Festmény gyorstalpaló III.

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy egy festmény eredetiségének megállapítása nagyon összetett és óriási tapasztalatot igénylő feladat. Mindenkit, aki nem szakértő lebeszélek arról, hogy 50 ezer forintnál drágább képet magánszemélytől vagy régiségboltban megvegyen. Óriási a kockázata, hogy hamis képet vásárol!

És, hogy mennyire nehéz megállapítani egy festményről, hogy hamis-e vagy sem? Az alábbi történet egy magyarországi eset.

Egy szép napon 2007-ben a békéscsabai Munkácsy múzeumot megkeresi egy távoli Munkácsy leszármazott Svájcból, hogy felkínálja eladásra a birtokában lévő festményt. Rövid határidőt szab a döntéshez és a piaci árnál olcsóbban, 28 millió forintért adná el. A múzeum igazgatója felkéri a Magyar Nemzeti Galéria szakértőjét, hogy vizsgálja meg a képet. A szakértő asszony közli, hogy a festmény rendben van, egyértelműen Munkácsy festmény, ráadásul a kép egy már ismert Munkácsy alkotás a „Flirt” című kép egy részletét ábrázolja. (Ez gyakran előfordul, hogy a festők egy-egy nagyobb festményük részletét külön is megfestik, ez még nem gyanús.)

“A kis Jeanne” az eladó svájci úr társaságában

Munkácsy Mihály -Flirt

Megörül az igazgató és a szakértő is, hogy micsoda kincsre leltek, de üröm az örömben, hogy a múzeumnak egy fillérje sincs a vásárláshoz. Támad azonban egy remek gondolat, meghirdetik a lakosság felé, hogy micsoda kihagyhatatlan lehetőség jött, dobják már össze a polgárok azt a csekély 28 milliót a városi múzeumnak. Nagy csinnadrattát csapnak, felbolydul a város, mindenki erről beszél. Beindul az adakozás. Össze is jön a pénz hamar, az üzlet megköttetik. Az új szerzemény „A kis Jeanne” nevet kapja. Mindenki boldog… De nem sokáig.

Egy lelkes festményszerető újságírót nem hagy nyugodni a dolog. Neki nem tetszik a festmény, gyanúsak a körülmények, rossz minőségű az egész alkotás, plusz feltűnő neki még egy a kép bal alsó sarkában lévő szöveg „Á Chaplin”. Munkácsy szignója viszont hiányzik. Szerinte a képet nem Munkácsy festette.

Addig nyomoz, amíg rá nem jön, hogy 1997-ben a leírások alapján (fotó már nem áll rendelkezésre) egy „A kis Jeanne”-hoz nagyon hasonló festmény kelt el Franciaországban, „A. Chardin” szignóval. A művésztől több festmény nem bukkant fel a piacon sem előtte, sem utána. Hmm… nem túl termékenynek tűnik. Újságírónk rájön, hogy a Munkácsy festményen is eredetileg ezt a szignót azonosították a múzeumban, de a tisztítás után módosult a vélemény, a jegyzőkönyvekbe már az kerül, hogy oda „Á Chaplin” lett írva. Ez hogy lehet?

Jó eséllyel „A. Chardin” nem létezik, csak félreolvasás szülötte. Kinyomozza azt is, hogy a tisztítás során az „A” utáni pont eltűnt és felkerült az „A” tetejére. Így lesz az „A. Chaplin” –ből, „Á Chaplin”. Miért fontos ez? Mert míg az első verzió egy „A. Chaplin” szignó, a második „Á Chaplin”” azt jelenti magyarul, hogy Chaplinnek. (Így igazolható, hogy azért nem Munkácsy szignó van a képen, mert ez csak egy ajánlás egy Chaplin nevű tanítványának. Ez a tanítvány az újságíró újabb nyomozása során igazolhatóan létezett is.)

Felkeresi hát a múzeumot és a szakértőnőt, hogy adjanak már valami magyarázatot ezekre a furcsaságokra. Értékelhető válasz nem érkezik. Tovább nyomoz és megtalálja azt a másik szakértőt is (a Munkácsy életét feldolgozó író lányát), aki műszeres vizsgálatot hajtott végre anno a festményen, de ennek eredménye nem lett nyilvános. Persze itt sem jár sikerrel, mert a titoktartási nyilatkozat miatt a vizsgálat eredményét a szakértő sem adhatja ki. Nem adja fel és addig kutakodik, amíg a vizsgálati eredményekből megszerzi a röntgenfelvételeket. És ekkor úgy érzi, rájött a megoldásra:

A felvételen jól látható, hogy a festmény legalsó rétegén egy kéz és fej nélküli, ülő nő vázlata van. Ez lehetett az eredeti Munkácsy vázlat a „Flirt” című jól ismert festményhez. (A röntgenfelvétel mindig a legalsó réteget mutatja egy festményen. Így találnak rá időnként felülfestett művekre a kutatók.)

A tanítvány „A. Chaplin” ebből kiindulva mintegy „házi feladatként” megfesti a maga verzióját a „Flirt” után. Megküzd vele rendesen, de végül úgy-ahogy összehozza. Becsülettel szignózza is, nem hamisítani akart. Ez lett „A kis Jeanne”. A kép eltűnik és közel 100 év múlva 1997-ben bukkan fel ismét a francia aukción. Itt a kép ramaty állapota miatt rosszul azonosítják be és „A. Chardin”-nak olvassák a szignót. Így is kel el.

És 10 év után 2007-ben egy nagyvonalú svájci öregúr felkeresi a múzeumot egy remek ajánlattal…

Alább mellékelek egy közeli fotót a festményekről és az ominózus röntgenfelvételt. Döntsétek el ti, hogy kinek lehetett igaza. Vajon eredeti az a Munkácsy festmény, amit az MNG szakértője annak mond és a Munkácsy múzeum falán lóg? Ha lenne pénzetek rá, a sztori ismerete nélkül biztosan megvennétek a képet a múzeumtól. Igaz? És ezek után is nyugodtan kiadnátok érte azt a pénzt?

Ezért mondom, hogy ne vegyél drága festményt, ha nem értesz hozzá!

“A kis Jeanne” hiányzó fej és kézfejjel a röntgenfelvételen

Balra Munkácsy, jobbra pedig a szakértő szerinti Munkácsy minősége

 

A hamisítók rengeteg trükköt alkalmaznak, hogy megtévesszék leendő vevőiket. Az egyik leggyakrabban alkalmazott technika, hogy egy ismert művész stílusában festő (pl. egykori tanítvány) munkájáról egyszerűen eltüntetik a szignót (lefestik, levágják, lekaparják) és az ismert festő szignóját festik rá. Sokszor mindezt olyan profin, hogy csak laboratóriumi vizsgálatokkal deríthető ki a trükk.

Más esetekben egyszerűen csak az ismert művész eredeti festményét lemásolják vagy stílusában megfestik a képet. Ezek az alkotások ritkán sikerülnek jól, tapasztalt szakember gyorsan gyanút fog. A hitvány minőség elterelésére a kép hátulján mindenféle kiállítási, aukciós etiketteket helyeznek el, ezzel is utalva a kép múltjára (provenienciájára).

 

Van itt kérem minden, amit kedves ügyfél parancsol. Ha nincs, mindjárt lesz.

A fenti fotón Duray, Scheiber, Kádár, Perlrott, Pittner és Medveczky műveinek másolatai az Ecseri piacon, egyetlen standon! (A fénykép a Kieselbach galériától származik.)

Gyakran megesik, hogy a kép önmagában nem hamis, de azért, hogy eladhatóbb legyen, felkerül rá utólag, vagy lekerül róla utólag egy-két motívum. Ezt akkor alkalmazzák, ha a művész egy kevésbé jól sikerült munkáját szeretnék értékesebbé tenni.

