Amit mindig is tudni akartál a régiségkereskedőkről…

 

A régiségek világában talán a legtöbb legenda és mítosz a régiségkereskedőket lengi körül. Köszönhető ez a sok regénynek és filmnek is, de a legendák terjesztésében ők maguk is kiveszik a részüket bőven. Emiatt sok kitalációt vesz készpénznek az amatőr gyűjtő, és hitetlenkedve hallgatja a valóságot, mert az annyira lehetetlen túlzásnak tűnik. Pedig a régiségek világában bármi megtörténhet. De egyelőre hagyjuk a legendákat, mert most magukkal a kereskedőkkel foglalkozunk. Tényleg ördögtől való mind? Valóban mindenkit csak becsapnak? Tényleg  csak mások lehúzásából élnek olyan jól?

Előre bocsájtom, hogy senkit nem szeretnék megbántani azzal, amit leírok. Ha magára ismer valaki, az maximum a tiszteletem jele, semmiképpen sem ítéletem. Én nem ítélkezem és nem bíztatok erre másokat sem. Aki a régiségek világában szeretne forogni, fogadja el, hogy az olyan amilyen. Évszázadok óta. Kicsit hasonlít egy Rejtő Jenő regényhez…

A regényekből és filmekből két típusú kereskedőt ismerhetünk. A nagyon gazdag és tanult nemzetközi műtárgy és régiség kereskedőt, valamint szinte tökéletes ellentétjét, a tanulatlan és csóró ócskást, akinek a boltjában csupa porosodó kacat között bukkan fel néhány komolyabb műtárgy. A valóság ennél jóval árnyaltabb. A két típus között létezik egy harmadik ám igen népes csoport. Ők vannak a legtöbben. Ránézésre átlag emberek, de komoly tapasztalattal és tudással rendelkeznek. Boltjuk van valahol a belvárosban vagy csak az interneten keresztül adnak el. Egy dolog azonban mindenképpen közös bennük. Amit sosem becsüljetek alá, ha üzletelni akartok bármelyikükkel. Ez a tudás és tapasztalat. Ismerek olyan írni is alig tudó kereskedőt, aki 10 méterről megmondja, hogy XX. század elején vagy XX. század közepén készült eozinos Zsolnayt tartok a kezembe. Mindezt úgy, hogy fogalma sincs arról, hogy mi is az az eozin. Tapasztalat és rutin… és sok bukás. Ezek az emberek napi szinten vesznek részt a nagy régiség csatában. Ők abból élnek, hogy jobban ismerik a régiségeket, mint az átlag ember. Persze ők sem így születtek, így ők is tévedhetnek néha. A rutinjukkal viszont a legtöbb amatört lemossák a pályáról.

Kell-e tartani ezektől az emberektől? Be fogják-e csapni a hozzá nem értő amatőr gyüjtőt vagy eladót? A válasz egyszerű és egyben ilyesztő is. Igen. Ott fogják lehúzni ahol csak lehet. Annyit fognak keresni rajta, amennyit csak bírnak. Becsapják majd? Be ám, minden szemrebbenés nélkül. Kedvességük csak álca, bizalmaskodásuk csak fegyver az alku nevű csata megnyeréséhez. Megnyerik-e ezt a csatát? Szinte mindig. Persze csak akkor, ha hagyjátok… (Ha vagytok olyan oktondiak, hogy nem olvassátok rendszeresen a mutargyklub.hu –t. 🙂 )

Ti azonban klubtagok ne essetek kétségbe, mert én elárulom nektek, hogy hogyan tudtok védekezni a legkönnyebben.  Ha ezt a pár alapszabályt mindig betartjátok, minimális lesz az esély egy nagyobb kudarcra. Álljatok éppen eladás vagy vétel előtt, ezekkel a tanácsokkal és azok tudatos alkalmazásával komoly rést üthettek a legdörzsöltebb kereskedő átverési stratégiáján is és hamar egyenrangú partnerként tudtok tárgyalni velük. Most pár perc alatt vérbeli profivá válhattok. A következő bejegyzésben elolvashatjátok mit kell tennetek, hogy egy adás-vétel után, ti is boldogan dörzsölhessétek a tenyereteket…

 

A műtárgy mint befektetés. III. rész

Az előző részben a hamisítványoknál hagytam abba, de a téma még tartogat csapdákat, így innen folytatom.

