megérte. Neked nem érné meg, ha minden 10-ik tárgy amire alkudsz szuper olcsón lenne a tiéd? Próbáld ki és meg fogsz lepődni! (Csak egy utolsó példa, ha olvassa az illető erősítsen meg egy hozzászólásban. Múlt hétvégén egy jó ismerősöm egy jade szobrot alkudott le 35 000 forintról 5 000 forintra. Csak bátorság kérdése volt…)

Legyél profi a piacon és bátran mondd ki amit gondolsz!

10 gyanús jel a bolhapiacon

Nincs olyan gyűjtő, aki előbb utóbb ne futna bele hamis műtárgyba vagy régiségnek látszó tárgyba. Sokan nem szeretnek beszélni erről, mert azt gondolják, ha kiderül, hogy ők is vettek már hamis tárgyakat, azzal a szakértelmükön esik csorba. Én pont fordítva gondolom. Minden egyes hamisítvány ami a kezembe került, segít abban, hogy felismerjem őket a jövőben. Higgyétek el nekem, hogy előbb-utóbb mindenki bevásárol hamis tárgyakból. Minél később történik ez, annál drágábban tanulja meg a leckét. Sajnos nagyon kevés helyen lehet a témáról olvasni, vagy előadást hallgatni, pedig a gyűjtőknek nagy szüksége lenne rá. Első körben néhány jó tanács, hogy mik a gyanús jelek, amikor feltétlen szólaljon meg a vészharang a fejetekben, ha piacon nézelődtök.

  1. Ismert, ritka, nagy értékű műtárgyak a bolhapiacon. (pl. manapság minden piacon felbukkannak a Romániában nagyon jó minőségben gyártott Gallé üveg vázák. Simán megvehető 30-40 ezerért és becsüs ismerőseimet is sikerült elbizonytalanítanom egy jobb darabbal. Ugye nem gondoljátok, hogy ekkora mázlisták vagytok?)
  2. Több árusnál is felbukkanó ugyanolyan, de alapvetően ritka tárgy. (pl. Gorka Géza GNV háromszög jelzéssel ellátott szobrai.
  3. Feltűnően koszos tárgy! Nagyon régi trükk, hogy a frissen gyártott tárgyat pl. elássák trágyába. Utána a padlásról összegyűjtött porban alaposan megforgatják, és kész is a 200 éves antik gyertyatartó.
  4. Öreg bácsi, néni az eladó! Pl. háborús relikviáknál gyakran látom, hogy a család legidősebb tagjával küldik ki a piacra a Kínából rendelt III. Birodalomhoz köthető jelvényeket, dísztőröket. (Itt kérek elnézést azoktól az idős kollégáktól, akiket személyesen is ismerek az Ecserin illetve a Bakancsos piacról. Ők tényleg jót árulnak és idős emberek!)
  5. Arany tárgyak! Nagyon ritkán árulnak piacokon arany tárgyakat. Nem javaslom a megvételét, csak profiknak. Én sosem veszek.
  6. Ezüst tárgyak! Gyakori tárgyak a piacokon, van is sok jó közöttük. Könnyen hamisíthatóak, rengeteg a trükk benne. Csak profiknak ajánlom, vagy ismert kereskedőtől. Nagyon csábító tud lenni!
  7. Minden festmény! Én személy szerint csak olyat veszek piacon ami azért kell, mert számomra szép. Sosem veszem meg, ha ismert művész festette. Az ismert festők képeinek 70-80%-a hamis, több felmérés alapján is! Ultra nagy a kockázata!
  8. Kézből vagy csomagtartóból egy tárgytípust árusítók. Pl. elefántcsont szobrok. (Azt amúgy is jó, ha tudjátok, hogy jelenleg tilos a kereskedelme a magyar szabályozás miatt. Külföldre nem vihető ki, csak engedéllyel.)
  9. Minden rasszizmus nélkül, de a tapasztalatom az, hogy a román árusok tárgyainak nagy része hamisítvány. Pl. Kegytárgyak, ikonok
  10. Minden olyan tárgy, ami divatossá, keresetté vált az amatőr gyűjtők körében. Pl. Herendi porcelán, bronz szobrok, háborús relikviák

Ez a 10 szabály megóvhat benneteket sok rossz vételtől, de sajnos nem mindegyiktől. Aki műtárgyakkal, régiségekkel szeretne foglalkozni, annak el kell fogadnia a tényt, hogy előbb utóbb becsapják. Ne keseredjen el, mert mindenkivel megesik. Tanuljon belőle és emelt fővel mesélje el történetét gyűjtőtársainak. A legjobb védekezés a hamisítók ellen, ha minél többen értesülnek róla, hogy mire is kell figyelni a vásárlás lázában égve. A jövőben részletesebben is tervezek írni a hamisításról. Azokban a cikkekben el fogom mesélni nektek, hogy én milyen trükköket láttam és hogyan lehet ezeket felismerni. Elmesélem a saját történeteimet is, tanuljatok belőle ti is…

Mennyit ér valójában?