Van még egy érdekes eset is, ami elő szokott fordulni. Erre mondják azt, hogy a festmény hamis, csak a szignó eredeti. A legismertebb példája ennek Iványi-Grünwald Béla munkássága. A már életében is népszerű művész, hogy az igényeket kielégítse, sokszor tanítványaira bízta a képek megfestését. Instrukciókkal látta el őket és a mű befejeztével szignózta a képeket. Tapasztalt, a művészt jól ismerő szakember észreveszi a gyengébb minőséget, de egy átlagember (köztük én is), biztosan nem.

Végül egy pár szó a befektetési célú festményvásárlásokról. Akiknek sietős a dolga nekik röviden csak annyit mondok, ne tegyék. Akik tovább olvasnak, nekik azt ajánlom, hogy szintén ne tegyék. Egy korábbi cikkemben a témáról már írtam, de röviden az indokaim a következők:

  • Honnan tudod, hogy jó időben szállsz-e bele az adott festménybe? (lehet, hogy kimegy a divatból mire eladnád)
  • Vételkor és eladáskor is 10-20 %-os jutalékot (eladáskor adót!) is fizetned kell.
  • Lehet, hogy csak az eladáskor derül ki (amikorra a vételi hely már rég megszűnt), hogy a festményed hamis. Ugrott a befektetés azonnal.
  • Bármikor elázhat, eléghet, kiszakadhat, ellophatják.
  • folyamatosan fizeted rá a biztosítást
  • Nem likvid befektetés. (Akár fél-egy év is lehet, mire a pénzedhez jutsz.)
  • Az örökösöd nem biztos, hogy tudni fogja az értékét. (Könnyen elherdálásra kerülhet.)

Összegezve azt gondolom, hogy ahogyan a gyémántkereskedelem sem megy mindenkinek, a festményekbe való befektetés sem a hétköznapi emberek terepe.

Legyetek óvatosak és ne vegyetek hamis festményt!

Festmény gyorstalpaló II.

„Festeni könnyű, ha valaki nem tudja, hogyan kell, de nagyon nehéz, ha tudja.” – Edgar Degas (1834-1917)

 

Ahogy azt az előző részben ígértem nektek, a cikk második részében a festmények értékbecslése lesz a fő téma. Ez a téma kicsit hosszabbra sikerült, mint azt terveztem, ezért lesz egy harmadik rész is, amiben a hamisításról és befektetésről lesz szó. Vágjunk is bele.

Azon gondolom senki sem vitázna, ha azt állítanám, hogy egy Leonardo da Vinci kép értékesebb, mint amit a 8 éves Alex festett a rajz órán. Összehasonlítva a két képet (bár Alex is nagyon tehetséges) beláthatjuk, hogy Leonardo szebben tud festeni, mint Alex. Tehát ami szebb az drágább, nem is olyan nehéz ez!

Oké, nyilván a híres festők jobban festenek, mint egy 8 éves gyerek. Azért lettek híresek, és ezért drágábbak a képeik is. Tovább gondolva ezt a vonalat, az alábbi három kép közül, döntsétek el, hogy melyiket festette híres festő és melyiket nem? Máshogy kérdezve, melyik kép a szebb?

1.

2.

3.

 

Nem könnyű választás, de íme, a megfejtés. A szemfülesebbek észrevehették a szignót a kutyás kép közepén (1.), vagy akár fel is ismerhették. Ez a kép Joan Miro „Dog” című alkotása, melyet egy lelkes gyűjtő több mint 500 millió forintnak megfelelő dollárért vásárolt meg.

Azért aki a narancssárga képet (2.) választotta se keseredjen el, mert az a kép sem egy 8 éves gyerek munkája, hanem Mark Rothko – “Orange, Red, Yellow” című képe. Ezt a képet 25 milliárd (nem tévedés, milliárd!) forintnak megfelelő dollárért vették meg.

A harmadik kép (3.) a kakukk tojás.  A. Varga Imre (1953- )-„ Absztrakt kompozíció” című képe, ami kemény 1200! forintos kikiáltási áron kelt el 2018-ban.

Ennyivel rosszabb lenne ez a kép?  Nem!

A festmények, grafikák értékét nagyon sok minden befolyásolja. Vannak erősebben és vannak kevésbé erősen befolyásoló tényezők. Nyílván az sem lényegtelen, hogy tehetséges-e a művész, de nem csak ezen múlik. Nézzük át (a teljesség igénye nélkül), hogy mi minden befolyásolhatja a képeink értékét.

A művész neve:

A művész személye nagyon sokat számít. Ha valaki divatos, népszerű lesz, annak a képei drágábbak lesznek, mint a többieké függetlenül a tehetségtől. Az, hogy mitől lesz divatos, népszerű valaki, sok mindentől függ. Egy korszakváltó, újító művész mindig népszerű marad, a képei sosem mennek ki a divatból. A divatot befolyásolják a galériák is, de akár a politika is hatással lehet rá. Attól is érdekes lehet egy művész, ha nem mindennapi sztori áll mögötte. Erre egy szélsőséges, de jó példa Adolf Hitler. A festményei nem rosszak, de átlagos munkák. A személye miatt mégis milliókért kelnek el a képei. Tehát a népszerűség vagy egy tragikus sors, sokat számít.

Adolf Hitler (1889-1945) – akvarell, papír

A kép technikája:

Minden technika közül az olajfestékkel készült festmények a legnépszerűbbek.  Valószínűleg ez a technikában rejlő lehetőségek sokasága miatt van. Én legalább is erre tudok gondolni. Talán igazam van, talán nem, egy dolog azonban biztos. Ugyanannak a művésznek az olaj képe drágábban fog elkelni, mint egy akvarellje, szénrajza, vagy rézkarca.

A kép eredetiségének kockázata:

Ha a kép rendelkezik megfelelő szakvéleményekkel, melyek alapján az eredetinek tekinthető, az nyílván erősen értéknövelő tényező. Ilyen igazolásokat a jó nevű galériák (pl. Virág, Kieselbach) ki is állítanak a megvásárolt képekhez. Minden gyűjtő rémálma, hogy gyűjteményébe hamis kép kerül. Ezért a biztonságérzetért hajlandó többet is fizetni, ugyanazért a képért. Ez is az oka, hogy egy bolhapiacon, töredék értéken adható el még egy jó nevű művész festménye is. Túl nagy a kockázata, hogy hamisítvány. (És általában az is, ezt ne felejtsétek el!)

Proveniencia:

A festmény származási igazolása. Ez nem egyenlő az eredetiség igazolásával. Ez a festmény igazolható előéletét jelenti. Ez egy olyan dokumentumokkal (fotókkal) alátámasztott leírás, ami felsorolja, bemutatja, hogy az adott kép például mely kiállításokon szerepelt vagy kik voltak az előző tulajdonosai. Ez is az eredetiséget támasztja alá, de ettől még a kép nem biztos, hogy eredeti.

A téma:

Természetesen nem mindegy, hogy a kép mit ábrázol. Ma népszerűek a női aktok, a több alakos mozgalmas jelenetek, a balatoni, nagybányai, szentendrei tájképek. Könnyen eladható még egy mozgalmas kikötői jelenet vagy piac is. Kevésbé népszerűek a portrék (gyerek, férfi), az épületek, emberek nélküli tájképek. Tipikus giccs a hegy-tó-hattyú-erdő-faház-őz kombináció. Ezt minden kezdő festő megfesti, többször is és általában rosszul.

Az állapot:

Mint mindenre, a festmények értékére is hatással van az, hogy milyen állapotban vannak. Mindig figyelembe kell venni egy értékbecslésnél, hogy mennyi pénzt kell még rákölteni ahhoz, hogy ki legyen javítva rajta minden hiba. A tisztítás, restaurálás költsége elég magas tud lenni ahhoz, hogy egy átlagos kép értékét már komolyabban befolyásolja. A kép mellett a keret állapotát és értékét is figyelembe kell venni. Egy nagyobb méretű hibátlan faragott keret elérheti a 100-200 ezer forintot is, így nem mindegy, hogy azt ajándékba adjuk, vagy felszámítjuk a vevőnek. A keretek restauráltatása sem olcsó mulatság, ezzel is számolni kell.