Ahogy már írtam, a galériákban sem vagyunk teljes biztonságban. A hamis műtárgyak nem csak előre megfontoltan bukkanhatnak fel a kínálatukban. Megesik, hogy az ott dolgozók sem veszik észre a hamisítást. Ilyenkor természetesen teljes jó szándékkal értékesítik tovább a rossz terméket. Azonban ne legyenek illúzióitok. Ha az után veszik észre, hogy már nem tudják visszaadni az előző tulajdonosnak, a kereskedők nagy része lelkiismeret furdalás nélkül adja el az első érdeklődőnek az általa nagyon is jól tudottan hamis tárgyat. Senki sem nyeli le szívesen a veszteséget, így marad a sor végén a képzetlen vevő…

Beszerzési ár

Befektetésünk célja nem más, mint olcsón venni és bízva az értéknövekedésben, drágábban eladni. Nem egy agysebészet. Látszólag… Egy vállalati részvény esetében ez egyszerű, hiszen ott a tőzsde. Ott megmondják, hogy mennyibe kerül adott pillanatban a kiszemelt részvényünk, így nincs más dolgunk, mint eldöntenünk hány darabot veszünk. De mi a helyzet a műtárgyakkal?

Hát itt aztán tőzsde az nincsen. Itt senki nem árazza be nekünk, hogy miért mennyit szabad adni. A kereskedő annyiért fogja kínálni a terméket amennyit csak kinéz a kedves vevőből, hogy még kifizeti.

Egy ezüst cukortartó ára ugyanabból a korból és ugyanolyan minőségű kivitelben könnyen lehet az egyik helyen (pl. bolhapiac) 180 Ft/g, míg egy neves galéria árverésén (mire minden költséget kifizetünk), 350 Ft/g is. Azért ez nagyon nem mindegy egy befektetésnél!

Költségek

Egy bankbetétnek vagy egy részvénycsomagnak is vannak költségei, ezt tudjuk mindannyian. Ha ki akarjuk számolni, nincs más dolgunk, mint kikeressük a bankunk (vagy brókerünk) honlapján a megfelelő táblázatot és néhány alapművelettel meg is van fillérre pontosan.

Gondolom már sejtitek, hogy a műtárgyak és régiségek világában ez sem ilyen egyszerű. Vegyünk példaként festményeket kb. 5 millió forintért. Miután megvettük őket hazavisszük és felakasztjuk a falra. Ez eddig ingyen van. Mivel szabálykövető és megfontolt polgárok vagyunk, rögtön be is jelentjük a biztosítónknak az új szerzeményeket. Ezzel meg is van az első kiadásunk, amit minden hónapban fizethetünk a biztosítónak a plusz érték miatt. Ha szerencsénk van, és sosem sérülnek meg egy darabig több költségünk nincs is. Jöhet az eladás. Ilyen értéket az ember már nem ad el bolhapiacon, így besétálunk a képekkel egy ismert galériába, hogy értékesítsék árverésen (ez talán a legtöbbet hozó és legkisebb költséggel járó lehetőség ebben az esetben). A köszönés még ingyen is van, de onnantól fogva viszont mindenért fizetnünk kell. Fizetünk azért, hogy lefotózzák és katalógusba tegyék. Fizetünk azért, hogy letisztítsák, esetleg kijavítsák a hibákat. Fizetünk a biztosításért is. Van ahol még a további tárolásért is fizethetünk. Ám a legtöbbet akkor fizetjük, ha eladták nekünk. Ez galériánként változó, de 10-18 százalék között mozog általában. És igen ez a leütési árból számolandó! Erre mondják azt, hogy ennek már a fele sem tréfa. (több adat itt)

Eladási kockázat

Eladáskor van még egy nagyon komoly kockázat, amire sokan nem is gondolnának. Mi alapján választunk galériát az eladáshoz? Mivel nincs sok tapasztalata egy átlagembernek így jó eséllyel a jutalékok és egyéb költségek alapján választ. Minél kevesebb, annál jobb. Abba nem gondol bele, hogy ezekből a jutalékokból reklámozzák a festményeink árverését illetve hívják helyettünk körbe az összes szóba jöhető gyűjtőt, hogy minél többen vegyenek részt az árverésen. Könnyen belátható, hogy eladói szempontból annál jobb nekünk, minél többen tudnak róla, hogy eladóvá váltak a birtokunkban lévő alkotások. Ez biztosan magasabb eladási árat hoz.