A mai bejegyzésben az árakról fogom megosztani veletek a gondolataimat. Gyakran nézegetek a facebook-on apróhirdetéseket, hogy lássam a piaci „trendeket” és a kínálati árakat. Nagyon jó ezenkívül arra is, hogy a kommenteken jól szórakozzon az ember. Az alábbi képen egy finom kritika kezd kialakulni a tárgy hirdetése alatt.


Gyakran látom még, amikor valaki egy tárgy értékére kíváncsi, hogy ilyen válaszok érkeznek: „A reális ára legalább 100000 forint, de senki nem ad érte annyit, mert mindenki csak nyerészkedni akar rajta. Ne add el olcsóbban.” Az ilyen hozzászólásnál szoktam lefordulni a székről és értem meg újra és újra, hogy miért van ennyi sikertelen ember a világban. Igazából még a gondolatmenetet sem értem ilyenkor.
Véleményem szerint nincs olyan, hogy valamit a reális árán nem lehet eladni. Már csak azért sem, mert akkor nem a reális árán próbáltuk meg. Most kérdezhetitek, hogy jó-jó, de akkor honnan lehet tudni, hogy mennyi a reális ára valaminek?
A tárgyak értékmeghatározásánál az alábbi dolgokat tanítják a becsüs tanulóknak, hogy ezek alapján határozzák meg az adott tárgy értékét:
– kor, stílus, tárgytípus
– gyártó, jelzés
– anyaga, technikája
– mérete, tömege
– hibája
Ezek alapján határozzák meg az árat. Ez működik is, ha mondjuk valaki ott ül a bizományiba és egész nap a boltba veszi fel a tárgyakat. De mi van, ha nem ott akarjuk eladni? Akkor meg fogunk lepődni, hogy valami nem stimmel az árakkal. Egy ócskapiacon sosem fognak annyit adni érte, mint egy jól menő belvárosi galériában. A kettő között akár többszörös ár is lehet. (Elárulok nektek egy nagy titkot. A belvárosi galéria és régiségbolt tulajdonosok az árukészletük nagy részét bolhapiacokon vásárolja. Hajnalban rendszeresen ott tülekednek a kipakoló árusok között, hogy elsőként csaphassanak le a legjobb darabokra. És elhihetitek, hogy a minimum a 2x-es szorzó, amivel dolgoznak.)
A lényeg, hogy mindig vegyétek figyelembe azt is egy ármeghatározásnál, hogy milyen értékesítési felületen láttátok az adott tárgyat elkelni. (Az nagyon fontos, hogy nem az számít amennyiért hirdetik, hanem amennyiért el is adták!)
A hazai sorrend a következő a legmagasabbtól a legalacsonyabb eladási árig ugyanannál a terméknél:
1. aukció (pl. Virág Judit galéria)
2. belvárosi régiségbolt, galéria
3. külvárosi régiségbolt, galéria
4. internetes aukciók (pl. galéria savaria, vatera)
5. vidéki bolhapiac (Eger, Miskolc, Győr, Pécs stb.)
6. fővárosi bolhapiac (Ecseri, Budaörsi, Bakancsos u.-i stb.)
7. piacok melletti kocsiból árulók, vagy piacon belül kézből árulók
Az árak a régiségeknél nagyon rugalmasan változnak. A tőzsde ehhez képest a nyugalom tengere. Nem véletlen, hogy a profi árusok nem mennek bele olyan vételbe, amiben nincs legalább dupla haszonra esély. Ezzel lehet csak kiküszöbölni, hogy a piaci árváltozások miatt ne kelljen veszteséggel kiszállniuk egy-egy tárgyból, ha csak hónapok múlva találnak rá vevőt.
Remélem így már kicsit másabb szemmel fogjátok nézni az árakat, illetve eladásaitoknál kevesebb csalódás ér benneteket.
Ne feledjétek, hogy minden csak annyit ér amennyiért el lehet adni! Ha nem tudod eladni, akkor vagy nem jó helyen árulod, vagy nem jó árat adtál meg.

Amit mindig is tudni akartál a régiségkereskedőkről… II.

 

Az előző bejegyzésben megígértem nektek, hogy felvértezlek benneteket a régiségkereskedők elleni csatára. A legfontosabb kiindulási pontunk az a jól ismert mondás, miszerint „ismerd meg az ellenséged és sose becsüld le őt”.

A kereskedők működési elve nem túl bonyolult. A lehető legolcsóbban vásárolni és a lehető legdrágábban eladni. Számukra ez az egyetlen cél. Mivel tudják ezt elérni? Három nagy előnyük van veletek szemben.

  1. Jól ismerik a leggyakrabban felbukkanó régiségeket és azok aktuális árait.
  2. Több évtizedes rutinjuk van az emberek befolyásolásában.
  3. Kiterjedt kapcsolatokkal rendelkeznek mind eladói, mind potenciális vásárlói oldalról.

Nincs más dolgotok, mint erre a három előnyre koncentrálni, ha egy rutinos kereskedővel hoz össze benneteket a sors. Indulhat a „csata”?