A festmény története:

Az átlagos háztartásban ritkán bukkan fel olyan festmény, aminek izgalmas története van, de érdemes beszélni erről is. Értéknövelő tényező lehet, ha a festménynek van egy érdekes sztorija. Ebből a szempontból talán a legismertebb az a Berény kép, amit a „Stuart Little kisegér” című film nézése közben szúrt ki a háttérben Barki Gergely művészettörténész. Hosszas nyomozómunka és szenvedélyes tárgyalásokat követően sikerült megtalálnia a festményt Amerikában. Végül a mit sem sejtő tulajdonosnál azt is sikerült elérnie, hogy itthon árverésre kerülhessen. A festmény új gazdája 70 millió forintot áldozott a másoknak csak stúdió kelléknek tűnő alkotásért. A magas eladási ár egyértelműen a sztorit felkaroló nemzetközi sajtóvisszhangnak és a filmben való szereplésnek köszönhető.

Berény Róbert festménye a film egyik jelenetében.

Ugyanaz a festmény, már egy hazai árverésen (Virág Judit galéria)

Ahogy látjátok, a festmények értékét sok minden növelheti (vagy csökkentheti!). Sok értékes kép forog a műtárgypiacon, csábítva ezzel a hamisítókat is egy kis extraprofitra. A műtárgyklub tagjai már jól tudják, hogy ami értékes, azt hamisítják. A kérdés, hogy hogyan…? De, erről már csak a következő részben lesz szó!

Festmény gyorstalpaló I. rész

A közvélemény számára a festményekről három dolog tudható biztosan.

  1. A híres festők képei milliókat érnek.
  2. A festményeket hamisítják.
  3. Szép festményeik csak a gazdagoknak lehetnek.

Hát ez így elég lehangoló, ezért van egy jó hírem is a számotokra. Az 1-es és 3-as pontot meg fogjuk cáfolni a cikk második részében. Ez a cikk ugyanis most két részes lesz, hogy ne aludjatok el olvasás közben. Aki ébren marad az mindkét rész elolvasása után, garantáltan vérprofi festménybecsüs lesz. Olyan profin fogja felismerni a jó képeket, hogy a festményhamisítók sikítva menekülnek előle szombat hajnalban az Ecseri piacon. Jó, lehet ez egy kicsit túlzás így, de az biztos, hogy más szemmel nézitek majd a képeket ezek után.

Az első részben átvesszük azokat a technikai dolgokat, amiket feltétlenül tudnotok kell, ha szeretnétek festményekkel foglalkozni. Szó lesz itt a festékekről, alapanyagokról és egyéb érdekességekről. (A szakértőktől előre is elnézést kérek, az érthetőség kedvéért, és hogy ne horkoljatok hangosan, ahol nem muszáj, nem fogok szakszavakat használni, illetve le fogom egyszerűsíteni a dolgokat.)

A második részben majd arról olvashattok, hogy hogyan határozzuk meg egy festmény értékét és arról is, hogy hogyan kerüljétek el a hamis festményeket. Kicsit betekintünk abba is, hogy érdemes-e festménybe fektetni a pénzeteket.

No, de ugorjunk is neki és először csoportosítsuk (a teljesség igénye nélkül) a köznyelvben festményként emlegetett alkotásokat:

  • nyomat (sokszorosításra alkalmas technika):  Ilyenek a rézkarcok, linómetszetek, fametszetek, litográfiák stb. Ezek olyan technikák, amiknél a művész elkészíti a „nyomó felületet” és utána ennek segítségével sokszorosítja az alkotását. (Leegyszerűsítve ez olyan, mint amikor kifaragtad gyerekkorodban a krumpli nyomdát és utána papírra nyomdáztál vele. Látod? Nem is olyan bonyolult a művészet…) Ez egy elég népszerű eljárás, mert így többen is birtokolni tudják ugyanazt az alkotást, de egyúttal hátránya is, hogy nem egyedi. Általában az alkotó ceruzával ellátja a szignójával és egy sorszámmal is, hogy mégiscsak valami egyedi, tőle származó is legyen rajta.  Néha kombinálják azzal, hogy a nyomatot kiszínezik utólag, például vízfestékkel. Sok híres és népszerű festőnk élt ezzel a technikával is, pl: Szőnyi István, Glatz Oszkár, Fényes Adolf, Szász Endre, Vaszary János

Szász Endre: Hajós Lány, rézkarc

  • rajz:  Nem túl komplikált technika. Általában grafittal, szénnel vagy tussal szoktak készülni. A grafit és szénrajzokat miután elkészültek, lefújják valamilyen fixáló anyaggal, hogy tartósabbak legyenek. A legtöbb festőművésznek vannak rajzai is, de előfordul, hogy nem szignálják, mert csak vázlatnak, tanulmánynak szánták. Természetesen vannak szignáltak is akár a tanulmányrajzok között is. Aukciókon sokszor felbukkannak pl. Mednyánszky László rajzai is, róla biztosan hallottatok már. Ezekből a rajzokból híresen sok hamis kering az internetes aukciókon (Vatera, Galéria Savaria).

Mednyánszky László vázlatfüzete

  • akvarell (vízfesték):  Ezzel a technikával is sűrűn lehet találkozni a festmények között. Gyakorlatilag vízfestékről van szó. Olyan, mint az iskolai „gombos festék”, ha emlékeztek még rá.  Alaposan megnézve a képet, sokszor még az is látszik, hogy vázlatosan előbb ceruzával megrajzolta a művész a témát és utána festette csak ki. Persze ez nem mindig van így, van aki egyből fest! Ezzel a technikával a művész könnyed, légies képeket tud festeni. A színek összefolynak és egymásba olvadnak. Nagyon fontos a papír kiválasztása, mert a vízfesték alól áttűnik a hordozóréteg mintája. Egy jó papírválasztással ez előnyére válik a képnek. A párára, nedvességre nagyon érzékeny, mert a festék feloldódik tőle újra. Könnyen azonosítható technika.

Háry Gyula: Kilátás Budáról, akvarell

  • pasztell: Kevésbé ismert a köztudatban, pedig ebből is sok van a piacon. A pasztellt úgy kell elképzelni, mint a színes aszfaltkrétákat (nem zsírkréta!). A papíron úgy marad fenn, hogy a papír rostjai finom port reszelnek a krétából és ez tapad a rostokhoz (így működik a grafit vagy szénceruza is). Különböző eszközökkel (ronggyal, újjal) a színek összedörzsölhetőek, és színárnyalatokat kaphatunk. A kész művet valamilyen fixálóval le szokták még fújni, hogy tartósabb legyen, sőt gyakran üvegezett keretbe teszik. A színek szinte mindig világos, úgynevezett „pasztell” színek. (Értitek, a pasztell az pasztellszínű… és ez a fickó magyaráz nektek… Jézusom…)

Dienes István: Budai táj, pasztell

  • tempera: Hasonlít az olajfestékhez, aminek az is az oka, hogy ez volt az olajfestékek őse. Nem keverendő össze a boltokban iskolai célokra kapható tubusos temperával. A két festék teljesen másból van. Utóbbival nem foglalkozunk, mert ez nem a 3.c osztály rajz és vizuális kultúra órája, hanem a Műtárgyklub. Tehát a temperafesték úgy készül, hogy növényi olajat, vizet és valamilyen emulgeáló szert (általában tojássárgája) összekevernek, és ehhez adják hozzá a festékport. (Az emulgeáló szer arra jó, hogy az egyébként egymásban nem keveredő anyagok (olaj-víz) keveredését elősegítse.) Az idők során, még rengeteg hozzávalóval sok új receptet találtak ki, hogy egyre tökéletesítsék, de ezeket most nem sorolom fel. A tempera remekül tapad szinte minden anyagra, és nagyon hosszan megtartja a színét. Hátránya, hogy nehezebben keverhetőek a színek, gyorsan szárad és száradás után kivilágosodik.  Ha megszáradt többet már nem oldható vízzel. (Ezért van az iskolában festős póló rajzórán a kölkökön.) Az olajfestés feltalálása előtt ezzel a technikával készültek például az ikonok és táblaképek is. Ezek a képek a mai napig megőrizték gyönyörű színeiket.