Mi történhet veled, ha nem figyelsz? Előre bocsátom, hogy ilyesmi még sosem történt, most találtam ki.

Tehát, beviszed a festményeket a „Kifoszt Galériába”. Ott körbehízelegnek, hogy milyen jó ízléssel válogattad össze ezt a kollekciót és igazán nagy durranás lehet a következő aukción. Tuti nagy nyereség, hiszen a múltkor is nagyon jó áron mentek el ennek a művésznek a képei, és azok még nem is voltak ilyen jó állapotban. Fejben már számolod is a plusz milliókat. Ekkor jön a nagy ötlete a felvevőnek. Előadja neked, hogy az utóbbi időben azzal csábítják be a sok vevőt, hogy nagyon alacsony kikiáltási árról indulnak az igazán komoly darabok. Nálad is ezt javasolja hiszen, tutira felverik az árakat ilyen szuper képekre. Az emberek kapzsik, nem hagyják, hogy más vegye meg olcsóbban. Addig licitálnak, amíg a pénzük tart. Ha már felemelte a tárcsát tízszer felemeli még tizenegyedszer is. Már azt sem tudja mennyit ér, de akkor is meg akarja szerezni. Így beláthatod, hogy a kockázat nulla. A nyereséged többszöröse lesz a vártnál. Nem is zavar, hogy 1 millió lesz a kikiáltási ár, hiszen percek alatt úgyis feltornázza az a sok vevő. Csak az a baj, hogy nem lesz sok vevő. Az aukció nem lesz meghirdetve, csak néhány haver és ismerős fog beülni egy eldugott kis szobába. Természetesen a képek kikiáltási áron fognak elkelni, mert érthetetlen módon nem jöttek el a meghívott nagynevű gyűjtők. Vigaszképpen a „Kifoszt Galéria” jó esetben eltekint a jutaléktól, de még ez sem biztos…

Összefoglaló

Remélem alaposan elijesztettem mindenkit attól, hogy amatőrként műtárgyakba vagy régiségekbe fektesse a pénzét. A hangsúly viszont feltétlenül az amatőrön van. Szakértőként nagyon jó befektetés lehet. Van benne kockázat bőven, de szakértelemmel ezek minimalizálhatók. Ez a szakma egy egész életre szóló tanulással jár. Itt is igaz, mint egy jó részvényportfólióban, hogy amit elbuksz az egyik tárgyon, többszörösét visszahozza egy másik. A műtárgyak világában sem szabad egyetlen tárgyban bízni. Egyetlen tárgyba tenni az összes pénzünket óriási kockázat. Mert remélem örökre megjegyeztétek, hogy ami drága azt hamisítják! És nagyon jól csinálják…

A műtárgy mint befektetés. II. rész

A mütárgy mint befektetés. I. rész

Mint azt az előző részben megnéztük, látszólag egy átlagember számára a műtárgyak jelentik az ideális befektetési formát. Ez azonban sajnos nem ilyen egyszerű, sőt egyáltalán nem is igaz. Vegyük sorra a problémákat.

Szűk piac

A magyarországi legális műtárgypiac éves forgalma szakértői becslések szerint valahol az 5-6 milliárd forint között mozog. Ennek is kb. 80%-át a festmények teszik ki. Ez látszólag egy elég nagy szám (sőt, a környező kelet európai országokhoz képest még magas is) azonban, ha összehasonlítjuk a magyar lakosság éves jégkrém kiadásával, ami 26 milliárd forint (forrás), be kell lássuk, hogy egy igazán szűk piacról beszélünk. Egy szűk piac nagyon könnyen befolyásolható. Kevés szereplő mozgatja a piacot, könnyen spekuláció alakulhat ki. Gondoljunk bele, hogy országunk leggazdagabbjai a teljes éves műtárgypiaci forgalom többszörösének megfelelő vagyonnal rendelkeznek. Elég, ha egyikük felszámolja speciális gyűjteményét, amivel az adott tárgykörben elárasztja a piacot. Az eddig is szűk felvásárló réteg nem tudja követni a kínálatot, így automatikusan csökkenni fognak az árak.