Igyekszem egy példán keresztül bemutatni nektek, hogy mire figyeljetek, és mit csináljatok. A példában egy bolhapiacon vagytok és vásárolni szeretnétek valamit, ami megtetszett. Legyen ez egy Herendi váza. pl. egy ilyen:

Először is észre kell vennetek, hogy egy amatőr eladóval, vagy egy rutinos kereskedővel van dolgotok. Ez nem túl nehéz, ha keresitek a következő jeleket. Egy amatőrnél vegyesen van mindenféle. A használt ruhától a lábason át a bizsuig minden. Szépen elrendezve (kimosva, megtisztítva), csoportosítva van kirakva a portéka. Csak egy-két jobb darab van nála. Ezzel szemben a kereskedőnél sok a porcelán, festmény, ezüst és üveg. Általában vegyesen kirakva és csak ritkán megtisztítva. (Nem szeretik letörölni vagy elmosni a tárgyakat, mert a hibák jobban látszódnak, illetve kevésbé tűnnek réginek. Vigyázz! Ezt a hamis tárgyaknál szándékos koszolással érik el!) Az amatőr rendszerint olvasgat, vagy a telefonját piszkálja, mert unatkozik. A kereskedőnek sok az ismerőse a piacon így ő inkább beszélget (akár kiabálva) a többiekkel, úgymond „bandázik”. Sugárzik róla, hogy otthon érzi magát ezen a terepen. Egy amatőr eladótól vásárolni nem nagy művészet és élmény, így ezzel nem foglalkozok most. Vegyük sorra a három előnyüket, és zúzzuk porrá őket.