Aba-Novák Vilmos: Kikötő, tempera

  • olajfesték: Talán a legismertebb technika, ha festményekről beszélünk. Az olajfesték festékpor, lenolaj, viasz és gyanta keverékéből áll. Nem vízbázisú, így vízben egyáltalán nem oldódik, de például terpentinnel hígítható. Nehezen szárad, akár hónapokig is eltart, mire teljesen megszárad. Ez egyben azt is lehetővé teszi, hogy a művész korrigálhassa, keverhesse a színeket később is. Rendkívül tartós, testes anyag, de akár vékonyan áttetszően is használható.  Akár sötét, akár világos képekhez is jó alapanyag. Egy jó kezű festő fantasztikus dolgokra képes vele, egy amatőr hibáit viszont nagyon ki tudja emelni. Remekül kihasználható a fény-árnyék ábrázolásoknál. Nagyon jó a fedőképessége, több rétegben is használják. A korai olajképek a napfénytől besárgultak, de ma már uv-álló festékekkel dolgoznak a művészek. Száradáskor gyakran megrepedezik, ez nem hiba, hozzátartozik a technikához.

Szinyei Merse Pál: Patakpart, olaj

Most nézzük, hogy milyen anyagokra készülnek a képek általában.

  • papír:  A rajzok, különböző nyomatok, pasztell, akvarell, tempera, de akár az olajképek alapja is lehet. Igazán univerzális alapanyag. Sajnos könnyen penészedik és besárgul a napfény hatására. Szélsőséges esetben hajlamos széttöredezni is.

 

  • fa:  Alapozás után, használják leginkább tempera és olajfestmények készítéséhez. A fa lehet farostlemez, pozdorja, deszkalap, vagy akár tömörfa is. A művészek fantáziája határtalan. Mindegy csak viszonylag sima legyen… nem egy válogatós népség, ha épp nincsen pénzük.

 

  • Csont, üveg, műanyag, réz, fém: Ugyanaz, mint a fa. Olaj és tempera képeknél használják őket általában. Egy érdekességet megemlítek, hogy a rézlemezre készült képet érdemes mindenképpen megmutatni egy szakembernek, mert ezt az alapot ma már nemigen használják, viszont ritka értékes képek készültek rá anno. Ilyenre készült például az alábbi Szabin nők elrablása című XVII. sz-i kép is.

XVII. századi festő: Szabin nők elrablása, olaj-rézlemez

  • Vászon: Vászonra is olaj és tempera képeket szoktak készíteni. A legismertebb hordozóanyag, de tudni kell, hogy ebből is rengeteg különböző fajta van. (Ennél többet egyelőre nem kell tudni azért.) A vászon szövéséből és anyagából egy szakértő sok mindent meg tud állapítani. Mind a festmény korára, mind a készítés helyére vonatkozóan tud következtetni.  A vásznat is alapozni kell festés előtt, hogy szép sima és tartós alapot adjon a képnek. A nagy, több méteres képek alapjait régen több kisebb vászonból varrták össze. Ezek a varrási nyomok gyakran kivehetőek az elkészült festményen is. Volt, hogy egyszerű zsákvásznat használtak festéshez, de az is előfordult, hogy egyszerű lepedőre festettek. Sok művész spórolásból felhasználta egy számára kevésbé tetsző képét ( vagy másét!!!) és újra festett rá, vagy a vászon másik oldalát használta fel újra. Two in one…

Természetesen a fenti felsoroláson kívül még nagyon sok olyan technika van, ami itt nem szerepel. Azok is érdekes és fontos technikák, de viszonylag ritkák. Az átlagember számára ennyi is elég a kezdetekhez. Akit alaposabban érdekel, rengeteg szakkönyvet talál a kollázsról, montázsról, vagy akár a dekollázsról is.

A festményekkel kapcsolatban most már az alapanyagokról és technikákról sokat megtanultatok. Van azonban egy olyan része is a festménynek, amiről eddig nem beszéltünk, pedig nagyon fontos része a kész képnek. Ez pedig a festmények kerete. Egy festmény kerete legalább olyan fontos esztétikai szempontból, mint maga a festmény. Egy rosszul választott keret elnyomhatja, vagy túlságosan előtérbe helyezheti képünket. Egy gyönyörű kép is lehangolóvá válhat egy lepattant vagy törött keretben. Figyeljétek meg, hogy milyen jól tud mutatni egy kis kép például egy nagyon széles keretben. A józanész szerint ez felesleges „anyagpazarlás”, de a művészetek világában ez nem szempont.

Nagyon sokféle keret van, de ami a ti szempontotokból fontos, hogy meg tudjátok különböztetni a drágább és olcsóbb kereteket.

Olcsóbbak a léckeretek, gipszből-fából készült blondel keretek. Ez utóbbiak rendkívül sérülékenyek, kevés a hibátlan darab.

Népszerű, ezért külön megemlítem az úgynevezett ökörszemes keretet. Én nem vagyok oda érte, de sokan szeretik. Emeli a kép értékét. A jobb darabok kézzel faragottak.

 

Drágábbak a faragott és vagy aranyfüsttel bevont keretek. Ezek már egy tartósabb és mutatósabb típusok. Az áruk is nyilván magasabb.

 

Amivel még találkozhattok azok a dúsan faragott, áttört, „florentin” keretek. Ezeket tömör, nemes fából faragták és vagy saját színükben, vagy aranyozva díszítik a képet. (Olcsó másolatok ezekből is vannak!)

 

Ezzel eljutottunk a technikai rész végére. A következő részben kitárgyaljuk a bevezetőben említett értékbecslési szempontokat, a hamisítási technikákat és megvizsgáljuk a festményeket befektetői szemmel is.

Kövessétek az oldalt a Facebookon vagy legyetek ti is klubtagok, hogy ne maradjatok le az új cikkekről!

A klubtagsághoz kattints ide: klubtag akarok lenni

 

 

Olcsó arany eladó…

“Nem minden arany, ami fénylik.”

” Olcsó húsnak híg a leve.”

” Nagy dicséret és hazugság egy fának ágai…”

Biztosan hallottátok már a fenti közmondások valamelyikét és úgy gondoljátok, hogy igazak is. Én még kiegészíteném egy igazsággal, ha ez nem is egy közmondás.

„A kapzsiság a csalódottság előszobája!”

És, hogy miért is írom ezeket? Mert a mai cikk arról fog szólni, hogy hogyan dolgoznak azok az ügyeskedők (gagyizók) akik az emberi kapzsiságból élnek. Példákon keresztül mutatom meg nektek, hogy milyen sztorikkal próbálják meg becsapni áldozataikat.

Sokan azt gondoljátok, hogy ezzel ma már nem lehet senkit átverni. Azt sem értitek sokan, hogy miért vesz valaki aranyat az utcán, sőt kicsit úgy vagytok vele, hogy meg is érdemli az illető, ha ennyire ostoba volt. Rossz hírem van. Már régen nem a direkt eladással csalják ki a pénzt. Az arany csak arra kell, hogy a kapzsiságunkat felerősítsék bennünk.

A cikk témája akkor jutott eszembe, amikor pár hete a 6-os villamoson utazva az alábbi dolog történt velem.