Divat

Amíg egy átlagos befektetést nem igen teszünk ki a falra, addig egy műtárgyat általában nem a páncélszekrénynek vesszük. (Persze kivétel, ha őrült milliárdosok vagyunk, és szívesen veszünk akár múzeumból lopott népszerű festményeket is. Ezen olvasóimat most megkérem, ugorjanak a következő bekezdéshez. A többiek olvassanak tovább.) A befektetésünk egyben lakásunk dísze is. Amíg pár éve még ciki volt, ma roppant divatossá kezdenek válni a retró tárgyak. A jobb és ritkább darabok árai igazán szépen kúsznak felfelé. Ez azonban fordítva is igaz. A 2000-es évek elejének nagy vesztesei pl. az üveg tárgyak. Egy bieder címeres pohár a 90-es években vidáman elkelt 50-70 ezer forintért is, ma ugyanez a pohár nyögvenyelősen cserél gazdát 20-25 ezer forintért. Így van ez a Herendi készletekkel is. Ma egy virágmintás készlet gyakorlatilag eladhatatlan kategória míg, 20 éve még sorban álltak érte a porcelánt kedvelő vásárlók. Saját szememmel láttam azt az esetet, ahol az örökös könnyeivel küzdve állt a bizományiban egy komplett 12 személyes Herendi készlettel. Ott tudta meg, hogy a család féltve őrzött „befektetése” gyakorlatilag fillérekért lesz eladható. A Viktória minta még úgy ahogy tartja magát, én azonban már abba sem nagyon fektetném az unokáimnak szánt vagyonomat. Erre a témára egy későbbi bejegyzésben még részletesen visszatérek.

Hamisítás

Sajnos, mint mindenhol, a műtárgyak világában is igaz (talán még jobban is, mint más területeken), hogy amire igény van, azt előbb utóbb hamisítják. Szakértelem nélkül, ezek a hamisítványok nehezen kiszűrhetők. Könnyű és jó üzletnek tűnik saját magunk beszerezni a megfelelő műtárgyat, megkerülve a galériákat. Ez azonban szakértelem nélkül gyakorlatilag felér egy bekötött szemmel végrehajtott póker partinak. A bukás garantált. Az olyan helyeken, mint a Vatera, Jófogás, Galéria Savaria a nevesebb képek 70-90 %-a hamisítvány vagy manipulált. Gondoljunk bele abba a kellemes pillanatba, amikor a befektetésnek szánt Molnár C. Pál képünkről az árverésre beadáskor derül ki, hogy egy igazán jól sikerült hamisítvány. Évek múltán milyen egyszerű is lesz visszaszerezni a pénzünket a Vaterán megismert „festmenyes_bandi_03” felhasználó nevű roppant szimpatikus, de azóta már egy holland börtönben festegető „műkereskedőtől”.

A kerámiáknál és porcelánoknál sem sokkal jobb az arány. Az alábbi képen látható Gorka gyűjtemény minden darabja hamisítvány. Ha eredeti lenne, ma könnyen kaphatna érte tulajdonosuk akár 1 millió forintot is. Így azonban csak néhány vígasztaló mondat és sajnálkozó tekintet lehet a kamata az elhamarkodott befektetésnek.

 

A galériákban vásárolt műtárgyak és régiségek esetében ez a kockázat jóval alacsonyabb. De nem nulla! Sajnos itt is felbukkannak hamisítványok. Név nélkül említem azt a ma már nem létező galériát ahonnan gyakorlatilag elárasztották hamis festményekkel és kerámiákkal az egész piacot kb. 10 évvel ezelőtt. Hogy a tulajdonosi szakértelem hiánya, vagy a kapzsiság okolható-e érte, én nem tudhatom. Sajnos a lényegen nem is változtat. Már nem is tűnik olyan jó ötletnek a műtárgy, mint befektetés? Ne keseredjetek el, ezek csak apró problémák voltak eddig. A legrosszabbak még csak most következnek…

(folytatás a következő bejegyzésben)

 

A műtárgy mint befektetés.