  1. Ha a kiszemelt vázáról semmit sem tudsz (még azt sem, hogy Herendi) ne vedd meg! Fel se emeld az asztalról. Ez már nem 2 ezer forintos kategória, ezzel már be fognak csapni, ha tudnak. Ha Herendi vázát akarsz, nézz előbb utána a neten. A Google képkeresővel nézegess képeket róla. Jegyezd meg a minta nevét és jellegzetességeit. A különböző netes eladással foglalkozó oldalakon nézz ELADÁSI! árakat. A Vaterán vagy a Galéria Savarián rá tudsz szűrni az ELADOTT tárgyakra. Ezek a reális piaci árak. Ne törődj azzal, hogy mennyiért hirdetik, az nem számít. Fontos, hogy a méret és a kor is egyezzen! Nagy különbség lehet ezek miatt az árakban. Ismerned kell annyira a kiszemelt tárgyat, hogy nem hagyatkozhatsz az eladó által mondottakra.
  2. Biztos lehetsz benne, hogy a kereskedő már akkor tudja, hogy vásárolni akarsz, amikor még az asztalhoz sem léptél oda. Az embereken meglátszik az az izgatottság, amit a kiszemelt tárgy birtoklási vágya hajt. Próbálj meg ezen uralkodni. Legyél magabiztos! Nincs okod izgulni, hiszen senki nem fog kényszeríteni semmire. Az fog történni, amit te akarsz! (Gondolj ezekre folyamatosan!) Ne azt titkold, hogy vásárolni akarsz, csak ne izgulj! Ha olyan dolgot nézegetsz, amit nem akarsz megvenni, a kereskedő mindent meg fog tenni azért, hogy eladja neked. Valami ilyesmivel fog kezdeni: „Az egy nagyon jó kis darab. Látom ért hozzá. Érdekli? Mondjak egy árat rá?” Ha nem akarod megvenni, itt kell lelépned. Csak rövid tőmondatban mondj annyit pl.: „Köszönöm, de mégsem érdekel.” vagy „Köszönöm nem akarom megvenni.” Ezután határozottan lépj el onnan és menj tovább. Ne reagálj rá, bármit is kiabál utánad. Ha látja a határozott nemet rajtad, hamar békén hagy. Fontos, hogy sose legyél tiszteletlen vagy lenéző velük! Ezt ők sem tűrik szó nélkül (tegyük hozzá, hogy jogosan) és hidd el ebben a világban nem éri meg sok ellenséget gyűjteni magadnak. Ha tetszik a darab és szeretnéd megvenni, akkor indul az igazi küzdelem. Ne felejtsd el, a kereskedő látja rajtad, hogy meg akarod venni. Fölösleges ezt tagadnod, erre ne pazarolj energiát. Semmivel sem vagy rosszabb pozícióban, ha tudja, hogy komolyan érdekel a kiszemelt váza. Azt viszont nem tudja, hogy mennyit vagy hajlandó adni érte. Ezt nyílván nem is szabad elárulnod. Fontos! A maximális vételi árat már akkor tudnod kell, amikor megnézted a vázát. Ennél többet semmilyen körülmények között nem adhatsz érte. Ehhez tartanod kell magad. Ezen múlik minden. Tételezzük fel, hogy a váza reális eladási értéke 60 ezer forint. Te ennyit adhatsz érte maximum. A kereskedő első ajánlata kb. 90-100 ezer körül lesz. (Ő kb. 20-30 ezret adott érte maximum.) Ilyenkor ne inogj meg, ne háborodj fel, nyugodtan nézegesd tovább a vázát. Meg fogja kérdezni, hogy érdekel-e? Mondd, hogy igen, de szerinted az nem reális ár érte és tedd le. Ilyenkor vagy azonnal lejjebb megy az árral, vagy megkérdezi, hogy neked „mennyi lenne a jó?”. Nagyon fontos, hogy most legyél a leghiggadtabb. Nyugodt hangon és faarccal (mint egy profi bérgyilkos) mondj egy alacsony árat, úgy hogy még maradjon mozgástered, de ne legyen irreálisan kevés. Jelen esetben kb. 45 ezer. Ebből a kereskedő rögtön tudni fogja, hogy nem egy átlagos turistával van dolga. Innentől így is fog kezelni. Ha van egy csöpp esze, azonnal rugalmasabb lesz az árképzésben. Te legyél kitartó, csak kis lépésekben növeld az ajánlatodat! DE! Fontos, hogy növeld, mert ezzel te csalogatod őt arra, hogy ne adja fel az alkut. Ő is próbálkozni fog mindenfélével. Be fogja vetni a következőket: „Másnak már jobb ajánlata is volt rá, de nem adta oda. A Vaterán nézd meg, sokkal drágábban kínálják. Ez az utolsó ajánlata, ennél lejjebb nem fog menni. Nagyon jól jársz vele ezen az áron.” Ezeket hagyd figyelmen kívül. Fontos! Te semmilyen körülmények között nem adhatsz többet 60 ezernél. Ha idáig sikerült lemenned, még ne állj le. Addig menj lefelé, amíg csak lehet. Honnan tudod, hogy hol a vége? Onnan, hogy nem megy lejjebb akkor sem, ha otthagyod az asztalt. Ha nem mentetek el 60 ezerig, akkor menj is tovább hisz nem ér többet a váza. Ha sikerült lemenned mondjuk 55 ezerig, de már elléptél az asztaltól, nyugodtan menj vissza. Vedd elő az 55 ezret és add oda neki azzal, hogy oké meggondoltad magad, megadod érte. Összegzés képen. Sosem adhatsz többet az előre meghatározott árnál. Ha nem sikerült megvenni annyiért, ne sajnáld, majd találsz máskor jobb áron. Hagyj magadnak is mozgásteret az első ajánlatodnál. Ne félj letenni az árut és visszalépni érte, ha kell. Amit ne csinálj: Ne kezdd el becsmérelni az árut, sem a kereskedőt (ne legyél rasszista!!! a legjobb üzleteimet mindig a cigány kereskedőkkel kötöttem). Ne alkudozz szórakozásból. Csak akkor állj neki, ha tényleg meg is vennéd a tárgyat. Mindig jó hangulat maradjon az alku alatt. Ha nem érzed jól magad közben, vagy úgy érzed, hogy megbántottak, ne adja Isten lenézően bánik veled a kereskedő, menj el onnan azonnal. Rossz kereskedőbe botlottál, nem érdemes vele üzletelni, mert biztosan át fog verni. Vannak ilyenek is páran, sajnos.
  3. Mivel a kereskedők jó kapcsolatokkal rendelkeznek, először megpróbálják eladni a friss portékát a törzsvevőiknek. Tudják jól, hogy ki mit gyűjt, vagy mit keres. Érdemes jóban lenned egy-két számodra is szimpatikus kereskedővel, hogy te legyél az első, akinek szól egy-egy újabb számodra is érdekes tárgynál. Alkudozni akkor is tudsz, sőt még jobban is, mert törzsvevő vagy. Ilyenkor bőkezűbben engednek az árakból neked. Építs kapcsolatokat, gondoskodj róla, hogy megismerjenek a piacon. Köszönj nekik előre, egy idő után ők fognak neked. Tudd meg a nevüket és szólítsd azon őket. Add meg neki a számodat vagy e-mail címedet, hogy keressen a piacon kívül is, ha hozzájut valami neked valóhoz. Komolyabban vesznek majd, ha már ismerősként üdvözölnek.

Ha betartod ezeket a szabályokat, az árak miatt nem kell aggódnod. Hamarosan ismerősként köszönnek a kereskedők és megbecsült törzsvevőként fognak kezelni téged. Az alku harcot mindig le kell játszd velük, de egy idő után ez már rutinból fog menni. Már csak azért kell aggódnod, hogy ne legyen hamis amit megvettél… De erről majd máskor…

Amit mindig is tudni akartál a régiségkereskedőkről…

 

A régiségek világában talán a legtöbb legenda és mítosz a régiségkereskedőket lengi körül. Köszönhető ez a sok regénynek és filmnek is, de a legendák terjesztésében ők maguk is kiveszik a részüket bőven. Emiatt sok kitalációt vesz készpénznek az amatőr gyűjtő, és hitetlenkedve hallgatja a valóságot, mert az annyira lehetetlen túlzásnak tűnik. Pedig a régiségek világában bármi megtörténhet. De egyelőre hagyjuk a legendákat, mert most magukkal a kereskedőkkel foglalkozunk. Tényleg ördögtől való mind? Valóban mindenkit csak becsapnak? Tényleg  csak mások lehúzásából élnek olyan jól?