A villamoson állva arra lettem figyelmes, hogy egy újfelszálló utas (kicsit rosszul öltözött fiatalember) mellém érve, lenézve a földre lehajol, és felvesz valamit. Egy pillanatra megcsillant a kezében a „valami” és láttam, hogy egy pecsétgyűrű. Gondoltam is egy pillanatig, hogy ezt a mázlistát, milyen jó lett volna, ha én veszem észre hamarabb. A fiatalember fel sem nézett, csak dugdosva a kezében próbálta alaposabban szemügyre venni, amit talált. Pár másodperc múlva összeakadt a tekintetünk. A szerencsés megtaláló riadtan vette észre, hogy „lebukott”. Egy pillanatra ledermedt, látszott rajta, hogy azon gondolkodik, vajon mi a helyes magatartás ilyenkor? Döntött. Bizonytalanul nyújtotta felém és remegő hangon megszólalt:

– „Nem akartam elrakni… Te hagytad el? Nem is tudnék mit kezdeni vele.”

És akkor beugrott, hogy mi is történik most tulajdonképpen. Majdnem sikerült engem is megvezetni, annyira jó volt a színészi alakítás. Szerencsére gyorsan kapcsoltam és már nyúltam is a nagyítómért, amit mindig a jobb zsebemben tartok. Elővettem és csak ennyit mondtam:

-„Most tényleg pont engem sikerült megtalálni egy ekkora tömegben? Becsüs vagyok, bevizsgáljam?”- és jobb kezemben kicsit megbillegtettem a lupét.

A rémület és a bizonytalanság rögtön eltűnt amatőr, de mégis profi színészünk arcáról. Teljesen megváltozott a tekintete. Amivel viszont meglepett, hogy egy kaján vigyorral és teljes magabiztossággal állt közelebb hozzám és így folytatta:

-„ Oké-oké, hagyjuk. Ma még egyet sem tudtam eladni úgysem. Nem veszel át egy pár darabot? 2000-ért odaadom neked darabját. Na? Hátha tőled jobban megveszik…”

Gondolván rátok belementem, hogy egyet megveszek tőle, hogy lefotózhassam, illetve eltegyem a „hamis gyűjteményembe”. Kicsit alkudoztunk, végül megegyeztünk egy alacsonyabb árban. Kihasználva üzleti kapcsolatunkat egy pár megállón keresztül még elbeszélgettem újdonsült ismerősömmel. Nagy szerencsém volt, mert igen közlékeny fiatalember volt. Szavaiból ítélve ráadásul nem is ma kezdte ezt az ipart, mert nagyon érdekes történeteket mondott. A trükkök, amikről mesélt:

A lerobbant autó esete.

Útszéli parkolókban várakoznak a gyanútlan autósokra. Általában a mese a következő: Sajnos túl kevés a benzin és a következő kútig már nem tart ki. Igyekszenek régebbi autók tulajdonosait választani, mert azokból még csővel ki lehet szívni a benzint a tartályból. Természetesen felajánlják, hogy kifizetik a kölcsönkapott benzint, azonban kiderül, hogy készpénz sincs egyiküknél sem. Ilyenkor kerül elő az aranygyűrű valakinek az ujjáról. Nem akarnak nagy felhajtást, látszólag nincsenek is tisztában vele, hogy mennyit érhet az ékszer. A benzinért és némi készpénzért cserébe oda is adják a gyűrűt. Az új tulajdonos megcsinálta élete üzletét. (Gondolja ekkor még…)

Elfogyott a pénz, tudna hitelezni?

Vásárokban, piacokon vagy belvárosi sétáló utcákban állítják meg a gyanútlan járókelőket. A szöveg egyszerű. Elköltötték az összes pénzt és szeretnének kölcsönkérni. Zálogul a nagymamától örökölt (vagy „még az apám gyűrűje volt”) ékszert ajánlják fel. Nagyon vigyáznak arra, hogy az ékszer értéke és a kölcsön aránytalanul különbözzön a „balek” javára. Ezzel is ösztönözzék az embert a jó üzletre. Természetesen a kölcsönre kamatot is ígérnek, hogy a kölcsönadó abban a tudatban legyen, hogy ő mindenképpen csak nyerhet az üzleten. Elkérik a telefonszámot, a címet, hogy felvehessék a kapcsolatot, amikor visszaadják a hitelt. Persze sosem jelentkeznek többé… A meglepetést az ékszerész fogja közölni a szerencsétlen áldozattal, amikor megpróbálja eladni a zálogot…

Találtam, de nekem nem kell.

Megállóban, sorban állva, villamoson az áldozat mellé lépve látszólag közvetlen mellőle felveszik az ékszert a földről. A mese az, hogy ugyan ő találta, de neki aztán nem kell. Babonából nem tart meg soha semmilyen talált tárgyat. 10-15 ezer forintért azonban átadja szívesen. A magyarázat, hogy így nem számít eladásnak, mert jóval többet ér és akkor a babonája sem sérül. A boldog új tulajdonos csak később jön rá, hogy ez az ékszer tényleg szerencsétlenséget hoz. Csak éppen ő rá és nem a megtalálóra…

Ilyen és ezekhez hasonló sztorikkal szedik áldozataikat. Mindig azt a látszatot keltve, hogy most eljött a nagy üzlet lehetősége. Kihasználják azt a vágyunkat, hogy miért ne jöhetne egyszer nekünk is egy nagy üzlet, amit még az unokáknak is mesélhetünk, hogy milyen ügyesek voltunk. A kapzsiságunk a gyengénk…

Végül még egy érdekesség, amit új ismerősöm mesélt. Meg szokott történni, hogy a talált ékszer becsapásban a kiszemelt áldozat kapzsisága akkora, hogy képes azt állítani, hogy ő vesztette el a gyűrűt. Képes akár még bőgni is mellé, sőt rendőrrel fenyegetőzni, ha nem adja vissza azonnal. Persze ilyenkor azért még van egy kis esély pénzt szerezni. Ebben az esetben megelégszenek 5-10 ezer forintnyi „becsületes megtaláló jutalommal” is. A trükkös áldozat így legalább annyival van beljebb, hogy kevesebb pénzt vesztett…

Összefoglalva a dolgokat, legyetek mindig kételkedőek és sose fogadjatok el semmiért cserébe arany ékszert!

A mellékelt képen az általam 500 forintért vásárolt gyűrűt láthatjátok.

Ez a mai magyar műtárgypiac! 2.rész

A régikerámiák blog ( http://regikeramiak.blog.hu ) 2 részes interjút készített velem, amelynek első része megjelent néhány napja. Szó van (és lesz) benne sok olyan dologról amit máshol nem hallhattok, nem olvashattok a műtárgypiac belső dolgairól.

A cikk 2. része itt érhető el: KATTINTS IDE A CIKKÉRT!!!

Jó szórakozást kívánok hozzá! 🙂

12 sz. Herendi étkészlet 42 000 Ft-ért eladó…

„12 személyes Herendi étkészlet 42.000 Ft-ért eladó! Érdeklődni telefonon, napközben lehet: 06-30-876-5432.”

A fenti hirdetést olvasva a legtöbb ember fejében az alábbi gondolatok ébrednek:

  • Ez tuti, hogy átverés!
  • Na, ezt a szerencsétlent most jól lehúzzák.
  • Biztos már meg is vette valaki, fel sem hívom inkább.
  • Ez bomba üzlet, azonnal hívom is.
  • Csak kéne neki szólni, hogy nagyon olcsón adja.
  • Na, ez sem tudja mit árul…
  • Mi a fene az a Herendi???

Azt gondoljátok, hogy ennyiért megvenni valakitől egy Herendi étkészletet az átverés és nem becsületes dolog. Lehet, hogy egy-két ember még fel is hívná, hogy figyelmeztesse erre. (Persze sokan rá is repülnének azonnal az ajánlatra.) Akkor most olvassuk tovább a hirdetést:

„ A készlet megtekinthető és átvehető, belvárosi régiség üzletünkben az alábbi címen:”

Hoppá! Hát ez egy régiség kereskedő!