Visszatérő kérdés egy műtárgybecsüs életében, hogy szabad-e befektetésként vásárolni régiségeket, műtárgyakat. Hozhat-e hasznot, ha valamit megveszünk ma és eladunk a jövőben? Ebben és a következő bejegyzésben ezt a témát járjuk körbe.

A kiinduló helyzet, hogy a befektetésünket kb. 15 évre tervezzük. Ezt a helyzetet vizsgáljuk meg. A számolások nem pontosak, csak a nagyságrend érzékeltetésére szolgálnak.

Először is nézzük, hogy milyen egyéb olyan befektetések léteznek, amit egy átlagember elérhet és ezek milyen hasznot hozhatnak. Nézzük meg, hogy milyen befektetési formákkal kell „versenyezni”, ha a műtárgyakat befektetésnek szánjuk.

A bankbetéteket a jelenlegi kamatok mellett alapból kizárnám. Maximum arra jók, hogy pénzért vigyáznak a pénzünkre, mint egy virtuális trezorban. A lekötött betétek, állampapírok és kincstárjegyek már valamivel jobban hozhatnak a konyhára (15 év távlatában 3% mellett kb. 50%-al nő a befektetésünk), de ez még mindig nem az a kategória, amiből megalapozhatjuk a család jövőjét. Következő szint a tőzsde. Alacsonyabb kockázatú csomagokkal már akár 9-25 % is lehet a hozam. Persze nem évente, hanem 10-15 év távlatában összesen. (Adatok és részletes cikk: https://kiszamolo.hu/az-amerikai-tozsde-elmult-tizenharom-eve/) Nagyobb kockázat mellett esetleg megduplázzuk a pénzünket, de itt a kockázat is többszörös. Hallhattunk már az ingatlan bérbeadásról és egyéb „okosságokról” is, de ez már inkább a vállalkozás, mint a befektetés kategória. Ezek a módszerek napi munkát adnak a befektetőnek így itt már inkább munkabér a hasznunk. Ezek már nem versenytársai a műtárgyaknak. Mi nem akarunk dolgozni, mi csak egy jó döntést akarunk hozni és várni, hogy beérjen a befektetésünk.

Tehát megállapíthatjuk a fentebb olvasottak alapján, hogy ha a most megvásárolt műtárgyat 15 év után minimum a másfélszereséért el tudjuk adni, már megérheti, mint befektetés. Ennél drágábban eladva, valóságos pénzmogulnak hihetjük magunkat. Nem is tűnik akkora varázslásnak. Ki ne hallott volna olyan festményről, amit a tulaj 15-20 éve potom áron megvéve, egy mai árverésen 15-20 millió forintért adott el? Mindenki ismer olyan sztorit, amiben az ócskásnál vett műtárgyról évek múlva derült ki, hogy milliókat érő ritkaság. A bulvár sajtóban minden évben olvashatunk ilyen példákat. Ez már nem holmi 100%-os alamizsna kamat, itt már több 1000 %-okról beszélünk!

A logika is ezt diktálja. Ezekből a tárgyakból egyre kevesebb van. Összetörnek, megsemmisülnek, múzeumokba kerülnek, bent ragadnak nagyobb gyűjteményekben. Azt meg mindenki tudja, hogy amiből kevés van az drága. Amiből egyre kevesebb, az egyre drágább. Megvan a befektetők Szent Grálja! Ez egy pénzgyártó Perpetuum Mobile. Nincs más dolgunk, mint folyamatosan műtárgyakat venni és 15 év után eladni őket. A haszonnal megnövekedett tőkénkből újra és újra és így tovább… Innen már semmi nem mentheti meg a családot a végtelen gazdagságtól!?

Valóban ilyen egyszerű lenne?

A következő bejegyzésben részletesen megmutatom az előnyöket és főképp a hátrányokat…

A műtárgy mint befektetés. II. rész