Előre bocsájtom, hogy senkit nem szeretnék megbántani azzal, amit leírok. Ha magára ismer valaki, az maximum a tiszteletem jele, semmiképpen sem ítéletem. Én nem ítélkezem és nem bíztatok erre másokat sem. Aki a régiségek világában szeretne forogni, fogadja el, hogy az olyan amilyen. Évszázadok óta. Kicsit hasonlít egy Rejtő Jenő regényhez…

A regényekből és filmekből két típusú kereskedőt ismerhetünk. A nagyon gazdag és tanult nemzetközi műtárgy és régiség kereskedőt, valamint szinte tökéletes ellentétjét, a tanulatlan és csóró ócskást, akinek a boltjában csupa porosodó kacat között bukkan fel néhány komolyabb műtárgy. A valóság ennél jóval árnyaltabb. A két típus között létezik egy harmadik ám igen népes csoport. Ők vannak a legtöbben. Ránézésre átlag emberek, de komoly tapasztalattal és tudással rendelkeznek. Boltjuk van valahol a belvárosban vagy csak az interneten keresztül adnak el. Egy dolog azonban mindenképpen közös bennük. Amit sosem becsüljetek alá, ha üzletelni akartok bármelyikükkel. Ez a tudás és tapasztalat. Ismerek olyan írni is alig tudó kereskedőt, aki 10 méterről megmondja, hogy XX. század elején vagy XX. század közepén készült eozinos Zsolnayt tartok a kezembe. Mindezt úgy, hogy fogalma sincs arról, hogy mi is az az eozin. Tapasztalat és rutin… és sok bukás. Ezek az emberek napi szinten vesznek részt a nagy régiség csatában. Ők abból élnek, hogy jobban ismerik a régiségeket, mint az átlag ember. Persze ők sem így születtek, így ők is tévedhetnek néha. A rutinjukkal viszont a legtöbb amatört lemossák a pályáról.

Kell-e tartani ezektől az emberektől? Be fogják-e csapni a hozzá nem értő amatőr gyüjtőt vagy eladót? A válasz egyszerű és egyben ilyesztő is. Igen. Ott fogják lehúzni ahol csak lehet. Annyit fognak keresni rajta, amennyit csak bírnak. Becsapják majd? Be ám, minden szemrebbenés nélkül. Kedvességük csak álca, bizalmaskodásuk csak fegyver az alku nevű csata megnyeréséhez. Megnyerik-e ezt a csatát? Szinte mindig. Persze csak akkor, ha hagyjátok… (Ha vagytok olyan oktondiak, hogy nem olvassátok rendszeresen a mutargyklub.hu –t. 🙂 )

Ti azonban klubtagok ne essetek kétségbe, mert én elárulom nektek, hogy hogyan tudtok védekezni a legkönnyebben.  Ha ezt a pár alapszabályt mindig betartjátok, minimális lesz az esély egy nagyobb kudarcra. Álljatok éppen eladás vagy vétel előtt, ezekkel a tanácsokkal és azok tudatos alkalmazásával komoly rést üthettek a legdörzsöltebb kereskedő átverési stratégiáján is és hamar egyenrangú partnerként tudtok tárgyalni velük. Most pár perc alatt vérbeli profivá válhattok. A következő bejegyzésben elolvashatjátok mit kell tennetek, hogy egy adás-vétel után, ti is boldogan dörzsölhessétek a tenyereteket…

 

A műtárgy mint befektetés. III. rész

Az előző részben a hamisítványoknál hagytam abba, de a téma még tartogat csapdákat, így innen folytatom.

Ahogy már írtam, a galériákban sem vagyunk teljes biztonságban. A hamis műtárgyak nem csak előre megfontoltan bukkanhatnak fel a kínálatukban. Megesik, hogy az ott dolgozók sem veszik észre a hamisítást. Ilyenkor természetesen teljes jó szándékkal értékesítik tovább a rossz terméket. Azonban ne legyenek illúzióitok. Ha az után veszik észre, hogy már nem tudják visszaadni az előző tulajdonosnak, a kereskedők nagy része lelkiismeret furdalás nélkül adja el az első érdeklődőnek az általa nagyon is jól tudottan hamis tárgyat. Senki sem nyeli le szívesen a veszteséget, így marad a sor végén a képzetlen vevő…

Beszerzési ár

Befektetésünk célja nem más, mint olcsón venni és bízva az értéknövekedésben, drágábban eladni. Nem egy agysebészet. Látszólag… Egy vállalati részvény esetében ez egyszerű, hiszen ott a tőzsde. Ott megmondják, hogy mennyibe kerül adott pillanatban a kiszemelt részvényünk, így nincs más dolgunk, mint eldöntenünk hány darabot veszünk. De mi a helyzet a műtárgyakkal?