A gondolatok az alábbiakká alakulnak rögtön:

  • Haver így hamar tönkre mész, de a te bajod értened kéne hozzá.
  • Merre is van az a bolt? Talán 20 perc alatt oda is érek.
  • Azonnal hívom, hogy lefoglaljam.
  • Ha odaértem, azért átnézem, mert lehet, hogy hamis, de ennyiért még akkor is elhozom.
  • Ekkora mázlim nem lehet, hogy így lehúzzak egy kereskedőt.

Ugye így már szívesebben megvennétek tőle? Nem hiszem, hogy bárkinek is lelkiismeret furdalása lenne miatta, hogy 10-ed áron vette meg ezt a készletet. Mire is akarok kilyukadni ezzel a példával? Egyszerű.

A kereskedőt valamiért a legtöbb ember hiénának tartja. Amolyan dögevőnek, aki kihasználja mások tudatlanságát. Mindenkit óva intenek a „jóakarók” a kereskedőtől, mert az úgy is csak becsapja, átveri őket. Egy kereskedőnek sosem szabad eladni semmit, mert csak 10-ed áron veszi meg a dolgokat, de 100 szoros áron adja el. A kereskedő a megtestesült gonosz egy régiség piacon vagy egy Facebook csoportban, a kereskedő maga a Sátán…

De tényleg így van ez?

Ha tisztán akartok látni, most legyetek nagyon őszinték magatokkal. Ki vásárolt már kereskedőnél közületek? Akár piacon, akár üzletben, vagy akár egy Facebook hirdetés alapján? Gondolom mindenki tett már ilyet. Amikor megvettétek az adott tárgyat, biztosan elégedettek voltatok az árral, hiszen azért vettétek meg. Kinek jutott eszébe hazafelé menet, hogy azt a szatyorban lapuló gyönyörűséget most azért tudta olcsón megvenni, mert valakitől a kereskedő azt fele annyiért vette meg, mint amennyit fizettetek érte? Kinek támadt emiatt lelkiismeret furdalása? Eszetekbe jutott, hogy ti most összejátszottatok a „Sátánnal” azért, hogy olcsón hozzájussatok a kiszemelt tárgyhoz? Gyakorlatilag közösen fosztottatok ki egy laikust. Gondolom senki sem gyónta ezt meg a vasárnapi misén. Senki sem sírt otthon utólag, arra gondolva, hogy micsoda egy kapzsi szörnyeteg vagyok. Megnyugtatásul (véleményem szerint), ez így is van jól… És ezért a kereskedő sem hibáztatható!

Az alábbiakban megpróbálom pontokba szedve cáfolni, a kereskedőkkel kapcsolatos negatív kritikákat.

„Kihasználják mások tudatlanságát és azon nyerészkednek, hogy jobban ismerik a régiségek értékét a laikusoknál.”

Mit gondoltok miből él a legtöbb ember? Jól sejtitek… Abból, hogy olyan dolgot tud, amit nem tud mindenki. A mosógép szerelő azért kér pénzt, mert meg tudja csinálni az elromlott mosógépet. Kezed neked is van, te is csinálhatnád. Az ügyvédet azért fizeted, mert megtanulta azokat a jogszabályokat, amiket te nem tanultál meg. Agyad neked is van, te is megtanulhatnád. A kereskedő is abból él, hogy kitanult egy szakmát, amit mások nem. Ő is minden alkalommal a tudását teszi pénzzé. Ki tiltja meg, hogy az eladó energiát és időt áldozzon arra, hogy alaposan utánajárjon az eladandó dolgai értékének? Persze, hogy senki. Ezt az időt és energiát kell megfizetni, amikor kereskedőnek adtok el valamit. És a kereskedő költségei itt még nem álltak meg.

„Marha nagy tudomány olcsón megvenni valamit hétköznap, aztán drágábban eladni az interneten vagy a hétvégi piacon.”

Akkor csak felsorolás szintjén a teljesség igénye nélkül, nézzük a kereskedő kiadásait, rizikóit és hátrányait: utazási költségek, csomagoló anyagok, töréskár, lopáskár, adók és járulékok (főállású kereskedőnél), helypénz, bérleti díj, aukciós jutalék, hamis tárgy bebukása, szállítási költségek, szakértői díjak, restaurálás költségei, online hirdetési költségek, szórólapok, nyomtatott sajtós hirdetések, bent ragadt értékek, lekötött tőke költségei, hajnali kelés, hétvégén is munka, télen-nyáron piacolás, reggel-este csomagolás és pakolás.

Azért egy irodába bejárni hétfőtől péntekig, 8-16-ig, csak kellemesebb munkának tűnik…

„Hatalmas árréssel dolgoznak. Láttam, hogy a valós értékének még a felét is alig akarta kifizetni.”

Oké. Hányan dolgoznak(tak) közületek a kereskedelemben, olyan pozícióban ahol belelátnak a beszerzési és az eladási ár közötti szorzókba? Gondolom kevesen. A helyzet a következő. Természetesen a különböző típusú áruknál eltérő lehet (pl. élelmiszerek), de a nagykereskedelemben a leggyakoribb szorzó az 1,5 (ez azt jelenti, hogy a 10 forintért vett cikket 15 forintért adják tovább). A kiskereskedelemben ennél durvább dolgok is vannak. Gyakori a 2-es, 3-as, de akár még nagyobb szorzó is. Ez azért van, mert a kapcsolódó költségek is jóval magasabbak, mint a nagykerek esetében. A gyártók még ennél is nagyobb szorzókkal dolgoznak bizonyos iparágakban (pl. mobiltelefonok, gyógyszerek). Persze a költségeik és rizikóik is összességében jóval nagyobbak.

Tudtad, hogy iparági források szerint (kattints ide a cikkért) egy liter ásványvíz a gyártóknak kb. 1 fillérbe kerül? Mekkora szorzó is ez? 1000 szeres! Persze ez csak az a díj, amit azért fizet, hogy a víz az övé legyen. A kitermelés és az összes költség is az ő terhe.

A régiségkereskedőnek is ezért kell, hogy minimum 2-es szorzóval dolgozzon, mert túl sok a kiadás és a rizikó. Ebből kell kifizetnie mindent és még haszonnak is maradnia kell, hogy megélhessen belőle. Természetes, hogy igyekszik mindent a lehető legolcsóbban megvenni. Az a te dolgod, hogy ezt ne hagyd!

„Jól látszik, hogy mindegyik gazember, hiszen hatalmas házakban laknak és nagy fekete autókkal járnak. Nem beszélve a 3 kilós aranyláncról a nyakukban.”

Valóban vannak ilyenek. Ők azok, akik egyszerre foglalkoznak műtárgy kereskedelemmel és színesfém hulladékkal. Nagy értékű autókkal ügyeskednek, de akár lányokat is vesznek, ha úgy adódik. A közterheket, járulékokat, vámot, áfát, adót még hírből sem ismerik. A hamis műtárgyak és nemesfém ékszerek tárházával rendelkeznek. Egy hagyaték vételnél kivonul az egész család és visznek mindent, ami mozdítható. Rettenetesen erőszakosak tudnak lenni.

Szerencsére viszont a kereskedők 99%-a nem ez a kategória. Őszintén! A piacokon sétálva hány kereskedő néz ki úgy, mint egy gazdag ember? A hónap végén nem marad több a zsebükben, mint bármelyik más vállalkozónak.

 

Összességében az a helyzet, hogy a becsületes kereskedők (belőlük van a legtöbb), semmivel sem rosszabbak, mint bárki más a kereskedelemben, vagy a szolgáltató iparban. Ahogy az élet más területein, itt is észnél kell lenni.

Ha nem szeretnéd, hogy túl olcsón adj el valamit, vegyél annyi fáradságot, hogy utána jársz mi mennyit ér.

Nem a kereskedő az ellenséged, hanem a lustaság!

Balekokat keresek!

„Figyelem!

Balekokat keresek, akik hajlandóak lennének megválni örökségüktől gyakorlatilag fillérekért (festmény, ezüst, porcelán előnyben). Olyan embereket keresek, akik hozzásegítenének a gyors meggazdagodáshoz az ő és a családjuk kárára. Kihagyhatatlan és egyszeri alkalom nekik arra, hogy kisemmizzem és (vagy) kellemetlen helyzetbe hozzam őket.

Amit garantálok:

  • Nagyképűen leszólom akár a múzeumi minőségű tárgyakat is.
  • A valódi piaci értéket garantáltan meg sem közelítem.
  • Olyan tárgyakat is igyekszem elhozni, amit nem szeretnének eladni.
  • A kiváltott érzelmekben igyekszem a becsapottság és a csalódottságot erősíteni.

Ha nem szeretne lemaradni erről az Önnek garantáltan hátrányos lehetőségről, és szeretné elherdálni a család több generációja alatt felhalmozott értékeit, hívjon az alábbi számon.”

Meglepő a fenti hirdetés? Azt mondjátok, hogy nincs az az őrült, aki erre jelentkezne? Az a helyzet, hogy havonta legalább 100 ember jelentkezik ilyen hirdetésre. Persze ők nem így látják a szöveget. Számukra az valahogy így olvasható:

„15 éves gyűjtői múlttal, kastély és színház berendezéséhez keresek régi bútorokat, festményeket, porcelánokat és ezüst tárgyakat. Magas áron vásárolok hagyatékot, ékszereket, régi órákat és gyűjteményeket.

Amit garantálok:

  • 15 éves tapasztalat.
  • A legmagasabb nyugat európai árak.
  • Ingyenes kiszállás az ország egész területén.

Lehet, hogy milliókat ér, amiről csak azt gondolja, hogy kacat! Keressen bizalommal ingyenesen hívható telefonszámomon akár hétvégén is!”

És bármilyen hihetetlen, de indul a telefonálás. Hetente több tucat ember telefonál és hagyja magát kifosztani önként. Olyan embereket engednek be a lakásukba, akik miatt, ha azok szembe jönnének velük az utcán, inkább átmennének a túloldalra. Egyenrangú tárgyaló félnek hiszik magukat olyan emberekkel szemben, akik naponta mennek lakásokba és abból élnek, hogy a lehető legolcsóbban vásároljanak.

Miért teszik ezt ezek az emberek? Általában azért, mert semmilyen tapasztalatuk nincs a régiségekkel kapcsolatban. Nem tudják, hogy milyen lehetőségeik vannak. Azt gondolják, hogy ez az egyetlen mód arra, hogy eladják a számukra szükségtelen, de talán értékes dolgokat.

A felelősség a miénk, hozzáértőké, hogy hagyjuk-e az ismerőseinket beleesni ebbe a hibába. A mi dolgunk, hogy ott legyünk mellettük és segítsünk, vagy ajánljunk egy megbízható szakembert, aki segíti őket.

Bízom benne, hogy Ti klubtagok, már tudjátok, hogy mi a helyes irány, ha eladni kell bármilyen régiséget!

Ne felejtsétek el, hogy az első a megbízható értékbecslés!


FONTOS!

Ez a cikk, nem a becsületes kereskedők ellen szól. Tudni kell, hogy belőlük is akad szép számmal. Ellensúlyként a következő cikk róluk fog szólni.


 

Csodával határos ami ezzel a fiatal párral történt…

Először is elnézést kérek a hatásvadász címért, de olyan divatos lett az ilyen címadás mostanában, hogy nem tudtam ellenállni a csábításnak. (Kíváncsi vagyok lesz-e ettől több olvasója a cikknek.) Ígérem nem teszek ilyet többet. A cím azért nem véletlenül lett az ami, mert ma arról lesz szó, hogy sosem tudhatod, mi van a birtokodban. Alább egy igaz történetet olvashattok, kb. egy hete történt. Nem lesznek konkrét adatok, remélem a történet szereplői nem haragszanak meg a publikáció miatt.

Egy adok-veszek facebook csoportban megjelent egy hirdetés az alábbi tartalommal:

  • “Házvásárlásnál találtuk ezt a gyertyatartót, érdeklődni szeretnénk, hogy ér-e valamit vagy csak lom.”

Az illetőnek elég hamar érkeztek is a válaszok. Nem mentettem el a konkrét beszélgetést, de ilyenek jöttek:

  • Sajnos ezeknek a dolgoknak nincs piaca, nehezen eladható.
  • Írok privátban, engem érdekelne.
  • A Galéria Savarián becsültesd fel.
  • Trafikáru, turistáknak készült.

Itt beszálltam a beszélgetésbe, mert nem tetszett az irány. Megírtam, hogy ki a készítő, induljanak ki ebből. Ekkor egy „kolléga” előhúzta az „igen ez valóban az, de csak másolat, nekem is van belőle itthon egy” kártyát. Ezen nem nyitottam további vitát mivel a képek alapján akár igaz is lehetett, inkább felajánlottam a hirdetőknek, hogy keressenek meg az oldalamon keresztül ( www.mutargybecsles.hu ) és ingyen segítek, mert nagyon le fogják itt húzni őket. Ezt persze a hozzászólók egy része kikérte magának. J

Szerencsére volt annyi esze a párnak, hogy nem a lustaságukra hallgattak. Megkerestek telefonon és e-mailben is küldtek még képeket. A képek alapján egyre biztosabb volt, hogy egy valódi Frank Meisler munkáról van szó. Jómagam nem foglalkozom kereskedéssel már, így ajánlottam nekik egy helyet (és egy becsült értéket), ahol megfelelő árat adnak majd érte, csak személyesen el kell oda vinniük.

Megtették másnap, és láss csodát tényleg rendben volt a tárgy. Át is vették tőlük egy 6 számjegyű összegért. Ezután felhívtak engem telefonon (ezt külön köszönöm nekik), hogy elmondják nekem is a jó hírt. Happy End…

Mi ebből a tanulság?

  1. A facebook tök jó dolog, ha arra használod amire való. Beszélgessél az ismerősökkel, oszd az észt a posztok alatt vagy add el a gyerek használt ruháit. DE! Nem való arra, hogy szakértői véleményt kérj, hogy értéket becsültess fel. Sok bába közt elvész a gyerek, ahogy a mondás is tartja.
  2. Attól, hogy valamit a szemétből húztál elő még nem biztos, hogy az is.
  3. Nem csak az amerikai filmekben van olyan, hogy értékes dolgok bukkannak fel nem várt helyeken. Gyakrabban megtörténik, mint azt gondolnátok. Merem állítani, hogy minden 10. háztartásban van olyan tárgy, amiről a gazdája nem tudja, hogy értékes műtárgy. (Persze az értékes itt nem milliókat csak 50-100 ezreket jelent, de milliós is felbukkan azért bőven.)
  4. Ne legyél lusta, ha az értékeidről van szó. Lehet, hogy egyszerűbb a facebookon megkérdezni egy tárgy értékét, de az eredmény is olyan lesz. Kicsit több utána járás meghálálja magát.
  5. Megéri pénzt költeni az értékbecslésre is. Az én szolgáltatási tarifámmal ez a becslés kb. 15 ezer forint lett volna, ha ki kell mennem a helyszínre. Ha már ott vagyok még jó pár dolgot megnézhettem volna és kereshettünk volna még jó dolgokat, nem került volna többe. Azt ugye nem kell mondanom, hogy mennyi pénzt hoztam a fiataloknak azzal, hogy én a valós piaci árakat adtam meg nekik, plusz segítettem az eladásban is. A facebookon kaptak volna érte 10-15 ezret maximum.