Hát itt aztán tőzsde az nincsen. Itt senki nem árazza be nekünk, hogy miért mennyit szabad adni. A kereskedő annyiért fogja kínálni a terméket amennyit csak kinéz a kedves vevőből, hogy még kifizeti.

Egy ezüst cukortartó ára ugyanabból a korból és ugyanolyan minőségű kivitelben könnyen lehet az egyik helyen (pl. bolhapiac) 180 Ft/g, míg egy neves galéria árverésén (mire minden költséget kifizetünk), 350 Ft/g is. Azért ez nagyon nem mindegy egy befektetésnél!

Költségek

Egy bankbetétnek vagy egy részvénycsomagnak is vannak költségei, ezt tudjuk mindannyian. Ha ki akarjuk számolni, nincs más dolgunk, mint kikeressük a bankunk (vagy brókerünk) honlapján a megfelelő táblázatot és néhány alapművelettel meg is van fillérre pontosan.

Gondolom már sejtitek, hogy a műtárgyak és régiségek világában ez sem ilyen egyszerű. Vegyünk példaként festményeket kb. 5 millió forintért. Miután megvettük őket hazavisszük és felakasztjuk a falra. Ez eddig ingyen van. Mivel szabálykövető és megfontolt polgárok vagyunk, rögtön be is jelentjük a biztosítónknak az új szerzeményeket. Ezzel meg is van az első kiadásunk, amit minden hónapban fizethetünk a biztosítónak a plusz érték miatt. Ha szerencsénk van, és sosem sérülnek meg egy darabig több költségünk nincs is. Jöhet az eladás. Ilyen értéket az ember már nem ad el bolhapiacon, így besétálunk a képekkel egy ismert galériába, hogy értékesítsék árverésen (ez talán a legtöbbet hozó és legkisebb költséggel járó lehetőség ebben az esetben). A köszönés még ingyen is van, de onnantól fogva viszont mindenért fizetnünk kell. Fizetünk azért, hogy lefotózzák és katalógusba tegyék. Fizetünk azért, hogy letisztítsák, esetleg kijavítsák a hibákat. Fizetünk a biztosításért is. Van ahol még a további tárolásért is fizethetünk. Ám a legtöbbet akkor fizetjük, ha eladták nekünk. Ez galériánként változó, de 10-18 százalék között mozog általában. És igen ez a leütési árból számolandó! Erre mondják azt, hogy ennek már a fele sem tréfa. (több adat itt)

Eladási kockázat

Eladáskor van még egy nagyon komoly kockázat, amire sokan nem is gondolnának. Mi alapján választunk galériát az eladáshoz? Mivel nincs sok tapasztalata egy átlagembernek így jó eséllyel a jutalékok és egyéb költségek alapján választ. Minél kevesebb, annál jobb. Abba nem gondol bele, hogy ezekből a jutalékokból reklámozzák a festményeink árverését illetve hívják helyettünk körbe az összes szóba jöhető gyűjtőt, hogy minél többen vegyenek részt az árverésen. Könnyen belátható, hogy eladói szempontból annál jobb nekünk, minél többen tudnak róla, hogy eladóvá váltak a birtokunkban lévő alkotások. Ez biztosan magasabb eladási árat hoz.

Mi történhet veled, ha nem figyelsz? Előre bocsátom, hogy ilyesmi még sosem történt, most találtam ki.

Tehát, beviszed a festményeket a „Kifoszt Galériába”. Ott körbehízelegnek, hogy milyen jó ízléssel válogattad össze ezt a kollekciót és igazán nagy durranás lehet a következő aukción. Tuti nagy nyereség, hiszen a múltkor is nagyon jó áron mentek el ennek a művésznek a képei, és azok még nem is voltak ilyen jó állapotban. Fejben már számolod is a plusz milliókat. Ekkor jön a nagy ötlete a felvevőnek. Előadja neked, hogy az utóbbi időben azzal csábítják be a sok vevőt, hogy nagyon alacsony kikiáltási árról indulnak az igazán komoly darabok. Nálad is ezt javasolja hiszen, tutira felverik az árakat ilyen szuper képekre. Az emberek kapzsik, nem hagyják, hogy más vegye meg olcsóbban. Addig licitálnak, amíg a pénzük tart. Ha már felemelte a tárcsát tízszer felemeli még tizenegyedszer is. Már azt sem tudja mennyit ér, de akkor is meg akarja szerezni. Így beláthatod, hogy a kockázat nulla. A nyereséged többszöröse lesz a vártnál. Nem is zavar, hogy 1 millió lesz a kikiáltási ár, hiszen percek alatt úgyis feltornázza az a sok vevő. Csak az a baj, hogy nem lesz sok vevő. Az aukció nem lesz meghirdetve, csak néhány haver és ismerős fog beülni egy eldugott kis szobába. Természetesen a képek kikiáltási áron fognak elkelni, mert érthetetlen módon nem jöttek el a meghívott nagynevű gyűjtők. Vigaszképpen a „Kifoszt Galéria” jó esetben eltekint a jutaléktól, de még ez sem biztos…

Összefoglaló

Remélem alaposan elijesztettem mindenkit attól, hogy amatőrként műtárgyakba vagy régiségekbe fektesse a pénzét. A hangsúly viszont feltétlenül az amatőrön van. Szakértőként nagyon jó befektetés lehet. Van benne kockázat bőven, de szakértelemmel ezek minimalizálhatók. Ez a szakma egy egész életre szóló tanulással jár. Itt is igaz, mint egy jó részvényportfólióban, hogy amit elbuksz az egyik tárgyon, többszörösét visszahozza egy másik. A műtárgyak világában sem szabad egyetlen tárgyban bízni. Egyetlen tárgyba tenni az összes pénzünket óriási kockázat. Mert remélem örökre megjegyeztétek, hogy ami drága azt hamisítják! És nagyon jól csinálják…

A műtárgy mint befektetés. II. rész

A mütárgy mint befektetés. I. rész

Mint azt az előző részben megnéztük, látszólag egy átlagember számára a műtárgyak jelentik az ideális befektetési formát. Ez azonban sajnos nem ilyen egyszerű, sőt egyáltalán nem is igaz. Vegyük sorra a problémákat.

Szűk piac

A magyarországi legális műtárgypiac éves forgalma szakértői becslések szerint valahol az 5-6 milliárd forint között mozog. Ennek is kb. 80%-át a festmények teszik ki. Ez látszólag egy elég nagy szám (sőt, a környező kelet európai országokhoz képest még magas is) azonban, ha összehasonlítjuk a magyar lakosság éves jégkrém kiadásával, ami 26 milliárd forint (forrás), be kell lássuk, hogy egy igazán szűk piacról beszélünk. Egy szűk piac nagyon könnyen befolyásolható. Kevés szereplő mozgatja a piacot, könnyen spekuláció alakulhat ki. Gondoljunk bele, hogy országunk leggazdagabbjai a teljes éves műtárgypiaci forgalom többszörösének megfelelő vagyonnal rendelkeznek. Elég, ha egyikük felszámolja speciális gyűjteményét, amivel az adott tárgykörben elárasztja a piacot. Az eddig is szűk felvásárló réteg nem tudja követni a kínálatot, így automatikusan csökkenni fognak az árak.

Divat

Amíg egy átlagos befektetést nem igen teszünk ki a falra, addig egy műtárgyat általában nem a páncélszekrénynek vesszük. (Persze kivétel, ha őrült milliárdosok vagyunk, és szívesen veszünk akár múzeumból lopott népszerű festményeket is. Ezen olvasóimat most megkérem, ugorjanak a következő bekezdéshez. A többiek olvassanak tovább.) A befektetésünk egyben lakásunk dísze is. Amíg pár éve még ciki volt, ma roppant divatossá kezdenek válni a retró tárgyak. A jobb és ritkább darabok árai igazán szépen kúsznak felfelé. Ez azonban fordítva is igaz. A 2000-es évek elejének nagy vesztesei pl. az üveg tárgyak. Egy bieder címeres pohár a 90-es években vidáman elkelt 50-70 ezer forintért is, ma ugyanez a pohár nyögvenyelősen cserél gazdát 20-25 ezer forintért. Így van ez a Herendi készletekkel is. Ma egy virágmintás készlet gyakorlatilag eladhatatlan kategória míg, 20 éve még sorban álltak érte a porcelánt kedvelő vásárlók. Saját szememmel láttam azt az esetet, ahol az örökös könnyeivel küzdve állt a bizományiban egy komplett 12 személyes Herendi készlettel. Ott tudta meg, hogy a család féltve őrzött „befektetése” gyakorlatilag fillérekért lesz eladható. A Viktória minta még úgy ahogy tartja magát, én azonban már abba sem nagyon fektetném az unokáimnak szánt vagyonomat. Erre a témára egy későbbi bejegyzésben még részletesen visszatérek.

Hamisítás

Sajnos, mint mindenhol, a műtárgyak világában is igaz (talán még jobban is, mint más területeken), hogy amire igény van, azt előbb utóbb hamisítják. Szakértelem nélkül, ezek a hamisítványok nehezen kiszűrhetők. Könnyű és jó üzletnek tűnik saját magunk beszerezni a megfelelő műtárgyat, megkerülve a galériákat. Ez azonban szakértelem nélkül gyakorlatilag felér egy bekötött szemmel végrehajtott póker partinak. A bukás garantált. Az olyan helyeken, mint a Vatera, Jófogás, Galéria Savaria a nevesebb képek 70-90 %-a hamisítvány vagy manipulált. Gondoljunk bele abba a kellemes pillanatba, amikor a befektetésnek szánt Molnár C. Pál képünkről az árverésre beadáskor derül ki, hogy egy igazán jól sikerült hamisítvány. Évek múltán milyen egyszerű is lesz visszaszerezni a pénzünket a Vaterán megismert „festmenyes_bandi_03” felhasználó nevű roppant szimpatikus, de azóta már egy holland börtönben festegető „műkereskedőtől”.

A kerámiáknál és porcelánoknál sem sokkal jobb az arány. Az alábbi képen látható Gorka gyűjtemény minden darabja hamisítvány. Ha eredeti lenne, ma könnyen kaphatna érte tulajdonosuk akár 1 millió forintot is. Így azonban csak néhány vígasztaló mondat és sajnálkozó tekintet lehet a kamata az elhamarkodott befektetésnek.

 

A galériákban vásárolt műtárgyak és régiségek esetében ez a kockázat jóval alacsonyabb. De nem nulla! Sajnos itt is felbukkannak hamisítványok. Név nélkül említem azt a ma már nem létező galériát ahonnan gyakorlatilag elárasztották hamis festményekkel és kerámiákkal az egész piacot kb. 10 évvel ezelőtt. Hogy a tulajdonosi szakértelem hiánya, vagy a kapzsiság okolható-e érte, én nem tudhatom. Sajnos a lényegen nem is változtat. Már nem is tűnik olyan jó ötletnek a műtárgy, mint befektetés? Ne keseredjetek el, ezek csak apró problémák voltak eddig. A legrosszabbak még csak most következnek…

(folytatás a következő bejegyzésben)

 

A műtárgy mint befektetés.

Visszatérő kérdés egy műtárgybecsüs életében, hogy szabad-e befektetésként vásárolni régiségeket, műtárgyakat. Hozhat-e hasznot, ha valamit megveszünk ma és eladunk a jövőben? Ebben és a következő bejegyzésben ezt a témát járjuk körbe.

A kiinduló helyzet, hogy a befektetésünket kb. 15 évre tervezzük. Ezt a helyzetet vizsgáljuk meg. A számolások nem pontosak, csak a nagyságrend érzékeltetésére szolgálnak.

Először is nézzük, hogy milyen egyéb olyan befektetések léteznek, amit egy átlagember elérhet és ezek milyen hasznot hozhatnak. Nézzük meg, hogy milyen befektetési formákkal kell „versenyezni”, ha a műtárgyakat befektetésnek szánjuk.

A bankbetéteket a jelenlegi kamatok mellett alapból kizárnám. Maximum arra jók, hogy pénzért vigyáznak a pénzünkre, mint egy virtuális trezorban. A lekötött betétek, állampapírok és kincstárjegyek már valamivel jobban hozhatnak a konyhára (15 év távlatában 3% mellett kb. 50%-al nő a befektetésünk), de ez még mindig nem az a kategória, amiből megalapozhatjuk a család jövőjét. Következő szint a tőzsde. Alacsonyabb kockázatú csomagokkal már akár 9-25 % is lehet a hozam. Persze nem évente, hanem 10-15 év távlatában összesen. (Adatok és részletes cikk: https://kiszamolo.hu/az-amerikai-tozsde-elmult-tizenharom-eve/) Nagyobb kockázat mellett esetleg megduplázzuk a pénzünket, de itt a kockázat is többszörös. Hallhattunk már az ingatlan bérbeadásról és egyéb „okosságokról” is, de ez már inkább a vállalkozás, mint a befektetés kategória. Ezek a módszerek napi munkát adnak a befektetőnek így itt már inkább munkabér a hasznunk. Ezek már nem versenytársai a műtárgyaknak. Mi nem akarunk dolgozni, mi csak egy jó döntést akarunk hozni és várni, hogy beérjen a befektetésünk.

Tehát megállapíthatjuk a fentebb olvasottak alapján, hogy ha a most megvásárolt műtárgyat 15 év után minimum a másfélszereséért el tudjuk adni, már megérheti, mint befektetés. Ennél drágábban eladva, valóságos pénzmogulnak hihetjük magunkat. Nem is tűnik akkora varázslásnak. Ki ne hallott volna olyan festményről, amit a tulaj 15-20 éve potom áron megvéve, egy mai árverésen 15-20 millió forintért adott el? Mindenki ismer olyan sztorit, amiben az ócskásnál vett műtárgyról évek múlva derült ki, hogy milliókat érő ritkaság. A bulvár sajtóban minden évben olvashatunk ilyen példákat. Ez már nem holmi 100%-os alamizsna kamat, itt már több 1000 %-okról beszélünk!

A logika is ezt diktálja. Ezekből a tárgyakból egyre kevesebb van. Összetörnek, megsemmisülnek, múzeumokba kerülnek, bent ragadnak nagyobb gyűjteményekben. Azt meg mindenki tudja, hogy amiből kevés van az drága. Amiből egyre kevesebb, az egyre drágább. Megvan a befektetők Szent Grálja! Ez egy pénzgyártó Perpetuum Mobile. Nincs más dolgunk, mint folyamatosan műtárgyakat venni és 15 év után eladni őket. A haszonnal megnövekedett tőkénkből újra és újra és így tovább… Innen már semmi nem mentheti meg a családot a végtelen gazdagságtól!?

Valóban ilyen egyszerű lenne?

A következő bejegyzésben részletesen megmutatom az előnyöket és főképp a hátrányokat…

A műtárgy mint befektetés. II. rész