Tegyétek a szívetekre a kezeteket és nézzetek körül a lakásban. Mindennek tisztában vagytok az értékével? Tényleg tudjátok, hogy a déditől örökölt váza mennyit ér? A nagypapa dolgozószobája falán valaha lógott festményt ki festette? A mama kedvenc fali tányérján mit jelenthet az a furcsa pecsét? A nagynénitől kapott képeslap gyűjtemény tényleg csak szép, de értéktelen papírdarabok halmaza? Ha csak egy tárgyatok is van aminek nem ismeritek az értékét lehet, hogy ti vagytok a következők akikről egy újságcikk szólni fog…

Végezetül egy érdekes és tanulságos cikk arról, hogy hogyan bukkant fel egy 70 millió forintot érő festmény a semmiből: https://index.hu/kultur/2014/12/13/70_millioert_kelt_el_a_stuart_little_kisegerbol_elokerulo_bereny_festmeny/

 

 

Hogyan lesz meg álmaid gyűjteménye?

Mindegy, hogy mit gyűjt az ember biztos, hogy előbb utóbb elfogja az irigység, amikor meglát egy az övénél komolyabb gyűjteményt. Általában az első gondolat az szokott lenni, hogy szép-szép, de könnyű úgy gyűjteni, ha valakinek sok a pénze. Ez az állítás alapvetően igaz is lehetne, ha még mindig a XIX. században élnénk. Akkoriban valóban az volt a jellemző, hogy a művészetekért vagy a tudományokért rajongó tehetősebb urak váltak elismert gyűjtőkké. Nagyon sok ilyen gyűjtemény került be később (adományként, vagy vásárlás útján) a mai múzeumainkba. (Akit részletesebben érdekel a téma, annak ajánlom a Kieselbach Galéria kiadásában napvilágot látott „Műgyűjtők Magyarországon a 18. század végétől a 21. század elejéig” című lexikont.)

De mi a helyzet manapság? Tényleg csak a született gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy komoly gyűjtemény birtokába jussanak? Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy hogyan legyen neked is mások által irigyelt gyűjteményed.

Az első lépés:

Bármilyen furcsán is hangzik, de először is el kell döntenetek, hogy mit is szeretnétek gyűjteni. Az sajnos nem megy, hogy szereted a szép üvegeket ezért te üvegeket gyűjtesz. Az sem túl optimális meghatározás, ha a gyűjtésről beszélsz, hogy „festményeket gyűjtök”. Könnyen belátható, hogy egy ilyen „gyűjtemény”, csak egymáshoz nem illő, korban és stílusban is keveredő tárgyak katymasza lesz. Egy ilyen felhalmozás valójában csak pénz és energiapocsékolás lesz. Kell, hogy legyen az adott tárgykörön belül egy viszonylag szűken behatárolható tárgycsoport, ami a gyűjteményedet képezni fogja. Ilyen például, ha valaki mondjuk, antik Herendit gyűjt. Ez már egy elég szűk terület ahhoz, hogy keresgélni kelljen a tárgyakat, illetve ehhez már kell folyamatos tudásbővítés is. Legyél nagyon szigorú és ne engedj be a gyűjteményedbe nem odaillő tárgyakat.

Második lépés:

Ha megvan, hogy mi az a terület amit gyűjteni szeretnél, kezdd el képezni magad az adott témában. Maradva az antik herendis példánál, szerezz be minden elérhető anyagot róla. A gyűjteményed ne csak a tárgyakra terjedjen ki, hanem a hozzákapcsolódó szakirodalomra is. Gyűjtsd a témával kapcsolatos minden irodalmat is. Ez sokkal fontosabb, mint azt elsőre gondolnád. Ez fogja megteremteni ugyanis a pénzügyi alapot, a gyűjteményed bővítéséhez. El kell mélyedjél a témában, olyan szinten, hogy szakértőként tekinthessenek rád az ismerősök vagy gyűjtőtársak. Ez a tudásod nagyon fontos lesz ahhoz is, hogy kiszűrd a hamisítványokat a gyűjtés során.

Harmadik lépés:

Honnan lesz annyi pénzed, hogy birtokosa legyél akár több százezer forintos tárgyaknak? Három dolog kell hozzá és szerencsére mind a három ingyen van.

Szaktudás, fegyelem, türelem.

A szaktudás kell ahhoz, hogy tudd melyik a jó tárgy és mennyit ér. Fegyelem kell ahhoz, hogy csak a kiváló minőségű és árban is megfelelő tárgyakat vedd meg. Türelem kell ahhoz, hogy a kezdeti sikertelenségek mögött lásd, hogy ha évek múlva is, de te is birtokában lehetsz egy mások által irigyelt gyűjteménynek. Hogyan lesz ebből pénzed is?

Az első időkben még csak gyakoribb, olcsóbb tárgyakat veszel, de már itt is törekedj arra, hogy csak hibátlan jó tárgy legyen. Az idő múlásával és a tudás bővülésével rá fogsz jönni, hogy a kezdetekben vett tárgyak már nem is tetszenek annyira, szívesen megválnál tőlük egy jobb darabért cserébe. Ezeket eladva fogod megvenni talán az első komoly darabodat. Türelmesen spórolj és ne költsd el a pénzed csak olyan tárgyra ami tökéletesen illik a gyűjteménybe és árban is nagyon jó. Az olcsóbb gyakori tárgyakat is nézegesd és vedd is meg, ha eladhatónak tűnik jobb áron.

A tudásod (és a gyűjteményed) bővülésével az is együtt jár, hogy piacokon, árveréseken már ismerősként üdvözölnek a kereskedők. Neked szólnak elsőként, ha jobb darabhoz jutnak. A tudásodat kihasználva könnyebben jutsz hozzá értékesebb darabokhoz jó áron még akkor is, ha nem akarod megtartani őket. Hamar rájössz, hogy ebből hasznod is lehet és te is beszállsz a nagy adok-veszek-cserélek játékba. Innentől már nincs megállás. Ebből fogod tudni bővíteni a saját gyűjteményedet is. Ehhez viszont elengedhetetlen a folyamatos szaktudásbővítés! Hidd el nekem, hogy amíg a gyakori tárgyaknál gyorsan kialakul egy átlagos ár amitől nem nagyon tér el senki, a ritkább (és kiváló minőségű) daraboknál ez az ár nagyon változó. Ebből lehet pénzt csinálni magadnak. Ha szakértője vagy a témának, könnyedén kiadsz majd több százezer forintot is egy olyan tárgyért amit nem is akarsz megtartani. Csupán azért veszed meg, mert tudod, hogy el fogod tudni adni pár héten belül 30%-al drágábban egy gyűjtő társnak. Mindenki ezt csinálja, ez így működik.

Negyedik lépés:

A gyűjteményed bővítése kapcsán ne feledkezz meg egy nagyon fontos lépésről. Ahogy a kereskedők tudni fogják, hogy mit gyűjtesz, tudni fogja olyan is, akinek nem kéne. A lakcímedet lehetőleg ne tudja senki ezekből a körökből. A gyűjteményedet folyamatosan dokumentáld fotókkal is. Ne felejts el beszélni a biztosítóddal is, hogy vegyék bele külön tételként a lakásbiztosításba a gyűjteményedet. Ennek értékét folyamatosan módosíttasd, ha szükséges. A lakásod, házad legyen riasztóval és jó zárakkal is ellátva. Ma már a távfelügyelet sem megfizethetetlen, érdemes utánajárni van-e a környéken elérhető szolgáltató. Ezek nagyon fontos dolgok, ne söpörd félre, ne spórolj rajta, mert nagyon fogsz sírni, amikor üresen találod a vitrint, amiben húszévnyi munkád volt!

Összefoglalva, ha komolyan veszed a gyűjtést, sokat tanulsz és türelmes, fegyelmezett vagy, semmi nem ment meg attól, hogy te is birtokosa légy álmaid gyűjteményének…

A képen Gyugyi László Zsolnay gyüjtő, aki talán a világ legismertebb és leggazdagabb gyűjteményét adta a Zsolnay negyedben található kiállításhoz: